A Gerence történelmi rejtélyei

Itiner

• A buszmegállótól nyugat felé indulunk a Rózsa utcán a K jelzésen.
• A Gáthegyalja dűlőn észak felé követjük a K+ jelzést.
• A Vörös János-sédi pihenő esőbeállója mögött balra megyünk tovább a P jelzésen.
• A P▲ jelzésen kitérőt teszünk a Witt Lajos-kilátópontra.
• A P jelzésen visszatérünk a móricházi elágazáshoz.
• A P◼ jelzésen jobbra megyünk tovább.
• Egy Y elágazás bal ágán megyünk tovább a Z+ jelzésen.
• A Gáthegyalja dűlőtől a K jelzésen térünk vissza a buszmegállóhoz. 

A túráról részletesen

Bakonybélből Gerencepusztára

A buszmegállótól nyugat felé indulunk a Rózsa utcán a K jelzésen, majd Bakonybél belterületét a Fürdő utca végénél hagyjuk el, ahol a hídon, majd a Törökgurító-réten keresztül kelünk át a Gerence-patakon. Innen a Gáthegyalja dűlőn észak felé követjük a K+ jelzést, ami a hamarosan jobbra kanyarodó útról egyenesen megy tovább. A padokkal ellátott rétek után a volt a Gerencemalom helyét és a malom üzemeltetőjének lakóházát kerüljük meg (régebbi épület), majd a Huszár-kő kiugró szikláját.  A völgy szűkülni kezd. A Odvaskő Panzió és Étterem kerítésénél egy falépcső indul a lejtő oldalában, amelyen fellépdelve továbbra is kényelmes sétaúton haladhatunk tovább - aki viszont szereti a kihívásokat, mindenképpen egyenesen menjen, ahol a patakparton egy rövid kötéllel biztosított szakasz várja a bátrakat.

A szálloda területén állt egykor Gerencepuszta néhány háza, köztük egy hírhedt csárda is, amelynek falmaradványai az 1950-es években még megvoltak. A 19. században olyan neves betyárok is megfordultak itt, mint Sobri Jóska, Milfajt Ferkó, Doma Vendel vagy Savanyó Jóska. A 20. század elején leginkább erdészek, vadászok lakták az épületeket, ami a panzió megépülésével az 1980-as évekre teljesen átalakult.

Innen pár száz méterre találjuk a Vörös János-séd pihenőjét, ahol a kavicsos erdőgazdasági úton az esőbeálló mögött balra megyünk tovább a P jelzésen. A fokozottan védett természeti terület táblájánál két, könnyen felismerhető, érdekes növény is terem az út mellett. Az egyik a kereklevelű kapotnyak, amelynek fényes, vese alakú leveleinek tövében növő illatos, bíbor-barna virágait meztelencsigák porozzák, majd magvait hangyák terjesztik a külső maghéj ragadós, magas olaj- és fehérjetartalmú kinövéséért (elaioszóma). A növény minden része kis koncentrációban rákkeltő hatású illóolajokat tartalmaz. A másik egy örökzöld cserje, a hegyvidéki bükkelegyes erdeinkben élő, védett babérboroszlán. E ritka, atlanti-mediterrán flóraelemünket régebben koszorúkötés céljából gyűjtötték.

A Vörös János-séd mentén Móricházáig

Tőlünk jobbra csörgedezik a Királykapu közelében eredő Vörös János-séd, a Gerence középső szakaszának egyik rövid mellékága, ami felveszi többek között a túra során is érintett Suttonyi-kút és a Markovics-kút vizét. Kiemelt természetvédelmi értéket képvisel, mert olyan ritka fajokkal találkozhatunk a patak és a felduzzasztásával létrehozott tó vizében, mint a Bakonyban egyedül itt élő kövi rák vagy a fokozottan védett alpesi gőte.

Innen egy rövid vadregényes, de csalános-aranyvesszős szakasz következik. A patak medrét követő ösvény első S kanyarjától néhány kisebb bauxitos feltárást láthatunk. Ahogy fordul a meder, kiszélesedik a völgy, és gyertyán elegyes bükkösben megyünk tovább. Hamarosan elérjük a patak felduzzasztott, gyékényfajokkal és más vízinövényekkel dúsan benőtt szakaszát. E mellett találjuk a Suttonyi-kút szivárgóját, aminek régies neve rejtekhelyet, búvóhelyet jelent. A tó végénél, a szénarácsnál balra fordulunk, majd a következő kereszteződésben jobbra követjük a P jelzést a Witt-kilátópont felé.

A móricházi elágazástól nem messze, a kövesút mellett egy hatalmas lucfenyő alatt terpeszkedik a hajdani móricházi vadászkastély romja. A kis tisztáson álló egykori úri lak a nagy pápai uradalom utolsó birtokosának, gróf Esterházy Tamásnak az idejében hírhedt volt a gróf mulatozásairól. A kisvasút 1961-től az 1970-es évekig menetrendszerű személyforgalmat is bonyolított Móricházáig.

A Witt Lajos-kilátópont

Hamarosan az út bal oldalán fakadó a Markovics-kúthoz érünk, ami a 19. században élt Markovics Adolf bakonybéli perjelről, a kolostor vezetőjéről kapta a nevét. A séd kanyarulata melletti széles kavicsos úton, az egykoron Városlőd és Franciavágás közt 36 km hosszan kanyargó erdei vasút nyomvonalán haladunk tovább. A következő elágazásában érünk az egykori vasúthíd ma is álló pilléreihez, melyektől balra indulunk az Öreg-Kecskeakol-árokban felfelé vezető P▲ jelzésen. Az út egy nagy hajtűkanyarral vezet a csodás panorámájú Witt Lajos-kilátópontra, ahonnan a Kőris-hegy, a Parajos-tető és a Tönkölös-hegy vonulatára és az alattunk elterülő bakonyi rengetegre pillanthatunk rá. A helybeliek Kádár-kilátónak is nevezik ezt a kis platót, mert egy látogatása során itt terítettek vacsorához Kádár Jánosnak. Witt Lajos (1898–1994) elsősorban erdőrendezési, vasúttervezési és erdőgondnokság-vezetői területen dolgozott. Ő tervezte a 6,5 km hosszú Huszárokelőpuszta–Móricháza erdei vasútszakaszt. Majd’ öt évtizedes pályája alatt vezette az Ugodi Erdőgazdaságot és az ERTI Kísérleti állomását, míg 1956-os emigrálása után a kanadai Brit Kolumbiai Egyetem Zoológiai Intézetének múzeumi kurátora lett, amelynek gyűjteményét több ezer példánnyal, köztük két bálna preparált csontvázával gyarapította 1972-es nyugdíjazásáig. 1998-tól hamvai végakarata szerint Ugodi erdejében nyugszanak. A kis tisztás sarkában áll a Bakonyerdő Zrt. megbízásából Fodor Zoltán által készített „Dicsértessék a Bakony” feliratú fakeresztje.

Halomsírok között

Visszatérünk a móricházi kereszteződéshez, és a P◼ jelzésen megyünk tovább. Mintegy 50 m megtétele után térünk le jobbra, majd keresztezünk egy földutat, és egy vízmosásos mélyúton indulunk felfelé a löszön tenyésző szálbükkösben, melynek gyepszintjében stílusosan a bükkös sás a domináns faj. A vízmosásos szakasz után mintegy félszáz halom jelenik meg az erdő aljában, amiket az i.e. 15. század körül alakíthattak ki. Mivel építőik népi hovatartozása és nyelve ismeretlen ― talán az illír népcsoporthoz tartozhattak ―, a történelemtudomány temetkezési szokásaik alapján halomsíros kultúrának nevezi őket. Ilon Gábor régész egy hasonló, ugod-katonavágási sírmezőn feltárt földből és kőtörmelékből álló halomban 10–30 centiméter vastag faszenes máglyamaradványt talált, ami alatt vörösre égett a talaj a holttestet egykor elemésztő máglya tüzétől. A 100–110 centiméteres mélységből előkerült sírmellékletek a halott csontmaradványai fölül származó edénytöredékek, valamint a nagy hőtől eldeformálódott, bronzból készült karperecek, tűk, karikák, tőr- és lándzsacsúcsmaradványok.

Vissza Bakonybélbe

A sírmező után keresztezünk egy földutat, majd az Y elágazás bal szára felé, egyenesen megyünk tovább, immáron a Z+ jelzésen. A kis szurdokká szűkülő sziklás völgyben meredeken ereszkedünk a Gáthegyalja-dűlő aszfaltburkolatú útjáig, melyen északkelet felé fordulva a K jelzést követjük, ami 300 m múlva átkel a Gerencén. A réteken és a hídon át érünk be Bakonybélbe, majd a Fürdő utcából az első keresztutcán balra kanyarodva visszaérkezünk a buszmegállóhoz.