A Gaja-szurdok színe-java
Népszerű és hangulatos, könnyen bejárható körséta patakparti ösvényeken, a tájba horpadó szurdokerdőben és a felette húzódó fennsíkperemen, látványos kilátópontokon keresztül. Az élményekről festői tavacska, kalandos betyárbarlang és erdei forrás is gondoskodik. Gyerekes családoknak és kényelmesen túrázni vágyóknak is ideális ez az útvonal, karnyújtásnyira Székesfehérvártól és Mórtól, a Bakony keleti szegletében.
A Gaja-szurdok már régóta különleges szerepet töltött be a Kárpát-medencében, ahogy azt a vaskori uralkodói sírok is mutatják a völgy peremén. Szent István király is előszeretettel vadászott ezen a területen; a középkori uralkodók mellett később a Károlyiak jártak ide szívesen a puskás sportot űzve. A grófi család itt hozta létre az ország egyik első vadaskertjét.
Ennek a hagyománynak megfelelően a jelenlegi erdészeti kezelő a kikapcsolódni vágyó, természetszerető nagyközönség szolgálatába állította a területet. Megannyi pihenővel, padokkal és asztalokkal, tűzrakóhellyel látták el a völgyet és környékét. A piknikezés mellett felfedezhetjük a hely természeti értékeit, melyben az erdei életközösségeket, a földtani környezetet és történelmi értékeket bemutató információs táblák lesznek segítségünkre.
Járjuk be ezt a könnyen megközelíthető, mégis rejtett világot, ahol minden korosztály megtalálja a számára érdekes és lenyűgöző szeletét e tájnak!
A szerző tippje
- Ha tömegközlekedéssel utazunk, a túrát Balinka felől érdemes bejárni, így a patakkal érkezünk a szurdokba, és követjük a végéig, majd a fehérvárcsurgói útnál kanyarodjunk vissza a hegyoldalban.
- Ha soknak érezzük az emelkedést a túra vége felé, az Alba Regia-forrástól könnyedén visszajutunk a Gaja-szurdok kényelmes útjára a K+ jelzésen, a forrás vizét követve. Így az utolsó, kacskaringós részt kihagyjuk, jelentősen megkönnyítve a túra végét.
Úttípusok
Biztonsági előírások
- A szurdokba ereszkedésnél sziklás területen halad az utolsó métereken a turistaút. Főként esős időben óvatosan ereszkedjünk le a szurdokba, mert a kijárt, lekerekedett mészkősziklák rendkívül csúszósak lehetnek.
Kezdőpont
Végpont
Útleírás
Itiner:
- A parkolóból a K+ jelzésen indulunk, majd áttérünk a K jelzésre, ami végigvezet a Gaja-szurdokon az északnyugati végéig, majd felkanyarodik a hegyoldalba.
- A K+ jelzésen haladunk tovább a szurdok peremén, ahonnan egy rövid leágazással a K▲ jelzésen kitérőt teszünk a Károlyi-kilátóhoz.
- A K+ jelzés beletorkollik a P jelzésbe, amin továbbmegyünk az Alba Regia-forrástól az Öreg-hegy felé.
- A túra végén az Öreg-hegytől a K▲ jelzésen érkezünk vissza a szurdok déli bejáratához.
A túráról részletesen:
Gaja-völgyi Tájcentrum
A fehérvárcsurgói út melletti parkolóból, a Gaja-völgyi Tájcentrum bejáratától indulunk a völgyben a K+ jelzésen. A tájcentrumot a terület kezelője, a Vadex Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. alakította ki pihenőkkel, ellátó épületekkel és információs táblákkal végig a völgyben és vissza a peremen, bemutatva a terület természeti, történelmi értékeit, az erdőközösség működését. Gyakorlatilag mi is ezeket az állomásokat érintjük a túrán, így a kör végére sok érdekességgel ismerkedünk meg a körülöttünk lévő vidékkel kapcsolatban.
Eleinte egy széles dózerúton haladunk a völgyben felfelé, a pataktól távolabb, sűrű kőrises-tölgyes erdőben. A száraz, meredekebb oldalakban a feketefenyőt mint a kopáron maradt területeken jól megélő fafajtát telepítették sok helyen itt, a Bakonyban. A napsütötte oldalakból nyáron kellemes gyantaillat árad.
A murvás út egy szűk kilométer után kiérkezik a tájcentrum központjához, a Pisztrángos-tó körüli hangulatos réthez és a fogadóépülethez. Itt mosdók, büfé és fedett piknikezőhely is adott a szabadban kirándulók kényelmére. Emellett itt tekinthetjük meg a Károlyiak alatt vadaskertként használt területről szóló kiállítást. Már első királyaink számára is kedvelt vadászterület volt az idilli, erdős táj, bár akkor még mást jelentett a vadászat, mint napjainkban.
A vadregényes szurdokban
A tó után belépünk a szűken vett szurdokba, ahol már testközelből tapasztaljuk meg a játékosan kanyargó patakot, a víz által kivájt sziklákat és a völgyben meghagyott árnyas, öreg erdőt. A hídon átkelve a K jelzésre váltunk. A patak és a meredek hegyoldal közé szorított turistaúton haladunk felfelé a völgyben. Innentől a szurdok vadregényes kalandparkjában kirándulunk a patak öblei és csobogói, valamint a benyúló sziklagerincek között. Egy sziklás kiszögellés mögött kis rétre érkezünk, ahol egykor két matuzsálemi tölgy, az Ádám–Éva-fa állt. Napjainkban már csak az Ádám fa kidőlt, kiszáradt törzse kínál remek játszóteret a szurdokban túrázó gyerekeknek.
A kacskaringós szurdokvölgy közel két km hosszan kígyózik felfelé, végig széles turistaút kíséri az öreg fák gyökerével szegélyezett patakot. A Keleti-Bakony legnagyobb vízfolyása a Gaja patak; tisztaságának bizonyítéka, hogy a pisztrángok is megélnek, így akár horgászokat is láthatunk a meder mellett.
A szurdok felső végében, a térség földtanát bemutató táblánál található a Sobri Jóska-barlang a tábla feletti szikla tetejénél. Megközelíteni egy alig észrevehető ösvényen tudjuk még pár tíz méterrel feljebbről, a patakvölgyből. A meredek és kitett, sziklás ösvény csak biztos léptekkel járható - nem véletlenül rejtőzött itt a törvény elől a híres bakonyi betyár.
Itt is, ott is panoráma
A szurdok legvégén a Varjúvár Panzió mögött visszafordul a hegyoldalban a K jelzés, és egy sziklás ösvényen kapaszkodik fel a meredek hegyoldalban. A ritkás, köves peremen többször adódik remek kilátás a szurdok bevágására, a völgytalpon hullámzó erdők lombkoronájára. A legszebb tájrészletet azonban a Károlyi-kilátóból kapjuk, amit a fennsík egyik kiszögelésénél alakítottak ki. Ide a K jelezés lekanyarodása után továbbvezető K+ jelzésen, illetve az arról pár száz méterre leáígazó K▲ jelzésen jutunk el. Az egész Gaja-szurdok kirajzolódik odafentről, ahogy a sziklás gerincek között kanyarog lefelé a fennsík bevágásában. A felső végénél Balinka házai látszanak, míg délre a Fehérvárcsurgói-víztározó tükre csillog a messzeségben.
A K+ jelzésre visszatérve megyünk tovább délkelet felé. Hamarosan az egykori Haja-kútról átkeresztelt Alba Regia-forráshoz érünk. Az árnyas erdőben kulturáltan kialakított pihenőhelyen hűs vízzel frissülhetünk fel, illetve pihenhetünk az erdei idillben. Ha elég volt a hegymászásból, vagy rosszabbra fordul az idő, itt kényelmesen visszaereszkedhetünk a Gaja-szurdokba a K+ jelzésen, ami az Ádám-Éva-fához visz.
A túrát azonban még érdemes folytatni a P jelzésen, ami a közeli őskori halomsírokhoz vezet. Ezt a helyet már ősi elődeink is csodálták. Feltehetően az itt élt népcsoport vezetőit temették a kilenc halomsírba az i.e. 6. század tájékán. Sajnos a sírok nagy részét feldúlták, de párat a régészeknek sikerült feltárni, ahol a föld és kőhalom alatt egy faszerkezetes sírboltot találtak a benne eltemetett uralkodóval és vas tárgyaival (kard, balta, lószerszám) együtt.
A halomsírok után az Öreg-hegyről lefelé vezető dózerútról kis ösvény ágazik le a kerítés létráján átmászva, amit mi is követünk a K▲jelzésen. A kacskaringós ösvény egy telepített fenyves szélén haladva korlátozott kilátást ad a közeli Fehérvárcsurgói-tározóra, ami a Gaja patak vizét duzzasztja. Az ösvény északnyugati irányba indulva leereszkedik a műútra, amin a Gaja patakot keresztezve visszaérkezünk a parkolóhoz, túránk kiindulópontjára.
Tömegközlekedéssel
Tömegközlekedéssel elérhető
- Ha tömegközlekedéssel utazunk, érdemes a túrát a Gaja-szurdok másik végétől bejárni, és a Balinka és Bodajk közötti Ifjúsági tábor nevű megállóban leszállni a buszról.
Megközelítés
- A buszmegállóból délkelet felé, az erdő irányába kell 450 métert sétálni a Mária-út ᵯ jelzésén a Gaja-szurdok felső bejáratához.
Parkolás
- Parkolni a szurdok bejáratánál kialakított tágas, murvás parkolóban érdemes a Gaja-völgyi Tájcentrumnál, ahonnan a túra is indul.
Koordináták
A szerző által javasolt térképek:
A régióról szóló kiadványok:
Felszerelés
- Az évszaknak megfelelő öltözet, túracipő, innivaló, a tájékozódáshoz Természetjáró App.
Statisztika
- 7 Útpontok
- 7 Útpontok
Kérdések és válaszok
Értékelések
A közösség fényképei