A Tokaji-hegy erdei ösvényein

Itiner:

• Tokaj vasútállomásától a Z jelzést követjük a belváros felé.
• A pincesor végéről a P jelzésen szeljük át a történelmi belvárost.
• A Jézus szíve templomtól a Z jelzést követjük a Szeles-tető nyergébe.
• A nyeregből jobbra indulunk P jelzésen.
• Egy elágazásból balra, a P▲ jelzéseken kapaszkodunk fel a hegycsúcsra.
• A P▲, majd a P jelzésen ereszkedünk vissza az elágazáshoz.
• A nyeregből jobbra, a Z jelzésen sétálunk vissza a vasútállomásra.

A túra részletes leírása:

Tokaj történelmi belvárosában

A vasútállomás épületével ellentétes oldalon, a belváros felé kezdjük túránkat a Z jelzésen, ami a Szerelmi pincesoron vezet keresztül. Ennek végétől a P jelzés kalauzol minket a centrumba. A körforgalomnál, a Tisza és a Bodrog összefolyásánál találjuk az évezredes átkelőhelyet, az Erzsébet királynéról elnevezett Tisza-hidat. Érdemes egy kicsit besétálni rajta és eltöprengeni, hogy a Kárpátok ívéből befelé tartó vizek mintegy harmada folyik alattunk. A Bodrog ugyanis a Tapoly, az Ung, a Latorca és a Laborc folyók egyesülésével Kelet-Szlovákia és Kárpátalja északi hegyeinek vizeit gyűjti össze, míg a Tisza itt már a Szamos vizét is szállítva a maradék kárpátaljai és észak-erdélyi folyókat egyesíti. Ennek megfelelően láthatjuk néha a Tiszát vagy a Bodrogot áradni attól függően, hogy a Kárpátok melyik vidékén esett tartós csapadék vagy olvadt a hó.

A fontos szállítási útvonalak találkozásában, és a történelmi átkelőhely szerepnek megfelelően Tokaj belvárosában gazdag épített műemlékegyüttessel találkozunk. A körforgalom után hangulatos sétálóutcára, a Rákóczi útra jutunk, ami kávézók, éttermek, italmérések között kanyarog. Elérjük a központi Kossuth teret, ahol Bacchus hordón ülő szobra emeli poharát a szemközti katolikus templomra. A szobor mögött nyílik a Rákóczi pince bejárata, amelyben 1,5 kilométernyi járatot rejt a hegy mélye. A fáma szerint 1526-ban a pince központi termében tartott gyűlésen döntöttek Szapolyai János királlyá választásáról - így aztán patinás helyen kóstolhatjuk a környék legdrágábban mért borát.

A tér után immár a Z jelzésen, a Bethlen Gáborra keresztelt utcán érintjük a Tokaji Múzeumot, ahol a múlt század derekáig megmaradt történelmi relikviákat gyűjtötték össze. Az utca végén balra fordulunk a hegy felé, a sziklafalba harapó, egykori bánya irányába.

Az Aranyos-árok mentén

A várost északnyugati irányban hagyjuk el, utunk a fesztiválkatlanná átalakított kőfejtő és a Tarmag-bánya között ékelődik a hegy északkeleti oldalába. A falakon jól látható a Tokaji-hegyet felépítő vulkáni kőzet rozsdásszürke tömege, és a felette kibukkanó aranysárga löszréteg, ami a hegy alsó régióit borítja. Ez a kettősség a Tokaji-hegy és Hegyalja szőlészetének alapja: a szőlő mélybe törő gyökerei a tápanyagban gazdag löszréteg alatt a savas vulkáni kőzet málladékáig hatolnak.

Az Aranyos-árokban sűrű növényzettel szegélyezett úton, lankásan kapaszkodunk. Néhol jól kivehető az oldalról bemosódott löszréteg, ahogy az út bevágódik a világossárga, porhanyós üledékbe. Ha a ránézésre kemény, tömör anyagot kézzel is tudjuk morzsolni, illetve ha a kezünkön visszamaradó, csillámló sárga por olyan finom, hogy az ujjlenyomatunk barázdáiban is megmarad, akkor lösszel van dolgunk. A völgy alján vezető, löszös úton a Hideg-oldalt kerülve kapaszkodnunk, az utolsó szakaszon már fákkal teljesen benőtt, dácitgörgetegekkel övezett nyomon, magasfeszültségű vezeték alatt jutunk egy nyeregbe. Innen pár száz métert oldalazunk felhagyott, elvadult szőlők között, és megérkezünk a P jelzés elágazásához, a Szeles-tetőre.

Fel a Tokaji-hegyre

Innen pár kilométeres kitérőt teszünk a Tokaji-hegy (avagy a Nagy-Kopasz) csúcsára, majd utána ugyanide fogunk visszaérkezni. A P jelzésen jobbra térve már öregebb, kevert erdőben haladunk. Sajnos a tájidegen fenyő és a Hegyalján a szőlők karózásához előszeretettel használt akác meghatározó a hegyen. A telepített erdők visszaszorították az értékes sztyeppréteket, amik a hegy eredeti, melegkedvelő lágyszárú növényeinek és állatainak nyújtottak életteret. Maradványaikkal a csúcsra vezető úton és közvetlenül a csúcson már csak foltokban találkozhatunk.

A csúcsrégió utolsó pár száz méterén a P▲ csúcsjelzést követjük a hegy legtetejéig. Ez a kiemelkedés leghangulatosabb erdője: a Tokaji-hegy felső részén természetesebb képet festő állományokat alkotnak az egymással elegyedő, őshonos fafajok. Öreg hársak, szilfák, gyertyánok, kőrisek és tölgyek árnyékában oldalaz az ösvény.

Közvetlenül a csúcs előtt a tévétoronyig vezető aszfaltúthoz csatlakozik a jelzés, így a végső métereket már az antennák árnyékában tesszük meg. Sajnos a legjobb kilátópontot az épület és annak lezárt területe foglalja el, de a bejárattal szemben egy széles mezőt találunk, ahonnan rálátunk a hegy déli lábára és a Taktaközre. Alattunk a régi (folyószabályozás előtti) Tisza megannyi lefűződött kanyarulata csillog a róna végtelenjébe mosódva.

Azonos ösvényen ereszkedünk vissza az elágazáshoz, csak most az együtt haladó P és Z jelzésen folytatjuk sétánkat az oldalgerincen pár száz méter hosszan. Mély árkokat vágott a csapadékvíz a löszös útba, és a kemény sziklafelszín is kimosódott pár helyen, ezért óvatosan kell haladni. A lösz lemosódása a hegyről a tokaji szőlőművelés Achillesz-ina. Régebben az utak mentén gödröket ástak az üledék felfogására, és azt hátihordóval vitték vissza a szőlőkbe. Sokfelé láthatunk a löszbe több méter mélyen bevágódott utakat.

A Szeles-tető és az annak folytatásaként enyhén kimagasló Tehéntánc-tető közötti nyeregből, egy tágas, bokros rétről remek kilátásunk nyílik Tokajra és a Bodrogzugra. Alattunk, a Palota névre keresztelt, igen meredek letörés katlanjában, mint a hegy óvó tenyerében ül a középkori városmag, míg a fasor jelölte Bodrog túloldalán az egykori vár romja található( a kicsiny, ártéri erdőben).

A nyeregben hangulatos, tölgyfás ligetben pihenőhely vár, amelyet a hegyre vezető legrövidebb és legmeredekebb útról, a temető mögötti P jelzésről érkező túrázók mindig kihasználnak. Előttünk már csak egy kényelmes, lankás ereszkedés áll a Z jelzésen, a Lencsés-árokban.

A szőlők között a hegy lábánál

A nyeregből jobbra visszafordít a Z jelzés a déli lejtőn enyhén ereszkedő szekérútra. Több felhagyott kőfejtő mellett is elhaladunk, amik a Tokaji-hegy egy másik fontos termékét szolgáltatták régebben. Egyrészt a szőlőterületek kialakításához a meredek lejtőkre sok támfalat építettek a vulkáni kőzetből, másrészt a Tisza közelsége remek szállítási lehetőséget jelentett az Alföld nyersanyagban hiányos területe felé.

A Lencsés-árok akácos, bokros aljában el is haladunk egy régi, felhagyott szőlő mellett, aminek szélét kövekből rakott, magas támfal rajzolja ki. Az árnyékos völgy végén, egy nagyobb kőfejtőnél érkezünk a tőkék közé, és utunk enyhén felkapaszkodik balra. Innen remek kilátás nyílik a Tokaji-hegy csúcsára, illetve a lábánál sorakozó szőlőkre.

A szemközti hegyoldalt Hétszőlőnek hívják, és kiváló fekvése, védettsége, lejtőszöge révén ez a hegy egyik legjobb és legértékesebb területe. A II. világháború utáni korszakra jellemző, hogy hagyták leromlani és kipusztulni ezeket a szőlőket: parlagon állt a déli lankák nagyra becsült területe. Szerencsére mára szépen ültetett, gondozott tőkéket látunk az egész lejtőn.

A hegy tövében murvás szekérútra érünk, és a vasútállomás felé, balra kanyarodunk. A Szerelmi pincesornál érünk utunk végpontjához, a trianoni emlékműhöz, amit a hegyoldal egy teraszán alakítottak ki, panorámával Kistokajra. Innen már látszik a szemközti vasútállomás.