A Bükk három arca: átvágás a nyugati végeken

Itiner

• Felsőtárkányból a P jelzést követjük az Őr-kő-rétig.
• Az Őr-kőre a K▲ jelzésen kapaszkodunk fel, majd ugyanazon az ösvényen térünk vissza.
• A P jelzésen indulunk lefelé északra a fennsíkról.
• A II. világháborús katonasíroknál jobbra váltunk a S jelzésre.
• A Szalajka-völgyön a Z jelzés vezet keresztül, egészen Szilvásváradig.

A túráról részletesen

A Bükk-fennsík alatt

Felsőtárkány főutcája mellett található az időszakos vörös-kő-völgyi forrás közelébe, egészen pontosan a Stimeczházhoz közlekedő kisvasút fűtőháza. A sínekkel párhuzamosan tesszük meg első lépéseinket, majd amikor azok keresztezik az aszfaltot, mi is velük fordulunk. A sínpár az autóút mellett, a kertek és a beton közé szorítva kígyózik. Az utca jobbra, később balra ível - utóbbi helyen, a házsor végénél tegyünk pár lépést a baloldali rét vége felé, kerüljünk a bokrok túloldalára, mert a Bükk-fennsíkra nyíló legszebb, legszélesebb völgyi kilátásban gyönyörködhetünk. A hosszú legelő mögött falként, tekintélyes hegyvonulatként emelkedik a Bükk fő tömege, a fennsík és annak élesen leszakadó déli fala. A csúcsok hiányoznak ugyan - mintha lenyesték volna a tetőszintet -, helyettük azonban ott fehérlenek a bükki kövek. A belső erők hatására függőlegesközeli állapotba került mészkőrétegek palás kőzetekre támaszkodtak, ez utóbbi azonban gyorsabban pusztul üledékes társánál. Az „aládúcolását" elvesztő mészkő így leomlott, a hátramaradt peremi sziklabérc- és sziklafal-sor pedig a mai „kövek vonulatát” alkotja. Tetejükről parádés a kilátás, de innen, alulról szemlélve is varázslatos látványt nyújtanak. Balról (nyugatról) felsorakozik a kissé nehezen kiszúrható Őr-kő, mellette a leglátványosabb, a Pes-kő, könnyen felismerhető még a magasságával kitűnő Tar-kő, és keleten zárja a sort a gyepes tetejű Három-kő.

Az utat követve hamarosan megérkezünk a kisvasút első állomásához, a Varróházhoz. Jobb oldalon a kerítés mögött piciny vadaspark fogad - besétálhatunk a ketrec közepe felé a talaj fölött két méterrel kialakított pallón. A kerítés sarkánál a vasúti sínek növényalagútba fúrják magukat, és elindulnak a Bükk mélye felé. Mi is így teszünk, de másik irányt választunk: a P jelzésen a Hideg-kúti-völgy erdészeti útján maradunk. Lényegében belépünk a bükki vadon kapuján, innentől végig erdőben rójuk a kilométereket. Átvágunk néhány kisebb tisztáson, egy sötétlő fenyves határvonalán, gázlón keresztezzük a patakot, végül szép erdőbe érve megérkezünk a Napsugár pihenő (kulcsosház) kerítéséhez.

A Pes-kő-völgyben

A völgy itt kettéválik: a P jelzés jobbra, a Pes-kő-völgybe tér, mi pedig vele tartunk. Egy egészen ritkán járt, elejétől a végéig erdőborította, szűk völgybe indulunk. A járható völgyek közül talán ez a legzavartalanabb, legritkábban látogatott a Bükkben. Szépségét éppen háborítatlansága adja. Különösebb látnivalókra ne készüljünk, helyzete és hossza mellett ez az egyik legfőbb oka magányos jellegének. A patak el-eltünedezik, amikor a dél felé lefutó agyagpászták hátáról mészkőre ér - a víz „felfalja” a mészkövet és búvópatakként a mélybe szivárog. A tápláló Pes-kő-forrás egyébként a legnagyobb nyári szárazságok idején is működni szokott, csak nagyon ritkán fordul elő, hogy teljesen elapad.

Egy ponton a szomszédos Gyetra-völgy kanyarja annyira megközelíti völgyünket, hogy a kettőt elválasztó gerinc néhány méteresre alacsonyodik - a földtörténeti közeljövőben várható, hogy a két vízfolyás (amennyiben az emberi beavatkozás nem állja útját) átvágja a gerincet és közös mederben formálja tovább a környező tájat.

Néhány újabb patakkeresztezés után feltűnik az út mentén a romantikus Pes-kő-ház, a Kárpát Egyesület kulcsosháza. A mindentől távol, az erdő mélyén álló apró, kedves épület mellett csobog a Pes-kő-forrás - kulacsainkat itt mindenképp töltsük csurig, mert embert próbáló, igen nehéz szakasz vár a következő kilométereken. A ház előtt néhány méterrel érdemes a magasba emelni tekintetünket: különösen vadregényes látvány a fák koronája fölött feltűnő, közvetlenül előttünk magasodó Pes-kő sziklája. Hazai középhegységekben máshol nem találkozunk ilyen magasnak tetsző, vadregényes sziklafallal. Érdemes felmérnünk a magasságot abból a szemszögből is, hogy a látottnál is magasabb pontra készülünk. Az eddig szeliden emelkedő turistaút itt elérte a fennsík peremét, és egyre meredekebbé, helyenként kellemetlenül nagy lejtőszögűvé válik.

Fel a fennsíkra

A következő másfél kilométer tényleg meredek ugyan, de az alig háborgatott, vegyes korú bükkös és a kőtörmelékes lejtő szomszédságában, a fák közt felsejlő Pes-kő-fal annyira vadregényes hangulatot teremtenek, hogy az utat mindenképpen megéri bevállalni. A fennsíkot elérve kisebb-nagyobb töbrök, sziklafalak, és mészégető boksák maradványgödrei köszöntenek az ország legmagasabb kistáján. A Bükk egy eldugott, ritkán zavart szegletében járunk, a civilizáció hangjai, zajai nem érnek el idáig. Az Őr-kő-réten balra fordulva az Őr-kő-házhoz látogathatunk el - a természetvédelmi őrház nemrégiben szűnt meg kulcsosházként üzemelni. Ajtaján a WWF plakátja hívja fel a figyelmet, hogy ne zajongjunk, mert hiúzok és farkasok földjén, a velük foglalkozó kutatás területén járunk.

Az Őr-kő panorámája

Az Őr-kő-rét szembenső oldalán indul a sziklákra kapaszkodó ösvény, mely az ördögszántotta Őr-kő tetejére vezet. A 880 méteres, apró platóról fantasztikus a kilátás: a fennsík még egy keskeny szakaszon alattunk terül el, így bal felé a Pes-kő homlokát kissé hátulról, oldalról szemlélhetjük. Mögötte, és velünk szemben pedig ott hullámzik csaknem az egész Déli-Bükk: hatalmas erdővidék a peremén magasabb hegyekkel, központi részén a fennsíkhoz képest alacsonynak tetsző, szelid formájú hegyvilággal. Alattunk a hegyvidékbe mélyen benyúló Tárkányi-medence síkja látszik, könnyedén kiszúrhatjuk a túránk elején meglátogatott legelőt a falu szélén. Jobbra, néhány egymással párhuzamos gerinc mögött csillognak Eger ablakai, a háttérben pedig a Mátra hosszú gerince nyújtózik.

Az Őr-kő-rétre visszatérve ezúttal balra fordulunk, hogy a P jelzést kövessük tovább. Apró rétláncolaton vágunk át, és igen hamar elérjük a fennsík északi oldalán leereszkedő dózerutat. A turistaút egy vízmosást követ, majd egy meredek szakasz után balra fordul, és kisebb szerpentinnel megérkezik a II. világháborús (német) katonasírokhoz (pihenőhely). (Ha a P jelzésen maradunk, egy órán belül megérkezhetünk Bélapátfalva vasútállomására, vagy valamely buszmegállójába.)

A Szalajka-völgyben

Innen túránk új irányt vesz, és a végtelenül csendes, elhagyatott Pes-kő-völgyet váltó, vadregényes fennsík keresztezése után most a hegység harmadik arcát, a turistacsalogató, kiépített természeti környezetet keresi fel. A S jelzésű turistaút meredek hegyoldalba vágott erdészeti úton közelíti a Horotna-völgy alját. Csatlakozik a Z jelzés, majd elérjük a Szabadtéri Erdei Múzeumot, ahol az erdészeti munka eszközeivel köthetünk szorosabb ismeretséget. Pár lépés már csak a híres-neves, valóban meseszép, de alaposan kiépített, mindenféle turistainfrastruktúrával telezsúfolt Szalajka-völgy, és annak fő ékessége, a Fátyol-vízesés. A mésztufa-kiválásoktól szép vízesést kerítés mögül csodálhatjuk. Amikor a víz a mészkővel érintkezik, és annak belseje felé hatol, szénsavtartalmával a kőzet egy kis részét feloldja. Ahogy a patak kilép a barlangból, a szén-dioxid elillan, és a korábban a vízbe oldódott mésztartalom elkezd kiválni. A mésztufa belepi a patakmederbe került akadályokat (pl. a fatörzseket). Az így születő lépcsőkön átbukdácsoló víz zúgói alkotják a Fátyol-vízesést. Ha jókor érkezünk, kisvasúttal is befejezhetjük a túrát. A Gloriette-tisztásról jól látszik a fennsík északi fala, és annak legmagasabb pontjai, az Istállós-kő (959 m), és a Szilvási-kő (961 m).

A S jeleket követve elindulunk lefelé a völgyön, amely látványosságokban valóban páratlanul gazdag: először a sziklafal hasadékából kiömlő Szikla-forrás szúr szemet a jobb oldalon. A meseszép képződmény már csak környezete miatt is természetesebb hatást kelt, mint a körbekerített Fátyol-vízesés. Lejjebb elhaladunk a pisztrángtelepek, majd a mesterségesen felduzzasztott Nagy-tó mellett, végül annak gátjára is rálépünk. Érintjük az Erdészeti Múzeumot, egy egészen apró vadaskertet, aztán egyszercsak megérkezik jobb felől a sokkal érintetlenebb, keveseket vonzó Tótfalu-völgy. Innen már kevesebb, mint 30 perc az éttermek és büfék közt a völgy vége, Szilvásvárad főutcája. Pár méter még, és megérkezünk a buszmegállóhoz, de ha a vasutat keresnénk, a bal irányt kell választanunk.