A Völgység és a hegység peremén

Itiner

• Kismányokot a S◼ jelzésen hagyjuk el, amit a faluszéli kukoricáson túli elágazásig követünk.
• A kukoricás után jobbra fordulunk egy jelzetlen dűlőútra.
• A következő elágazásban balra térünk egy másik dűlőútra, ami átvezet a Pásztor-hegy tetején.
• Csatlakozunk a S+ jelzéshez, amin átszeljük a legelőket, és leereszkedünk a váraljai parkerdei tavakhoz.
• A tavaknál jobbra térünk a K+ jelzésre, amik elvezetnek Váralja szélére.

A túra részletes leírása

Hegység a távolban

Kismányok a Völgység szélén, a Mecsek elsimuló dombjainak ölelésében fekszik, szép utcaképének hátterében füves hátak emelkednek. Miután a török elpusztította, németek költöztek be területére, akiket a II. világháború után telepítettek ki. A helyükre bukovinai székelyek érkeztek, ennek lenyomata az 1988-ban épült római katolikus templom, mely eredetileg az ő környékbeli közösségük zarándokhelyének is készült. Érdekes módon II. József szabad vallásgyakorlást biztosító türelmi rendelete előtt a Völgységben csak Kismányoknak lehetett evangélikus temploma.

A falut a hosszú utcát követve, a S◼ jelzésen szeljük át, végül egy kukoricáson keresztül kezdjük meg kaptatásunkat a dombokra. Visszatekintve láthatjuk a völgybe simuló falut, előttünk pedig hatalmas, füves legelő hullámzik. Egy ellaposodó részen, elágazásban forduljunk jobbra, a jelzetlen dűlőútra, ami közel szintben vezet egy facsoport sarkáig. Innen balra, rendkívül meredek emelkedő következik, aminek a tetején jobbra fordul a keréknyom, és továbbra is fölfelé tart. A Völgység és a Mecsek peremén hullámzó halmokat egykori tengerparti hullámverés által aprózott kőzetösszlet, részben homok és kavics építi fel, ezért növénytermesztés helyett leginkább az állattartás és kaszálás színtereiként tekintettek rájuk a helyiek az évszázadok során. Egyre följebb kapaszkodva mind szélesebb távlatok nyílnak meg, a hegységperemi falvak hátterében óriási, lapos vidék terül el, de feltűnik a Szekszárdi-dombság erdőtől sötétlő szalagja is. A dombokat élénk, de apró völgyhálózat szabdalja, hiszen az esővíz könnyedén árkokat váj a puha felszínbe. E barázdákban kezdődött meg a hegység északi oldalának bányászkodása, a szén kitermelése. A Pásztor-hegy tetejére érve nem szűnik a panoráma, csak éppen megváltozik: már a Keleti-Mecsek hegytömegére látunk rá, az erdős hátak felett a Zengő csúcsosodik.

Havasi hangulatok az erdők szegélyén

Irtásrét sarkában csatlakozik a fák alól előbújó S+ jelzés (feljöhetünk ezen is a faluból, ám ez kilátás nélküli löszmélyúton vezet), és rálépve már a fák alatt folytatjuk a túrát. A vegyes kultúrerdő meghatározó faja az akác, amit korábban leirtott területeken a könnyen lemosódó, és a szél által is gyakorta felbolygatott löszös, homokos felszínek megkötésére telepítettek. Később erdeifenyők is sűrűn keverednek a lombhullatók közé, a tűlevélszőnyeges út pedig egy hatalmas legelőpászta szélére vezet ki. Itt balra tartunk a jelzéssel, és a távolban egyre szebb és délcegebb bércek sokaságaként tornyosul a hegység. A szép kilátások nem szűnnek, és egy keskeny erdősáv átszelése után megnyílik a táj: a Keleti-Mecsek teljes északi, dombsági előterében gyönyörködhetünk. A villanypásztorok közé szorított, festői szépségű útszakasz végighullámzik a nyílt legelők és kaszálók közötti gerincen, és szüntelen panorámát biztosít a vadászlesekkel és facsoportokkal pettyezett halmokra. A Völgységi-patak síkjába „bámuló" egyik magaslaton hajdanán (pontosabban a 13. századtól) kicsiny lakótorony állt - aminek Váralja a nevét is köszönheti.

A jelzés aztán jobbra fordul; szemközt a legelésző nyájak és akol látványa a havasi pásztorkodás képét idézi föl a füves domboldalon. Egy fenyvesfolt sarkánál balra, lefelé hív az ösvény, és tölgyesben ereszkedünk alá a Váraljai-parkerdő tavaihoz. A hajdani záportározókból horgásztavakat alakítottak ki - egyik oldalukra az erdő hajol rá, a másikon a hétvégente pezsgő kirándulóéletre méretezett esőbeállók, tűzrakó helyek sorakoznak. Jobbra, a K+ jelzésen érintjük az ifjúsági tábor bejáratát, majd a völgy összeszűkül, és egy marhalegelő után már nyaralóházak pettyezik az erdőt.

A szén útját követve

A strapabíró beton útburkolat sejteti, hogy komoly tömegre tervezhették. A völgy szénbányáit kiszolgáló, „felmálházott" teherautók mellett a 20. század elejétől kisvasút szállította a szenet a fővonalra, majd a nagymányoki brikettgyárba, mígnem 1962-ben beszüntették a gazdaságtalan kitermelést. Az utunk közelében található Bányamúzeum (egyben bányászati emlékhely) bejelentkezés után látogatható. Évszázados hagyományai vannak itt a szénkitermelésnek: éppen a környék völgyeiben kezdődött meg a hegység északi oldalának bányászkodása. A Mecsek alatt húzódó szénmező, bár északkelet felé kevésbé vastag, mint máshol, pont errefelé a legmagasabb fűtőértékű. A krétában elvékonyodó óceánaljzat felé magmás testek nyomultak, melyeknek nem mindegyike érte el a felszínt, sokuk a mélyben rekedve „elvegyült" az üledékek között. A forró olvadék így helyenként kokszosította a kőszénrétegeket, viszont a hegység gyűrt kőzetpikkelyeinek kuszasága (párosulva a színes kőzettani felépítéssel) megnehezítette a kitermelést, mely időben és térben is szakadozott volt 18. század végi megindulásától kezdve: hosszabb-rövidebb ideig sikeres, máskor eleve kudarcos próbálkozások színhelyei, tárók garmadája övezi Váralját. A vájárok a szénpászták között gyakorta szembesültek kemény magmás eredetű vagy karbonátos kőzetrétegekkel, melyeket a kezdetleges technológiákkal komoly küzdelmek árán, vagy úgy sem tudtak áttörni.

Túránk végén az erdős völgyből kibukkanunk a hosszan nyújtózó Váraljára, melynek kapujában találjuk a buszmegállót.