Megosztás
Megjelölés
Nyomtatás
Tervezz túrát ide!
Beágyazás
Vízi sportok

Az elhunyt vízitúrázók emlékére

Vízi sportok · Budapest és Környéke
Ennek a tartalomnak a szerzője
Magyar Természetjáró Szövetség
  • Az emlékhely oszlopa
    / Az emlékhely oszlopa
    Fénykép: Szöllősi Mihály, Magyar Természetjáró Szövetség
  • Az emlékhely oszlopa
    / Az emlékhely oszlopa
    Fénykép: Szöllősi Mihály, Magyar Természetjáró Szövetség
  • Az emlékhely oszlopa
    / Az emlékhely oszlopa
    Fénykép: Szöllősi Mihály, Magyar Természetjáró Szövetség
Térkép / Az elhunyt vízitúrázók emlékére

A Váci-Duna 1659 folyamkilométernél.

 Az elhunyt magyar vízitúrázók emlékhelye
Ahogy múlik az idő, távoznak el az emberek az élők sorából. Vízitúrázó barátaink is itt hagynak bennünket – a túrákon, tábortűz mellett pedig sokszor emlegettük, emlegetjük: „Emlékezel, amikor Vele és Vele sátraztunk itt, mekkora vihar volt?” Sűrűn idéztük, idézzük fel hasonló, vagy kevésbé kellemetlen, netán humoros egykori, közös élményeinket.

Ezek az emlékezések váltották ki Dr. Juhász Ágnesből, a Vízitúra Bizottság akkori vezetőjéből az ötletet: állítsunk emlékművet elhunyt barátainknak, tanítóinknak és szervezzünk oda túrát minden évben: a „Kegyeleti túrá”-t.

Az emlékoszlopot – mely az egykori „Szomjas Krokodil csárda”, majd a helyére épült „Totyi büfé” alatti partszakaszon áll a Váci Duna-ágban, az 1659. folyamkilométernél - az Újpesti Hajós Klub túrázói készítették-, és helyezték el 1998. augusztus 21-én. A rajta elhelyezett réztáblát az MTSZ készíttette.

Felavatása volt az első „Kegyeleti túra”, melyet azóta minden évben, szeptember első vasárnapján rendezünk meg, visszaemlékezve elhunyt barátainkra, és tisztelegve emlékük előtt.

Elsőként mindég azokra emlékezünk, akik az előző évi „Kegyeleti túra” óta távoztak el közülünk.

Kis János

BTSSz Vízitúra Bizottság vezető
Budapest, 2017. június 19.

outdooractive.com User
Szerző
Szöllősi Mihály
Frissítés: 2017-07-11

Megközelítés

Vízről megközelíthető.

Navigáció Google Térképpel

Közösség

 Hozzászólás
outdooractive.com User
Közzététel

Az elhunyt vízitúrázók emlékére

Váci-Duna, 1659 fkm 
 Budapest

Tulajdonságok

Ajánlott látnivaló
  • 1 Közeli túrák
Vízitúrák · Budapest és Környéke

Csak az jöjjön, aki bírja!

Vízitúrák
2017-07-11
nehéz
67,3 km
12:00 óra
2 m
2 m
Ettől: Malárik Attila,  Magyar Természetjáró Szövetség
  • 1 Közeli túrák