A Turul szárnyai alatt

 Itiner

• A tatabányai vasútállomással szemközti Győri út - Álmos vezér utca kereszteződéséből, az utóbbin vezetett P● jelzésen indulunk, és ezt követjük a Csúcsos-hegy lábáig.
• A Csúcsos-hegy alatti elágazásban jobbra, a P▲ jelzésre kanyarodunk, amelyen a Turul-emlékműig túrázunk.
• A P jelzés lépcsősorán hagyjuk magunk mögött a Turult.
• A jobbra kiágazó PΩ jelzés kitérőjén megyünk a Szelim-lyukhoz, majd ugyanezen térünk vissza.
• A P jelzésen a tatabányai vasútállomásig ereszkedünk.

A túráról részletesen

Amikor a föld feletti Tatabánya a föld alattiból élt

A szocialista településtervezés fő művének tartott város Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla és – a csupán 1902-ben önállósodott – Tatabánya egyesítésével jött létre 1947-ben. Ekkorra már mindenképpen szükségessé vált a négy szomszédos község összevonása, ugyanis a helyi széntelepek 19. század végén meginduló iparszintű kitermelése betelepülők tömegeit vonzotta; a lakosság száma többszörösére duzzadt. Az addigi hagyományos gazdálkodás gyökeresen átalakult, jelentősen megváltoztatva a térség természeti, gazdasági és társadalmi viszonyait. Sorra nyíltak a bányászaknák, a külszíni fejtések, ezek mellett pedig számos más üzem és ágazat is megjelent, kialakítva hazánk egyik iparvidékének központját.

A fejlesztés a szocializmus évtizedeiben kapott meg nagyobb lendületet, létrehozva az egységes várost, melynek jelentőségét tovább emelte, hogy Tatabánya lett a megyeszékhely is. Az új település megalkotásához eltüntették a korábbi épületek, utcák egy részét, és helyükre panelházak, szocreál középületek, lakótelepek, „Kádár-barokk” stílusú építmények kerültek, amelyek máig uralják a településképet. Az 1980-as évek közepére a lakosság száma 80 ezer főben tetőzött. Idáig tartott az a korszak, amelyre a helyiek úgy emlékeznek: a föld feletti Tatabánya a föld alatti Tatabányából élt. Rövidesen elkezdődött a hanyatlás, ugyanis a széntelepek kimerültek, a rendszerváltozást követően pedig a bányászat mellett a rá települt nehézipar is megszűnt.

A régi világ összeomlását kísérő válságból Tatabányának mégis sikerült megújulnia. Ipari parkokat létesítettek, ahol a kedvező közlekedésföldrajzi helyzet miatt számos vállalat, üzem telepedett meg, munkahelyeket teremtve. A környezetet erősen romboló gazdaságszerkezet átalakulásával a térség élhetőbbé vált, a városban előremutató, széleskörü, tájvédelemalapú stratégiai fejlesztések történnek. Az idők során kialakult hagyományok azonban még napjainkban is élnek, a vájárok közötti összetartás példaértékű. Szokásaikat, szemléletüket őrzik, és átadják a későbbi nemzedékeknek. Tatabányán és a szomszédos szénmedencék településein is emléktáblák, szobrok, rendezvények, kiállított bányagépek emlékeztetnek a múltra.

A legnagyobb a Szabadtéri Bányászati Múzeum, a rendezvények közül pedig a Bányásznap, amely az 1919-es tatabányai csendőrsortűzre is emlékezik, és 1951 óta minden évben megrendezik. 

Lakótelepről az erdőbe

A tatabányai pályaudvar előtti térről startolunk el, aluljárón kelünk át a Győri út alatt. A túloldalán felbukkanva az Álmos vezér utca torkolatában találjuk magunkat, ahonnan a P● jelzéseket követve, emeletes blokkházak tövében haladunk tovább. Rövidesen balra, a platánfákkal beültetett Komáromi utcába fordulunk. Ne zavarjon meg, hogy a szabvány turistajelzések mellett több más színű, szintén kör alakú jel is fel van pingálva a törzsekre! Ezek a népszerű Gerecse 50 teljesítménytúra résztávjait jelölik, a következő kilométereken találkozunk még velük.

Az Újvároson áthaladva az 1950-60-as években épült lakó- és szolgáltatóházak emlékeztetnek az egységes Tatabánya megalakulásának idejére, amikor ezen építmények a modernizáció ékes jeleinek számítottak. Több különböző üzletet, boltot is találunk útvonalunk mentén, könnyen beszerezhetjük, ha szükségünk lenne még valamire. Jobbra térve a Kós Károly utcába fenyőfák alatt, betonlapokkal burkolt járdára lépünk, majd átmegyünk az 1-es főút, aztán az autópálya alatt, és egy darabig közvetlenül a zajos M1-essel párhuzamosan bandukolunk.

A másik oldalon jóval békésebb látványban lehet részünk: a hétvégi házakkal és a hozzájuk kapcsolódó kiskertekben szőlővel, gyümölcsössel ültetett telkek fölött csábítóan domborodik célunk, a sűrű erdővel borított Csúcsos-hegy és Kőhegy tömbje, a Turul-emlékművel és a Szelim-barlang tátongó szájával. Legmagasabb pontján jól kivehető a különleges kilátó fák fölé nyúló tornya. Az Áfonya úton Jobbra fordulva emelkedni kezünk, majd az egykori szanatórium betonkerítése mentén haladva elhagyjuk az épületeket, és végre erdőbe lépünk. Fiatal, vegyes fajtájú fák között, löszös mélyúton vezetett ösvényen érkezünk a János-forrás pihenőhelyéhez. A "vas és acél országa" stílusú monumentális forrásfoglalás masszív terméskövekből emelt támfalakból áll; hideg vízű csorgója mellett padokat, asztalokat és tűzrakóhelyet találunk.

Irány a Csúcsos-hegy!

Az erdei pihenőt követően egy kocsiúton enyhén emelkedve ballagunk tovább a Farkas-völgy tölgyesében, majd egy újulat sűrűjén keresztül kanyargunk. Egy szárazvölgyet keresztezve rövidesen a Csúcsos-hegy tetejére vezető P▲ ösvény elágazásához érkezünk, amelyen jobbra fordulva túránk legnehezebb szakasza kezdődik. Az önmagában is derekas, kb. 140 szintméteres hegyoldal leküzdését tovább nehezíti, hogy a felfelé kanyargó kis csapás felületét a vízerózió alaposan kikezdte. A talaj lemosódása miatt felszínre bukkant, kitakarózott mészkősziklák között haladunk, jellemzően csúszós, morzsalékos-göröngyös ösvényen. A szuszogtató meredélyen kiálló gyökereken és köveken lépünk át, helyenként a fák törzseibe kapaszkodva húzzuk magunkat előre, vagy az útszéli, vastagabb törmelékbe taposva próbálunk biztos támaszt találni.

Odafent padokkal, asztalokkal övezett kis rétre toppanunk, ahol kifújhatjuk magunkat, miközben tekintetünket delejezi a középen magasodó, jókötésű acélszerkezet. Az egykoron aknatoronyként funkcionáló építményt 1980-ban állították ide, miután a bányát, ahol évtizedekig felvonót működtett, bezárták. 2008-as felújításakor Ranzinger Vince bányaigazgatóról nevezték el, akinek emlékművet is állítottak tövében. Lépcsőkön kapaszkodhatunk fel a 30 méter magas építmény tetejére, ahonnan a szomszédos Turul-emlékművön, Tatabánya városán és a környező Gerecse-csúcsokon túl messze ellátni a Kisalföldre, a Sokoró, a Bakony és a Vértes vonulataira, sőt – éppen a látóhatár felett – a Kis-Kárpátok 100 km-nél is távolabbi kiemelkedéseire. A torony kilátószintjén szemrevételezhetjük a bányászokat és felszerelésüket föl-le mozgató kas tekintélyes kábelcsévélő dobját is.

A földre visszatérve a Turul Parkerdő sétányán mendegélünk a szobor irányába. A platóról kényelmesen ereszkedő murvás útvonalunk tanösvény is egyben, a Gerecse növény- és állatvilágát ismerjük meg állomásain. Hamarosan keresztúton találjuk magunkat, ahol a P jelzéssel fonódik útvonalunk; innen jobbfordulót követően a közös P▲/P jeleken megyünk tovább. Piknikező helyek mellett sétálunk el, majd rátérünk a geológiai tanösvényre, melynek mentén a hegységet felépítő kőzeteket tanulmányozhatjuk az ide szállított jellegzetes minták és tájékoztató táblák segítségével. Sétányunk végén esőkunyhó jelzi, hogy a 2018 augusztusában átadott Gerecse Kapuja látogatóközpont tartozékaként készült szabadidőparkhoz érkeztünk. Használhatjuk a pihenőpadokat, a játszóteret vagy a kondiparkot, valamint a központi épületben megtekinthetjük a kiállítóteret, esetleg fogyaszthatunk étteremében, és igénybe vehetjük mosdóját.

A Turul és a Szelim-barlang

Visszatérve a grádicshoz, és felkapaszkodva a tetejére a Turul-emlékmű mellett állunk. Európa legnagyobb madárábrázolását a millenniumi ünnepségsorozat részeként, Komárom vármegye kezdeményezésére állították fel. A helyi identitás fontos részét képező emlékművet a legendás bánhidai győztes csata 1000. évfordulóján, 1907-ben avatták fel. A fején a stilizált Szent Koronát viselő, karmaival Árpád kardját fogó ősi, mitologikus magyar jelkép érdekes kontrasztot alkot az alatta elterülő, szocialista várostervezés legnagyobb művének tartott Tatabánya látványával; két alkotás, két korszak emléke. Összekapcsolódásukat jelzi, hogy a város címerének is központi alakja a Turul. Előterében kilátóhelyet alakítottak ki, ahonnan pompás panoráma nyílik a településre és tágabb környékére.

A talapzat mögött balra kiépített lépcsősor kezdődik, melyen a P jelzés vezet vissza a belvárosba. 100 métert követően jobbra ágazik ki a PΩ jelzése, a keskeny sziklaperemen vezető ösvény a közeli Szelim-lyukhoz tart. Ennek a szájától ismét jó panorámát kapunk, de az eddigi két kilátópont után már inkább az üreg lesz érdekes. A triász korú mészkőben kioldódott forrásbarlang nagyméretű ürege jelentős régészeti lelőhely és a környék folklórjának is fontos ihletője. Megtekintéséhez nem szükséges lámpa, mivel több nyílással – köztük egy felülre, az égre nézővel is – rendelkezik, melyeken beáramlik a napfény. A feltárt leletek szerint a barlang az őskőkortól a rézkorig emberi lakóhely volt, és a korabeli állatvilág képviselőinek maradványait is megtalálták benne. Legismertebb legendája szerint hét falu népe menekült ide a fosztogató Szelim szultán katonái elől, a janicsárok azonban rájuk találtak, és megölték a fegyvertelen embereket. Kialakulásáról és feltárásáról kihelyezett tájékoztató táblán tudhatunk meg információkat.

A P jelzésre visszatérve lesétálunk a lépcsősoron, átkelünk az M1-es autópálya alatt, majd a zebrán a főúton is, és a négyemeletes panelházakból álló lakótelepre érkezünk. Érdemes közben vetnünk egy pillantást hátra, mert ebből a perspektivából is izgalmas a Turul, illetve a Kő-hegy sziklapereme. Ezzel a látvánnyal búcsúzunk is a Gerecsétől, Tatabánya vasútállomása innen már csak néhány perc séta.