A Keleti-Vértes szerény legjei

Itiner

• A szári vasútállomástól a P jelzésen megyünk a Körtvélyes elágazásáig.
• A P▲ jelzésen teszünk kitérőt a geodéziai mérőtoronyhoz.
• A P jelzésen folytatjuk, majd arról balra áttérünk a Z jelzésre a Szép Ilonka-forrás közelében.
• A Fáni-völgybe érve a S jelzésen folytatjuk az utat bal felé.
• A S jelzésen gyalologunk vissza a szári vasúti megállóhelyig.

A túráról részletesen

Szárról a Vértesbe

Szár település a Vértes peremén, fontos közlekedési folyosó mentén fekszik. Az alacsony hegyeket áttörő vasúti bevágás torkánál elterülő, a Sósi-ér partjain létrejött Szár ma természeti környezete és a főváros közelsége miatt lassan növekszik, de korábban már többször is újjáéledt romjaiból. A török időkben elnéptelenedett, amit a terület birtokosai németek és szlovákok beköltöztetésével orvosoltak. A későbbi kitelepítések, lakosságcserék miatt ők már nagyrészt eltűntek a faluból, ráadásul a 2. világháború végén itt húzódó front is romba döntötte Szárt. Az újjáépült település képében ezért nem sok nyomát leljük a korábbi életformának.

A vasúti peronoktól a P jelzést követve erdősávokon átvágó aszfalton talpalunk, a kanyargó vonalvezetés és a forgalom miatt legyünk óvatosak! Egy elágazás után ismét beérünk a falu területére. Nem maradunk sokáig a főutcán, mert letérve róla a Vértes felé vesszük az irányt. Szár szélén ipari terület csarnokait váltja egy elkerített legelő, melynek túlvége fölé a sziklás tetejű, kereszttel is ékesített Zuppa-tető magasodik. Az erdőbe  érve széles úton haladunk a hegység peremén, később betonútra fordulunk. Az erdészeti feltáróút átszeli a hegyeket, túránk végén még hosszan fogunk baktatni Fáni-völgyi szakaszán.

A Körtvélyest ostromolva

Az aszfaltról jobbra, a sűrűbe váltunk, és ezzel megkezdjük kapaszkodásunkat a Vértest keletről lezáró fennsíkra, mely a hegység legmagasabb pontjait hordozza. Kezdetben alaposan kihasznált, a letermelt és felnövekvő állományok mozaikjából felépülő erdőben gyalogolunk, a legszebb rész a Kis-Szállás-hegy oldalában kinyíló sziklagyepes tisztás. Itt hátratekintve a Velencei-hegységig is elláthatunk. Ezt követően megváltozik az erdő: szép, füves aljú tölgyes vesz körül, idős fák közé jutunk. A Körtvélyeshez közeledve még érintünk egy tarvágást, melyet rendkívül zárt, sötét, holtfa-szőnyeges erdőrészlet követ. A nyomokból ítélve errefelé igen sok a vad, különösen a vaddisznó-dagonyák sűrűsége növekszik meg.

A Vértes legmagasabb panorámája

Rövidesen balra kiágazik a P▲, amelynek csapásán a kidőlt fákat és a leszakadt ágakat kerülgetve mindössze pár perces sétával a geodéziai toronyhoz gyalogolhatunk. Az 1984-ben épült mérőtorony a Vértes 2. legmagasabb pontjára épült, ám a 480 méteres Körtvélyes domborzatilag lényegében kicsit sem különül el környezetétől. A sötéten ásító, lepusztult betonhengeren felirat hirdeti, hogy felmászni tilos és életveszélyes, ennek megfelelően belső berendezései tényleg riasztó stádiumban vannak. A nyirkos vasemeleteket és létrákat vastag rozsda borítja, ezért sajnos a belépés egyelőre tiltott.

A tetőről - ha egyszer felújítják az építményt - jól látható lesz a Vértes szerkezete, tájképe: erdős, gyengén hullámzó fennsíkok, hátak húzódnak egymás mögött, ezeket kis árkok, völgyek választják el egymástól. Csúcsokat, markáns kiemelkedéseket egyik irányban sem találunk, tarvágást, vadföldeket annál többet. A Nagy-Csákány kiemelkedése is feltűnik északkelet felé, mögötte kibukkannak a Gerecse rögei is. A tornyot magunk mögött hagyva térjünk vissza a P jelzésre!

A fennsík alatt

Alig ereszkedő úton indulunk el, alagútként hajol fölénk a szelek által megtépázott fiatalos. Ezt követően hosszú szakaszon egy felnövekvő bozótos mentén, majd egy rét után ismét erdőben talpalunk. Amikor elágazáshoz érünk, balra, lefelé kell tartanunk a fennsík peremébe vágódott, rövid szárazvölgyön. Alsó torkánál kis erdei kegyhely áll. A Nagy-Csákány platójának nyugati pereme egy markánsan kirajzolódó, nagyjából egyenes északnyugat-délkeleti irányú vetővonalon kialakult éles letörés. A mélybe szivárgó csapadékvizek itt, az árok peremén források ritkás láncában jutnak a felszínre, ezek egyike a közeli Szép Ilonka-forrás, ahová rövid ösvényen tehetünk kitérőt. A kőfoglalat mellett tűzrakót és esőbeállót is kialakítottak.

A forrástól a Z jelzésen kezdünk újabb emelkedésbe: a következő hátnak veselkedünk neki, és különös módon itt, a hegység alacsonyabb részén jelenik meg tömegesen az ezüstös törzsű, kecses bükk. A Vértes e mély, peremek közé fogott zugában kellően árnyas és nedves a klíma a bükk számára. Átlendülünk egy újabb alacsony háton, hogy a túloldalon kefesűrű fiatalos alagútján fúrjuk át magunkat. Vaskosabb fák alkotják a következő erdőszakaszt, melyből balra kilépve egy újabb vadföldre bukkanhatunk - túlfelén a keleti fennsík letörése fölött a körtvélyesi geodéziai torony szálegyenes alakja trónol. A jókora foltokban letermelt részek után a Sárkányluk-völgybe térünk. A túra leghangulatosabb, legmaradandóbb szakasza néhány száz méter csupán, és különleges földtani képződményei sincsenek, ám annál látványosabb. Mély vályúban kanyargó utunk fölé tetőként záródó rengeteg borul, a névadó barlangüreg alatt pedig már szurdokszerűvé szűkül a völgy.

A Fáni-völgyből a szántókra

Egy rét után eltávolodnak egymástól az oldalsó lejtők, végül balra kanyarodunk a Fáni-völgy aszfaltjára. (Nevét állítólag Esterházy Franciska grófnőről kapta.) Az elágazásnál Hirczy Károly emlékműve áll, melyet turistatársai emeltek terméskőből. A tektonikus és eróziós módon bemélyült, a kirándulók körében igen népszerű völgy szurdokszerű jellegét az aszfalt ugyan lerombolja, de azért néhol így is megcsodálhatjuk a falból kiálló, néhány kisebb barlangot is rejtő dolomitsziklákat. A terület különlegessége, hogy a déli és északi kitettségű sziklabércek mikroklímájuk jelentős eltérései miatt jégkorszaki maradványnövényeknek és - az ellenkező oldalon - melegkedvelő fajoknak egyaránt menedéket nyújtanak. Ha az autóút elágazásánál teszünk egy rövid, kb 5 perces kitérőt a jelzetlen felső ágra, annak kanyarjából, a bércre kapaszkodva szép a kilátás a délkelet felé nyújtózó Fáni-völgyre.

A S jelzésen a hosszú betonsétát követően kiérünk fák birodalmából, és szélesen terpeszkedő mezőgazdasági földek között találjuk magunkat. A dűlőút átvezet a szántókon, hátra vagy bal felé nézve a Vértes sokkal inkább tűnik lankás dombságnak, mint hegységnek. Hosszan tekergünk a tűző napon, ha pedig télies időszakban járnánk erre, a földutak vendégmarasztaló sárcsapdáival kellene megküzdenünk. A S jelzés Szár hosszú főutcájára terel, a sarkon a buszmegálló kínál hazautazási lehetőséget, de a turistaút visszakalauzol minket a vasútállomáshoz is.