A ruszin faluból az Árpád-kori várig

Itiner:

• A buszmegállóból a P jelzésen indulunk keleti irányba, a település központja felé.
• A Kisposta közön jobbra, a PL jelzésre térünk, amin a Pusztavárba gyalogolunk.
• A várromtól a PT jelzésen ereszkedünk vissza Komlóskára.
• A túra végén a faluban jobbra induló P jelzést követjük a buszmegállóig.

A túra részletes leírása:

Komlóska határában

A buszmegállóból a P jelzésen indulunk keleti irányba, a falu központja felé, majd a templomdomb alatti elágazásnál jobbra, a PL jelzésre váltunk. (Útközben balra a zsúpfedeles ruszin tájházat is megnézhetjük, ami korhű emléket állít egy régi világnak, a hajdanán itt élt embereknek.) A patakparthoz ereszkedve keresztezzük a településnek helyet véső Nagy-Egres-patakot, és a túloldali kis háton átsétálunk annak oldalágához, a Hollós-patak sekély völgyébe. Komlóskát már a 14. században említik majd a vészterhes huszita idők és a császári csapatok környékbeli pusztításai után II. Rákóczi Ferenc közbenjárására, ruszin telepesekkel éledt újra a falu. Ezt a keleti kötődést mutatja a házak feletti dombon álló, 19. század eleji görögkatolikus templom is.

Ahogy a Hollós-patakot is keresztezzük a falu szélén, és felkapaszkodunk a domboldalra, visszatekintve rálátunk a háztetőkre, a Nagy-Egres-patak völgyére és a környező hegyekre. A lejtők közé szorult falu körül széles sávban, facsoportokkal szabdalt hegyi kaszálók nyújtóznak. Máskülönben sűrű erdővel borított hegyek övezik a medencét. A Szkalka-, a Barlang-, a Mogyorós- és a Svinerka-hegy alkotta vulkáni koszorút a Nagy-Papaj zárja. A nevekből is kitűnik a vidéket benépesítő, szláv eredetű lakosság térfoglalása, ám a kárpáti tájakra jellemző, falu feletti kaszálók sora a neveknél is beszédesebb.

A Pusztavár oldalában

A Hollós-patak feletti rétről belépünk a hegyoldalt benépesítő erdőségbe, ahol eleinte vegyesen tölgy és bükk, majd az erdőgazdasági út mentén már csak a bükk a meghatározó fafajta, amely a kis magasság ellenére is megél itt. A széles, murvás út enyhe lejtéssel vezet minket nyugatnak, közvetlenül a Pusztavár alá, ahol egy kereszteződésből élesen felkanyarodunk a meredek hegyoldalnak.

A következő párszáz méteres szakaszon küzdjük le a szintemelkedés nagy részét - szerencsére kezdetben még viszonylag lankásabban, majd úgy kétszáz méter után jelentősen megnő a meredekség. Küzdelmes kapaszkodásunkat az öreg bükkfák árnyéka enyhíti, szerencsére az északi oldal és a zárt lombkorona enyhe klímát eredményeznek. Felérkezünk a lapos hegyhát nyergébe, ahonnan nyugati irányban rákanyarodunk a Pusztavár csúcsára. Egy utolsó kaptató a bokros, sziklás vulkáni kúpon, és megérkezünk a Pusztavár romjaihoz.

A Pusztavár kilátópontjánál

Maga a vár a legmagasabb pontot foglalja el, ám ne számítsunk merész tornyokra, vagy a vidék felett trónoló fellegvárra: a hosszú évszázadok alapokig omlasztották az egykor büszke erődítést. A 14. századi vár a rekonstrukciós munkák után is csak alapjaiban felismerhető, a nyugati fal pár méter magas kőrakása és a két végpontot kijelölő északi és déli bástya méteres alapja látszik a hegytetőn.

Az állagmegőrzés során azonban a kilátást takaró bokros, facsoportos hegytetőt teljesen megtisztították, így lebilincselő kilátásban gyönyörködhetünk a két bástyáról. Délen a szomszéd, a Fekete-hegy sűrű erdővel borított oldala húzódik az Erdőhorváti felett magasodó Vég-hegy ligetes nyergéig. E mélyedésnek köszönhetően rálátunk a Tolcsva patak völgyére, az Erdőhorváti és Tolcsva közötti legelőkre, szőlőkre, a Bodrog árterére, amelynek végén a Tokaji-hegy széles szoknyájával terpeszkedik az Alföld síkján. Meghatározó azonban a Tokaji-heggyel kezdődő vulkáni hegyek sorozata; egyik legnagyobb tömbjük a szemközt szélesen elterülő, szabályos, kerek kúppal magasodó Szokolya. Alatta Erdőhorváti házai sejlenek fel, észak felé pedig a hegység központi részét alkotó vulkáni kúpok végtelen, erdős sorát pásztázhatjuk végig.

A látvány, a körpanoráma a hegység legszebb kilátópontjai közé emeli a Pusztavárat. Ennek ellenére kevésbé ismert ez a hegytető, így tömegtől nem kell tartani, sőt ritkán találkozunk bárkivel is az ide vezető útvonalakon. Igencsak járatlan a csúcsról lefelé vezető tanösvény, amely már a nyomvonalát tekintve is nehezen követhető, de a hegy újabb vadregényes oldalát villantja fel.

Vissza Komlóskára

A vár északi bástyája alatt balra tér a PT jelzés a bokros erdőben, amit vállalkozó kedvű turistaként érdemes csak követni. Igen meredek, görgeteges és sziklás lejtőn kacskaringózik le a már alig fellelhető utacska, és egyből az első száz méteren egy újabb kilátóponthoz vezet. A bokrok, molyhos tölgyek fölé magasodó andezittorony abból a miocén vulkáni anyagból származik, amely felépítette a hegység nagy részét. A hegy anyagát a rétegvulkánokra jellemzően egymásra rakódott törmelék- és lávarétegek alkotják, és ahol a keményebb, megkövült láva felszínre bukkan, ott falakat, tornyokat alkot. Egy ilyen sziklán állunk, amiről egyébként szépen rálátni Komlóskára, valamint a falut övező hegyekre. Ahol nincsenek sziklaformák, ott is mindenütt az egykori lávafolyás anyagával találkozunk: északi oldalon végig mohával benőtt andezitgörgetegek között ereszkedünk.

Az ösvény eleinte enyhén balra, északnyugat felé tart, majd egy nagyobb, áthajló sziklafal mellett visszakanyarodik jobbra, Komlóska irányába. Innentől a sziklakibúvások alatt haladunk, és a magasság csökkenésével egyre lankásabb, kényelmesebb útvonalon ereszkedünk. A magasodó erdőben egy erdei tisztáshoz érünk, ennek nyugati részén, öreg bükkfák árnyékában a kővel kirakott, hangulatos Rákóczi-forrást érintjük. Friss vize csillapíthatja szomjunkat, a hegymászás és az izgalmas ereszkedés hatására megemelkedett pulzusunkat. A monda szerint a fejedelem is ivott a forrás vizéből vadászat közben, innen ered neve is. Az öreg fáknak és az innen kényelmesen visszavezető ösvénynek köszönhetően a tisztás hangulata valóban fejedelmi.

A fárasztó meredekség végeztével ugyanis innentől már széles nyiladékon, jól követhető útvonalon érünk vissza a faluba. A forrás után rövidesen elérjük a már ismert útvonalat, azonban ezúttal a legdirektebb irányban, egyenesen folytathatjuk utunkat lefelé a hegyről, a PT jelzést követve. A lejtő alján érkezünk a Nagy-Egres-patak teraszára, ahol kissé körülményesen, a helyi gazdák kertjei között kell visszanavigálni a település főutcájára. Ha megoldottuk a rejtvényt, a faluszéli Gomba presszó hangulatos, árnyas terasza lesz a jutalmunk. Innen már csak visszasétálunk a buszmegállóhoz, a P jelzést követve (jobbra).