A kurucok központjában, az Aggteleki-karszt rejtett vidékén

Itiner:

• Szögliget központjából indulunk a P jelzésen a Szalamandra-házig.
• A PL, a KL, majd ismét a PL jelzés vezet fel a Szádvárba, ahonnan a KL jelzés mentén ereszkedünk vissza a vár alatti nyeregbe.
• A K jelzésen megyünk át Derenken, majd ereszkedünk le a Ménes-völgybe.
• A P jelzés mentén jutunk vissza Szögligetre.

A túráról részletesen:

Szögliget felett az egykori fellegvárban

Szögliget központjából, a katolikus templom előtti buszfordulótól indulunk a P jelzésen. A Vár-völgy katlanjában megbúvó települést az erdőkkel körbevett, hagyományos tornácos házakkal sorakozó, harmonikus palóc falukép jellemzi. A palóc nyelvjárás legkeletibb területén járunk, ami a helybelieket hallgatva egyértelművé válik. A természetközeli életmódban, nyugodt, kedélyes életvitelben a palóc mentalitás napjainkban is élő a faluban. A takaros házak jelentős része azonban már lakatlan, csak hétvégi, nyaralóházként tartják fenn őket; a turizmuson kívül megélhetést csak szűkösen ad az erdő, illetve a Bódva tágas völgye.

A hársfák oltalmában álló faluvégi feszületnél elhagyjuk a takaros települést, és a Ménes-patak égerfákkal, kaszálókkal szegélyezett vonala mentén haladunk felfelé a Vár-völgyben. Az elnevezés kézenfekvő, ugyanis innen már rálátni a szemközti délceg, sziklás mészkőoromra, ahol az évszázadokon keresztül meghatározó erősség állt, a Bódva- és Jósva-völgy elágazását ellenőrző Szádvár. Azonban egy kevésbé látványos, régebbi vár is szunnyad a környező hegyekben: a balkézre felettünk domborodó Óvár-tető még régebbi erődítést rejt. A sáncokkal körbevett csúcs feltételezhetően honfoglalás korabeli, a hegytető azonban még feltárásra vár.

A legfiatalabb várat azonban hamarosan elérjük, a Vár-völgy kanyarulatánál ugyanis megérkezünk a Szalamandra-házhoz, ahol a ligetes parkban játszóvárat alakítottak ki a gyerekeknek. Ez a festői környezetben álló épület nem is olyan régen még a határvédelmi egységeknek adott szálláshelyet, ahonnan a Ménes-völgyet és Derenket északról szegélyző csehszlovák határszakaszt ellenőrizték.

A Szalamandra-ház játszóvárával szemben, a Várszög-völgyet délről szegélyző gerincen kapaszkodunk fel a PL jelzésen a vár oldalába. A hirtelen emelkedő egyértelművé teszi a Szádvár tömbjének stratégiai szerepét; ostromakor komoly szintet kellett leküzdeni a mélyre vágódó völgyből a hegység tetőszintjére. A gerinc eddig is sűrű gyertyános-tölgyeséből rákanyarodunk a mohos mészkőtömbökkel tűzdelt völgyfőre, a várhegy sziklás oldalára. A könnyebb megközelítés, az enyhébb emelkedés végett a várba felvezető szekérút teljesen megkerüli a hegyet, és az egyre sziklásabb vidéken spirálvonalban rácsavarodik a karsztbokorerdős csúcsra. (Eközben a KL, majd ismét a PL jelzésre váltunk.) A délkeleti oldalon érjük el a falakat, melyek romjai között belépünk a teljes hegytetőt elfoglaló vár területére.

Az Árpád-kori vár, a Bebek család tekintélyt parancsoló központja, az egykori kuruc fészek mára bozótos, zegzugos romhalmaz. A falmaradványok között bolyongva felfedezünk egy-egy kiszögellést, toronyalapot, ciszternát, majd a vár túloldalán, a nyugati teraszon egy pad mellől kibontakozik a panoráma is.

A környező hegytetők szintje felett, az alattunk kanyarodó Ménes- és Vár-völgyekkel nyugati és déli irányban hosszan belátjuk a vidéket. Szögliget tarka házain túl a Bódva- és a Jósva-völgy találkozásánál rálátunk az egykori Tornát és Gömört összekötő fontos útvonalra Kassa és Fülek, Szepsi és Tornaalja között. A trianoni határokkal ezt az összeköttetést elvágták, viszont a Kárpátok szerves részeként a természet többszörösen profitált az ember által kevésbé zavart vidéken.

Derenk elhagyatott medencéje, Horthy egykori vadaskertje

Túránk következő szakasza ebbe a természet által visszavett tájba kalauzol, a fennsík zegzugos ligeteibe, elhagyatott kaszálóiba, sűrű rengetegébe. A felfelé vezető úttal részben megegyező nyomvonalon, de most már a KL jelzést követve ereszkedünk vissza a vár alatti rétre. A pihenővel szemközt, a rét északi oldalán letérünk a felfelé megtett útvonalról, és egy rövid átvezető szakasszal csatlakozunk a K jelzéshez, amit innentől a Ménes-völgyig követünk nyugati irányban.

Sűrű erdők és ligetes tisztások váltakozása után keresztezzük a Torna-völgybe átvezető utat Vidomáj-pusztánál, ami után rátérünk a derenki út széles szalagjára. Egy hosszanti katlanba, a karsztos fennsíkokra jellemző lefolyástalan völgybe, a Derenki-poljére (Derenki-mezőre) ereszkedünk be, ahol a vizenyős rét szélén elérjük az egykori falut, azaz annak helyét.

Különös hangulata van az egy évszázada még lakott településnek, ahol a természet majdnem nyomtalanul visszafoglalta a tájat. A nyitott legelők, az elvadult gyümölcsfák és a házhelyeket sejtető füves halmok emlékeztetnek az egykori településre. A központban felújították az iskolát és a kápolnát, amihez feljebb kell kapaszkodnunk az egykori főutcáról. Az iskolaépületben berendezett kiállításból elénk tárul Derenk története, a várhoz kötődő egykori település, majd a Lengyelországból újratelepített falu végső napjai a II. világháború alatt. A régi képek az egykori életről, a falu karhatalmi felszámolása gondolatébresztő tartalommal bírnak.

Derenk nyugati határában a legnagyobb mezőt megkerülve kanyarodunk rá az Aggteleki-karsztra jellemző sziklás, borókás vidékre. A Derenki-polje feltöltődött síkja után újra mozgalmassá válik a felszín: sziklás nyergek, meredek falú töbrök, görgeteges hegyoldalak váltakoznak a rétek és erdők közt hullámzó tájon. Telepített fenyvesek között, sűrű bokros ligetekkel érkezünk a Mocsolya-patak völgyébe, ami a Ménes-patak legnagyobb mellékága. Elhagyatott vidék ez, a települések messze mögöttünk maradtak. Sűrű erdők, bokros legelők kapcsolják össze a lágyan hullámzó karsztfennsík zegzugos világát a magasabb, kárpáti tájakkal. A Ménes-patak felső folyása, a Szelce-völgytől északra eső terület fokozottan védett rezervátum magterület, ahol az őshonos fajok háborítatlanul élhetnek.

Nem véletlenül volt itt Horthy Miklós vadászterülete is: az erdős, bozótos, zegzugos táj nagy vadállományt rejt. A 2000-es évekre bizonyítottan megtelepedett a farkas, a hiúz is, és alkalmanként a medve is átjár látogatóba. Őket azonban csak nyomaikból fedezhetjük fel, érzékeik rendkívül élesek, és minthogy volt idejük az elmúlt évszázadokban megtanulni az ember természetét, messziről elkerülnek bennünket. Portyázó rókát, legelésző szarvasokat vagy az elvadult gyümölcsösökben csemegéző vaddisznócsapatot azonban láthatunk, ha elég csendben túrázunk.

A Mocsolya-patakot egy öreg fahídon keresztezzük, aztán a patak menti réten átvágva és az Öreg-tető erdős oldalában felkapaszkodunk a Mocsolya- és Ménes-völgyet elválasztó nyeregbe. Innen egy meredek és benőtt út vezet le a túloldalon, ahol rövidesen beérkezünk a széles Ménes-völgybe.

A Ménes-patak mentén vissza Szögligetre

Itt az K jelzés nyugat felé tér Szelce-puszta irányába, ami hangulatos szálláshelyével remek alternatíva Jósvafő felé lejutni. Mi azonban körtúrát járunk be, így a Ménes-völgyön keletnek fordulunk, és a patak folyásával megegyezően a P jelzést lefelé követjük Szögliget irányába. A meredek falak közé szorított tágas völgytalp hosszan kacskaringózik előttünk mindkét irányban. Az utat szegélyző sűrű fenyves az erdészet csemetekertje, amivel a környező hegyvidék irtásait ültették újra. Alacsony átlagmagassága ellenére a Kárpátok árnyékában, az átöröklött klímán tekintélyes telepített fenyvesek zöldellnek a fennsíki területeken a meredek völgyekben.

A csemetekert alatt fűzfa- és égerfacsoportokkal ligetes, vizenyős rétek húzódnak végig a Ménes-völgy középső szakaszán. Egyedül a duzzasztott Ménes-tó víztükre töri meg a rétek és facsoportok ritmikus ártéri idilljét. Azonban a Ménes-tó is beleillik a környezetbe. A hordaléktól rendszerint zavaros vizű tározó kiterjedt mocsárvilágot tart fenn a pataktorkolatnál, ahol a gémek, kócsagok és a zavarásra rendkívül érzékeny, ritka fekete gólya is előszeretettel vadászik. Hazánk legnagyobb sebes pisztrángját itt fogták a múlt században, ami 5 kg feletti termetével valóban kapitális az általában patakban élő, színpompás pisztrángfajokhoz képest.

A tónál folyik össze a feljebb már keresztezett Mocsolyás-patak és a Ménes-patak. A meredek hegyoldalt áttörő Mocsolyás szurdok az egész hegység egyik leglátványosabb völgyszakasza. A mohával fedett, sziklás vidék alig pár méteres széles bevágásának alját teljesen elfoglalja a vadul kacskaringó, zuhatagokkal alábukdácsoló patak. A Mocsolyás-patak útkeresztezésénél és a Ménes-tó partján is igényesen kialakított pihenőhelynél szusszanhatunk, megtörve a hosszú völgyi gyaloglást. A szurdokból kiérkező patak szélén a Hideg-kút megbízható hozammal kínálja hűs vizét.

A patak árterén zöldellő mocsárerdő a következő egy kilométeren beszűkül, az égerfák között kanyargó Ménes-patak néhol egészen a dózerút mellé simul. A Szádvár alatti rétnél érkezünk ki a sziklás szurdokból, ahol széles kanyarulattal terül el az ártéri rét. Felettünk a fenyves, sziklás hegyoldal tetejéről a büszke Szádvár tekint le ránk a délceg oromról. Innen már feltűnik a Szalamandra-ház is a rét túloldalán a völgy éles kanyarjánál. Még érintjük a közvetlenül a Vár-bükk alatt fakadó, bő vizű Tetves-kút forrását is, ahol csatlakozunk a Derenkről és a Vár-völgyből érkező széles aszfaltos úthoz. A Szalamandra-háznál elérjük a faluba vezető út már felfelé megtett szakaszát, amin a Szádvár őrző tekintetével a hátunk mögött csorgunk vissza Szögligetre a Ménes-patak folyása mentén.