A Tepke-Purga erdős hátán

Itiner:

• A Bableves csárdától utunk első részében az Országos Kéktúra a K jelzését követjük keletre, majd északra a Tepkén és a Purgán át egészen a Garábi-nyeregig.
• A Garábi-nyeregnél a K◼ jelzésre váltunk, és azon sétálunk le Garábig, a túra végpontjáig.

A túra részletes leírása:

Alapesetben a kozárdi elágazás és Alsótold közötti Bableves csárdától indulunk, ami amellett, hogy az Országos Kéktúra pecsételőhelye, kiváló alkalmat nyújt a palóc gasztronómia megismerésére. Ezt a lehetőséget a feltöltődésre és az út kipihenésére kár lenne kihagyni.

Magunk mögött hagyjuk az országutat, és a Bableves csárda mögötti kis erdőben elindulunk a K jelzésű dózerúton. Utunk lassan emelkedik a hegyekkel körülölelt, szántókkal és kaszálókkal szabdalt medencében a Tepke lába felé. A mozaikos táj alapja a környék tektonikus erők formálta árkosodására vezethető vissza. A Mátrával rokon kifejlődésű vulkáni vonulat a lemezmozgások hatására összetört és kibillent, eltolódott eredeti helyzetéből. A vulkáni tömbök között a puha tengeri üledékek teknőszerű medencéi fekszenek, kiváló lehetőséget adva a helybelieknek a földművelésre, állattenyésztésre.

Hajdanán meghatározó eleme volt a tájnak a hegyközi mezőkön legelésző birkanyáj és gulya. Nógrád megyében a 19. században élte fénykorát az állattenyésztés: több tízezer, főként racka- és merinóiból juhokból álló birkaállomány, és több ezer magyar tarka szarvasmarha rágta a gyepet. A jószágot aztán a felvidéki városokig hajtották, és ott értékesítették. 1910-ben a losonci vásárra felhajtott lovak, tehenek, ökrök és borjak száma 11793 volt, míg a juhok és a kecskék száma meghaladta a tizenháromezret. Bár számuk napjainkra megfogyatkozott, itt, a Tepke lábánál manapság is megszokott kép a legelésző gulyával pettyezett mező.

A legelők szélén, a Cserhát összefüggő tölgyerdővel borított főgerince felé haladva az erdős hátból kitűnik a Tepke csúcsának kilátótornya. A bő km után elmaradnak a mezők; belépünk a világos tölgyerdőbe, mely innentől túránk meghatározó díszlete. A dózerút lassan, de határozottan emelkedik a Barát-hegy erdős oldalában. A gerincet elérve társul kapjuk a P jelzéssel érkező Mária-utat (ᵯ jelzés). Így az Országos Kéktúra és a Mária zarándokút mentén folytatjuk a kapaszkodást a Tepke csúcsáig a nyiladékokkal tarkított cserjés tölgyesben.

A hegy tetején kis tisztás fogad, ahol kényelmesen megpihenhetünk valamelyik padnál, és a csúcs hangulatát meghatározó, 25 méteres kilátóból megcsodálhatjuk a tágabb vidéket. A magasba csábító vasszerkezetet egy olajfúró toronyból alakították át pallókkal és lépcsőkkel, így kétségkívül hozzájárul a hely különlegességéhez. Az építmény tetejéről tökéletes rálátásunk van a Cserhát fő tömegére, a szelíden hullámzó hegytetőkre és a köztük megbúvó szántókkal és legelőkkel tarkított medencékre, széles völgyekre. Talán a legmegkapóbb kilátás a Mátrára innen, a nyugati kistestvérről nyílik, hiszen a hegység gerincét alkotó vulkáni magaslatok sorát szemből, egymás felé magasodva látjuk. A széles Zagyva-völgy felett a Muzsla fogazott gerince, az Ágasvár meredek kúpja mögött a Galya-tető terebélyes tömbje magasodik, míg a kilátást a Kékes messzeségben elhalványodó adótornya zárja. Északkelet felé a Mátra lábához simulva megannyi gerinc hullámzik a Medves fennsíkjáig, mely jó időben belevész a felvidéki hegyek hullámzó tengerébe.

A Purgáig kapaszkodunk

A Tepke csúcsától végig a gerincen egy hangulatos, öreg tölgyerdőben haladunk, ahol a fák törzse méter magasan harsányzöld mohával, a lombkoronáig felnyúló szürkészöld zuzmófoltokkal borított. A tölgyesekre jellemző gazdag aljnövényzetben csak kidőlt, öreg fatörzsek törik meg a kellemesen kanyargó gerincutat.

A Cserhát vidékére jellemző tölgyerdő fontos megélhetési forrása volt a helyi lakosságnak. A házak szerkezetétől a bútorokon át a legapróbb használati ezközökig az embert az erdő fája vette körül. A faanyagon kívül a tölgyek bőséges termése is hozzájárult a népesség jólétéhez, a falu disznóit - főként a bőtermő években - az erdőbe terelték makkoltatni. A régi időkben különálló hivatás volt a sertésekkel az erdőben élő, nomád életet élő kondásé. Ráadásul Bél Mátyás leírása szerint a 18. században még a mangalica előtt egy vaddisznóval rokon, fekete szőrű, nagy ellenállóképességű sertést tenyésztettek a vidéken. Emellett az erdőn élő kanászoknak is természetfeletti erőt tulajdonítottak: a néphit szerint gyógyítottak, de akár meg is ronthattak embert, állatot. A legtöbb idősebb kanász boszorkány hírében állt; róluk azt tartották, hogy nem halhatnak meg, amíg tudományukat tovább nem adják.

A Purga ősi hangulatot árasztó, mohos sziklákban tetőző lapos háta a Keleti-Cserhát legmagasabb pontja, ahonnan utunk enyhén lejteni kezd. Az öreg fák között kanyargó ösvény a Macska-hegy északra letörő gerincén természetes kilátópontot érint. Alattunk, a hegyek lábánál kucorodó apró település utunk végpontja, Garáb, míg a szemben lévő hegyhát végénél az UNESCO-világörökséget gazdagító Hollókő legelőit és házait pillanthatjuk meg. Tiszta időben észak felé a távolban akár a Jávoros és a Szitnya vulkáni tömbjéig is elláthatunk, ezek már a magasabb, felvidéki vonulatokat képviselik.

A Macska-hegy északi lejtője túránk legmeredekebb része. Szerencsére lefelé menet vesszük ezt az akadályt, mely hamar a hegy alatti nyeregbe vezet. A nyeregből a K◼ jelzésen balra, Garáb felé kanyarodunk a még mindig összefüggő tölgyerdőben. A meghitt ösvénynek búcsút intve innentől széles erdőgazdasági úton ereszkedünk a zsákfaluba.

A szinte kihalt, csendes településre igyekezve a hely meghittségéhez illő buddhista imaközpont mellett haladunk el. Az álmos főutcán lesétálva a templom, a bolt és a buszmegálló "triójánál" ér véget utunk. Innen közvetlen buszjárattal juthatunk vissza a Bableves csárdához, illetve Pásztóra.