A Visegrádi-hegység csendes oldala

Itiner

• Pilismarótról a Z jelzésen kapaszkodunk a Szakó-hegyen át a Szakó-nyeregig.
• Egyenes irányt tartva, a P jelzésen teszünk kitérőt a Tost-sziklákig, majd visszatérünk az elágazáshoz.
• Balra indulunk a Z+ jelzésen, amit az Égett hársig követünk.
• Jobbra, a P jelzésre térünk, ami a Hirsch-ormon át völgybe vezet.
• A jobbra kiágazó P● jelekre váltunk az Aranka-forrás előtt, és ezt követjük a Miklós deák völgyi tavakig.
• A tavaktól a P jelzés vezet vissza Pilismarótra.

A túra részletes leírása

Ad Herculem

A Z jelzés indít utunkra, háttal a Dunának, arccal a hegyeknek. Balra a település által körülfogott Kis-hegy púposodik, melyen a rómaiak erődöt építettek. Ad Herculem – egy közeli útjelző kő tanúsága szerint így nevezték, mivel valószínűsíthetően gyógyvizű („erőt adó”, ezért a herkulesi név) hévforrásra bukkantak a területen. Ennek ma már nincs nyoma (a szomszédos Esztergomban viszont igen), de az „Attila városát” a hegység területén keresők körében fontos helyszínné tette Pilismarótot. Ugyanis Kézai Simon krónikája szerint „Ősbuda” (mely elhelyezkedését tekintve valójában Óbudának felel meg) Herculia római városára épült, amit Anonymus krónikája azzal egészít ki, hogy egy hévforrás közelében feküdt. Pilismarót neve mindenesetre a népvándorlás során letelepedett morvák emlékét őrzi.

Az ördög küllői között

Kisétálunk a házak közül, és a falu szélén balkanyarral válunk el körtúránk másik ágától, amint a Malom-völgy torkába térünk. Az aszfalt hosszan béleli a völgyet, melyben a 20. század első felében egy darabig kisvasút szerelvényei szállították a fát. Fénykorában a sínek a Disznós-árok végéig kúsztak föl, így a vonatokon a dobogó-kői fennsík és környezetének fája utazhatott le a Duna-partra (ahonnét hajón folytatta útját a főváros felé). Egy betorkolló árok mentén balra hív a Z jelzés, ezzel meredek kaptatás veszi kezdetét. Kőtengert keresztezve, fiatalosban, majd középkorú erdőben araszolunk egy vékony hegyhát ösvényén, az Ördög küllője hegy oldalában. Mozaikos rengeteg, javarészt gyertyános-tölgyes borítja a gerincet előrébb, a Hosszú-hegyen is. A turistaút járatlanságát jól mutatja, hogy a csapást nem nehéz eltéveszteni, úgyhogy tartsuk szemmel a piktogramokat.

Metszünk egy erdészeti feltáróutat (balra kilátást nyit egy tarvágás), túloldalán, rendkívüli meredekségű ösvényen már a Szakó-hegy piciny, jellegzetes piramisát ostromoljuk. Az idős fák közt néhány bükk jelzi a hegység központi, kiemelt részének hűvös leheletét, a földön heverő andezittömbök viszont még vulkáni tűzben fogantak. Amint felkapaszkodtunk a csúcsra, érdemes az élesen letörő keleti peremről kitekinteni, hiszen egy tarvágás foltjának hála, rálátunk a hegység centrumára. A tájképet a Keserűs-hegy szabdalt oldala uralja, vállán a Vadálló-kövek „egyensúlyoznak", végében a Prédikálószék csúcsosodik. Hatalmas, élénken hullámzó erdővidék tárul elénk, és bár a Duna éppen csak mutatkozik, a Naszály sebzett háta jól láthatóan előbukkan. (A Szakó-hegyen állítólag valaha egy Árpád-kori védvonal részeként a Szákvár állt. Keveset tudunk róla, romjait is elemésztette az erdő.)

Sziklák és menedékek

A békés hangulatú, kevesek által ismert hegyről röpke ereszkedéssel érjük el a Szakó-nyerget, ahol jelzést váltunk. Méghozzá ideiglenesen: a P piktogramok nyomában utunk egyik maradandó pontjához igyekszünk. Néhány méterre az elágazástól nem éppen hivalkodó, rideg sziklacsoport hasít a lejtőbe: a Tost-sziklák orma. A ferde tömb borús arcú útonállóként kényszeríti visszafordulásra a turistautat, mely lépcsővel biztosított, zord ösvénnyel tör a hátára. Lombok hiányában valamelyest kilátni föntről a Malom-völgyre (nyáron erősen korlátozott a panoráma), de a veszélyes sziklaélen nem érdemes kisétálni. A kis szerpentin és a pihenő az 1910-es években alakult Magyar Turista Szövetség egyik korai munkája során épült, amikor a ma is változatlan útvonalon futó piros jelzést, a Téry utat sétánnyá alakították. A szikla tövében kialakított Ilona-pihenő (mely nevét a hegység turisztikai feltárásban fontos szerepet vállaló Tirts Rezső királyi erdőtanácsos feleségéről kapta) padját korlát keretezi, mögötte Szent Bernát domborműve emelkedik ki a fal göcsörtös felületéből. A hegymászók és vándorok védőszentjét ábrázoló relief az egyetlen Szent Bernát-dombormű az országban. Elhelyezésének oka és mikéntje körül akadnak bizonytalanságok, a legvalószínűbb, amit a Turisták Lapja állít: 1942-ben, a Téry út felújításakor a Magyar Turista Egyesület helyi osztálya, a Dobogókői Család készíthette. Akkoriban a turistaút legszebbnek mondott, kilátást nyújtó szeglete volt ez.

Visszabaktatunk a nyeregbe, ahol ezúttal balra, a Z+ jelzésre váltunk. Méretes bükkök, majd elegyes szálerdő árnyában tekereg a jelzés, amint apró halmok közt ereszkedünk. Mellőzzük a Hoffmann Sándor főerdőmesterről elnevezett, terméskő fallal keretezett forrást, melyet az 1870-es években foglaltak. Lejjebb méretes vadászház áll több másik épület társaságában. Az eredeti Hoffmann-kunyhó egy apró, takaros gerendaépület volt, amit erdei munkások elszállásolására emeltek. Azonban szerepköre hamarosan megváltozott: 1890 nyarán átadták a Magyar Turista Egyesületnek, hogy attól fogva a természetjárók szolgálatában álljon. Később istálló és erdészlak is épült mellé, a pilismaróti kisvasút (1920-as évek), majd a műút elkészültével (1960-as évek) pedig nagyszabású kitermelési munkálatok vették kezdetüket, így a turisztikai funkció néhány évtizedre elhomályosult, és munkásszállás, valamint rakodó működött a helyszínen. A lestrapált épületeket aztán a ’80-as években Makovecz Imre tervei szerint építették át, ekkoriban autóval is elérhetővé vált a Hoffman-kunyhó. A 21. század elején újra átalakított épületegyüttes egyik tagja ma vadászházként üzemel.

Félreeső kilátások

A jelzést követve átkelünk a köves medrű Malom-patakon, és túloldalán, szabdalt állományok sűrűjében kaptatunk. A völgy nyugati oldalát bélelő löszbe mély patakárkok vágódtak, melyekben csak időszakosan van víz – a néhol kellemetlenül ferde ösvény ezek fejezetét kerülgeti. Rövid emelkedő végén, a nevében villámcsapás emlékét őrző Égett-hárs elágazásában jobbra fordulunk, és a P jelekre bízzuk magunkat. Túránk utolsó kaptatója izzasztó kihívás: meredek, csúszós, napnak kitett ösvényen hágunk fel a Felső-Ecset-hegyre. Vigaszként kilátunk Pilisszentlélek völgyére, amit a Fekete-hegy erdős tömbje határol. Szemközt a Fekete-kő pengevékony mészkőbordája türemkedik elő a Pilis-tető tömbjének szinte függőleges falából.

A pilisi panorámákat nagyrészt elkendőzi az erdő, és a csúcs oldalában jobbra irányít a jelzés. Egy tarvágás miatt az egyébként időszakos vízesést is rejtő Somos-árok mélyébe tekinthetünk be, majd előrébb összezárul a rengeteg, és sűrű cserjeszinten áttörő ösvényen, enyhe emelkedőt legyőzve haladunk. Egy kicsi, esővédő faviskó mögött már karnyújtásnyira található a Hirsch-orom paddal-asztallal ellátott szirtje. A sziklán obeliszk díszeleg, melyet Magyarország ezeréves fennállásának emlékére, és „Hirsch István főerdő tanácsos tiszteletére” építettek. A kitett breccsaszirtről nagyszabású, és kevéssé ismert panoráma nyílik: alant a széles, erdő bélelte Malom-völgy húzódik, mely jobbra egészen Dobogókő hátáig vezeti a tekintetet. Ott a Disznós-árok mélyedésébe torkollik, míg ellenkező irányban a Duna szalagja is megcsillan. Szemben a Szakó-hegy és a Hosszú-hegy, korábbi célpontjaink magasodnak, de kibukkan a Szent Mihály-hegy ferde tetővonala is.

Le a vizek birodalmába

A panoráma megéri a fáradozást, de a neheze még csak most következik: az ösvény lefelé indul a hegyről, és csúszós, esős időben alig járható talajú, bokaforgató lejtőre kényszerít. A körültekintést igénylő, megerőltető ereszkedést az életerős, zárt erdő hangulata ellensúlyozza. Lent már dózerúton, a Somos-árok patakjának közelében fordulunk észak felé, hogy megkezdjük túránk levezető etapját, a kiadós völgyi menetelést. Idős és középkorú szálerdőben, látványos környezetben tekereg a turistaút, mely a Hamvas-kői-rétet szegélyező fenyők mögött marad. Érdemes kinézni a rétre: fölöttébb kellemes fekvésű, hullámos felszínű kaszáló nyújtózik a lejtők szorításában.

Jobbra térünk a P● jelzésre, mely továbbra is hangulatos, szép ösvényen szegődik a több ágra szakadó patak mellé. Érintjük a piciny Aranka-forrást, melyet a 19. század végén foglaltak, és az erdőmester nejéről neveztek el. Zárt erdőben, a hegy alját követve baktatunk, mellénk szegődik az aszfaltút is, amitől csak az egyre lustábban tekergőző patak választ el. Meglátogatjuk a lejtős felszínű Szénégető-rét szélét, melynek néhány, régen ültetett oregoni hamis ciprus varázsol karakteres hangulatot. Végül átlépünk a vízfolyáson, és immár ismét a P jelzésen érjük el a Miklós deák völgyi tavak füzérét.

Tavi idill cédrusokkal

A páratlanul hangulatos, viszonylag kevéssé felkapott, 3 tagú tófüzért jól kiépített erdei pihenőhelyek gazdagítják, a festői környezet miliője pedig nem szorítkozik a tavak partjára, hanem még hosszan nyújtózik a völgyaljon.

Az elhúzódó völgyekben lefolyó, bővizű patakok komoly villámárvizekre képesek, ha a vízgyűjtőjüket (a hegység magasabb területét) nagyobb, hirtelen lezúduló csapadék áztatja. A kilométerek alatt összegyűjtött hordalékkal óriási károkat tehetnek a lenti falvakban, ezért az ilyen duzzasztott tavaknak védelmi szerepük is van ökológiai és turisztikai funkciójuk mellett. Itt az első gátat a Millennium évében építették a 19. század végén, az első víztároló pedig az ekkor kialakított, közeli csemetekert öntözőrendszerét is táplálta (a facsemetéket a letermelt erdők helyére telepítették ki). Aztán jóval később, a 20. század 2. felében készült el a következő két tó, melyeket horgászati célra létesítettek (a parton halászkunyhóval). Mai formájukat egy heves árhullám pusztítását követő felújításkor nyerték el, a vízi állatok számára létrehozott kerülőcsatorna pedig kuriózum az országban.

Ahogy tovább indulunk lefelé, még kitart egy darabig a völgy idillje: a keskeny autóutat erdő szegélyezi egyfelől, hosszú rét és idős lucok másfelől. A parkot Wlassich Gyula egykori vallás- és közoktatásügyi miniszterről nevezték el, aki többször is megfordult pilismaróti vadászatokon és a kapcsolódó mulatságokon. A fák árnyékában álló, általában koszorúkkal feldíszített obeliszk Hirsch-oromi „testvéréhez” hasonlóan szintén a Millennium okán emeltetett. Túránk végéhez közeledik: két kilométeres baktatás következik a völgy sétányszerű útján, mire visszaérünk Pilismarót központjába.