A Göcsej és az Őrség határán

Itiner:

• A K+ jelzés vezet Zalalövő vasútállomásától a város széléig.
• Rövid kitérőt teszünk a K jelzésén dél felé, amiről a K● jelzés navigál a Szentkúthoz.
• Visszatérve a K jelzésre nyugat felé hagyjuk el Zalalövőt. Felsőcsödéig a K jelzést követjük.
• Felsőcsödéről Pankaszra a K+ jelzésen jutunk át.
• A vasútállomástól egy rövid kitérővel a K+ jelzésen továbbsétálva, majd jobbra, jelzetlen útra letérve érjük el a pankaszi szoknyás haranglábat.

A túráról részletesen

A római gyökerű Zalalövő és a Borosán-völgyi Szentkút

A Zala folyó partjáról, a tornyos faszerkezettel ékes zalalövői vasútállomástól indulunk a K+ jelzésen. Egy rövid bemelegítő szakasszal jutunk ki a várossá lett településről a síneket keresztezve a Zala hídjánál. Bár egy rövid részen még házak között kanyargunk, itt már a Pörgölinnek nevezett településrészen járunk. A zalai települések, de főleg a Göcsej falvainak jellemzője, hogy apró településrészekre, szegekre bomlik, ahogy a történelem során a különböző nemesi birtokokra kiköltöző családok a róluk elnevezett szegeket megalapították.

Bár Zalalövő története az ókorra nyúlik vissza, hiszen a természetes közlekedési csomópontban már a rómaiak is őrséget, sőt palotát emeltek. Erre vezetett ugyanis a Balti- és Adriai-tengert összekötő Borostyánkő út, ami itt metszette a természetes nyomvonalként Pannónia belső vidékeibe vezető Zala-völgyi utat. A rómaiak az i. sz. 1 és 4. század között birtokolták ezt a vidéket, de a honfoglalás után is védelmi szerepe volt az újraépülő településnek. Az Árpád-korból maradt fenn oklevél, miszerint a király íjászai lakják a települést, ahonnan neve is származik. A középkorban vásártartási joggal felruházott mezőváros lett, így a Zala völgyéből és a szomszédos Kerka vidékéből is jártak át vásározni.

Pont a Hetés felé átvezető régi út mentén kezdjük túránkat, bár egy rövid kitérőt teszünk a Dél-dunántúli Kéktúra K és a K● jelzésen dél felé a Borosán-völgyi Szentkúthoz. Ehhez felkaptatunk a házak között a szemben lévő partoldalon, és az erdőt elérve jobbra térünk száz métert a kicsiny völgykatlan gödréhez. Előbb a forrást szegélyző kálváriát érintjük, ahonnan lépcsősor vezet le az öreg bükkfák lombkoronájával árnyas erdei szentélyéhez. A felirat szerint a II. világháborúból megszabadult hívek emelték a kegyhelyet, ahol Szent Mária alakja őrzi a forrásfakadást. A két világháború között cserkésztalálkozókat tartottak itt, és búcsújáróhely lett a sarlós boldogasszony ünnepén, július elején, illetve szeptemberben. A tekintélyes bükkfák felénk hajló törzsei valóban gótikus katedrálisra emlékeztetnek, ahova a lenyugvó nyári nap szűrt fénye kúszik csak be. Érdemes tüzetesebben szétnézni a buja vegetációval zöldellő völgytalpon, hangolódni az erdőségekhez. Sajnos a kút csak csapadékos időszakban folyik, így ne számítsunk feltétlenül a vízvételi lehetőségre.

Pörgölin településrészhez visszatérve hamar kilábalunk a házak közül a K jelzésen nyugati irányban kanyargó széles murvaúton. Egy helyen letér az ösvény az út kanyarját rövidítő ösvényen, de ugyanoda kapaszkodik végül, a pacsai szőlőhegyhez. Takaros házak, hangulatos gyümölcsös és szőlőskertek között tesszük meg a dombtetőre felvezető utolsó métereket. A göcseji táj egy jellegzetes eleme a településeket övező szőlőhegy, ahova jellemzően feljártak munka után a férfiak dolgozni, iddogálni, beszélgetni. Itt maradtak fent leginkább a régi élet elemei, mint a tájegységre jellemző boronafalas faházak. Több ilyen mellett is elhaladunk - néhol csoportokba összegyűlve, fejüket összedugva regélnek a régi időkről. Egy tekintélyes körtefa alatt hirdetőtábla is függ, ami a borok mustrájára hívja a környék szőlősgazdáit.

Két megye határán, az őrvidék erdőségeiben

Virágszőnyeges porták mellett kanyarodunk ki a szőlőhegy házai közül, hogy végre elvegyüljünk a zalai rengetegben. Vegyes tölgyes, bükkös, gyertyános erdőket keresztezünk szinte utunk végéig. Előbb szántóföldek szélén, majd kis tisztásokkal tarkított erdei ösvényeken kanyargunk. A térszín alig változik, szinte végig azonos magasságban haladunk. Egy-egy vízmosás indul csak be a Zala folyó irányába. A legnagyobbnál mocsaras patakot is keresztezünk, a túlsó partoldalon felkapaszkodva érkezünk az álmos kis faluba, Felsőcsödére. Itt pár házat, gazdaságot és egy fogadót találunk, de csendes főutcája a vidék nyugalmát, a falusi idillt hirdeti.

 Az aszfaltcsíkot keresztezve a K+ jelzésre térünk. Egy gazdaságnál hagyjuk el a települést a széles mezőn legelő állatok pillantásaival kísérve, hogy a túloldalt ismét elvegyüljünk a vidékre jellemző erdei hangulatban. Feltűnően sok fenyvest keresztezünk, ami az ország nagy részével ellentétben őshonos ezen a tájon. Az erdészeti utakon érdemes csendben haladni, ugyanis a környező erdők rengeteg vadnak adnak otthont. Kis szerencsével láthatunk is a bozótos erdőben vonuló őzeket, szarvasokat, vaddisznókat.

 Az erdőrészletek váltakozásával szinte már monotonná váló dózerút egy kibontakozó völgyfő szélénél eléri a megyehatárt. Amint átléptünk Vas megyébe, az addig egyenes nyomvonal szertelenül kanyarogva ereszkedik vissza a Zala folyásához. Az északi oldal öreg gyertyános-tölgyesében, egy kimélyülő patakbevágást követve érkezünk a Zalához. Itt már alig okoz akadályt átugrani a gyermek vízfolyást, de ettől is megkímél egy ingatag sínpárra fektetett hídpalló, amivel magasan  felette, száraz lábbal kelünk át a Zalán.

Az Őrség kapuja, a zsúpszoknyájú haranglábas Pankasz

Rönkrakodó mellett érjük el Pankasz sportpályáját, ahol ismét keresztezzük a nemzetközi vasútvonalat. Itt a túloldalt akár be is fejezhetjük túránkat, de érdemes pár száz métert még sétálni a falu nevezetességéhez, a szoknyás haranglábhoz. Ehhez közel egyenesen haladunk tovább a K+ jelezésen, amiről egy gyümölcsösben jelzés nélküli útra váltunk jobbkézre. A ligetes domboldal felső részén áll a zsúpfedeles faszerkezet, ami az őrségi falvak látványos védjegye. A felirat szerint már az 1700-as évek derekától itt áll a faszerkezetes harangtorony, amit a 20. század második felében felújítottak. Templomot a helyi református közösség nem engedhetett meg magának, így csak egy harangláb hívta imára a falu híveit.

A szoknya szalmazsúp, minden más az építményen fából van. Esztétikus csapolásai, merevítései, keresztgerendákkal erősített szerkezete a korabeli mesteremberek szakértelmét dicséri: még közel három évszázad múltán is szilárdan áll. A harangláb alatt egy kovácsműhelyt is felállítottak, a falut kettéválasztó Denke-patak mellől ideszállítva, felújítva. A jellegzetes csapolt boronafalas épület padlásán kapott helyet a tüzet élesztő fújtató, feltehetően a helytakarékosság miatt. A szomszédos porta pitvaros, pajtás udvara is a régi időket, a hagyományos gazdálkodást és értékrendet képviseli.

 A kovácsműhely előtti padon pont a lemenő nap fényében sütkérezve pihenhetünk túránk végén, megvárva a csatlakozást akár vonattal vagy busszal. Ha elég időt hagytunk, a helytörténeti gyűjteményt is megnézhetjük a falu központjában, de a barátságos, kedves itt lakó emberekkel is szóba elegyedhetünk a vidék hangulatát mélyebben átélve.