Megosztás
Megjelölés
Nyomtatás
Tervezz túrát ide!
Beágyazás
Templom

Szent Péter és Pál-templom, Esztergom

Templom · Budapest és Környéke
Ennek a tartalomnak a szerzője
Magyar Természetjáró Szövetség Igazolt partner  A felfedezők választása 
  • Az esztergomi Szent Péter és Pál-templom
    / Az esztergomi Szent Péter és Pál-templom
    Fénykép: Sasvári Zoltán, funiQ.hu
Térkép / Szent Péter és Pál-templom, Esztergom

A gyakran csak belvárosi templomként, vagy Öregtemplomként említett Szent Péter és Pál-templom Komárom-Esztergom megye harmadik legnagyobb temploma. Őse valószínűleg a 13. századi Szent Péter-templom, de a ma látható épület a 18. században épült.

Komárom-Esztergom megye legnagyobb temploma az esztergomi Bazilika, amit a tatai Szent Kereszt felmagasztalása-templom, majd harmadik legnagyobbként az esztergomi belvárosi templom követ. A szakértők véleménye szerint a belvárosi templom őse az egykor itt állt Szent Péter-templom, amit elsőként egy 1294-ben kelt dokumentum említ, és amely valószínűleg a török hódoltság idején, a 17. században pusztult el. Az erre vonatkozó dokumentumok szerint a török kiűzését követő időkben az első templomot régi alapfalakra építették 1699-ben, ezek lehettek az itt állt Szent Péter-templom maradványai.

Az új templom egy ideiglenes imahely volt, amelynek csak a szentélyét építették be boltívvel, hajóját egyszerű deszkamennyezettel fedték be. A későbbi években többször átépítették a templomot, hajója is boltozatos fedést kapott, ám kis mérete miatt nem tudta befogadni a hívőket. Amikor már falai is omlani kezdtek, nem lehetett halasztani az új templom építését.

1756-ban Oracsek Ignác, a Grassalkovich család budai építésze tervezte meg az új templomot. Az építkezést azonban pénzhiány miatt 1758-ban megszakították, és egy évvel később folytatták csak, hogy aztán 1761-re elkészüljön a Szent Péter és Pál-templom. 1762-ben Barkóczy Ferenc hercegprímás szentelte fel a hatalmas (990 m²-es) barokk templomot, amelynek tornya hetven méter magas.

Az esztergomi Öregtemplom egyik legértékesebb berendezése az 1763-ban készült rokokó szószék, amely Bebo Károly budai szobrász műve. Rokokó orgonája 1789-ben került a templomba. A Prokopp János városi mérnök tervezte toronysisakja az 1800-as évek végén került a helyére, 1896-ban Vaszary Kolos hercegprímás Vaszary János egyik alkotását, a Szent Pétert és Szent Pált ábrázoló főoltárképet adományozta a templomnak. 1900-ban lecserélték a korábbi barokk főoltárt, helyén márvány főoltárt emeltek, amelyet Kiss György alkotott meg. A templom kerítésének falában egy, a 18. századból származó Nepomuki Szent János-szobrot láthatunk.

A Királyi várost 1895-ben egyesítették a Várral, Vízivárossal, Szenttamással és Szentgyörgymezővel. Ettől kezdve Belvárosnak nevezik az egykori Királyi várost, hatalmas templomát pedig belvárosi Öregtemplomnak. A templomhoz tartozó, 1784-ből származó plébániaház a szomszédos Bottyán János utcában található. Az épület falán emléktáblát láthatunk, amely Prohászka Ottokárnak állít emléket, aki 1882-ben ennek a plébániának volt káptalanja.

Nyitvatartás

Miserend:

Hétfő-Kedd-Csütörtök-Péntek: 19:00

Szerda: zsolozsmás igeliturgia 19:00

Vasárnap: 10:30 és 19:00

outdooractive.com User
Szerző
funiQ
Frissítés: 2019-09-18

Tömegközlekedéssel

  • Vonattal az Esztergom állomásig utazzunk, majd a helyi busszal az Esztergom, Arany János utca megállóig.
  • Távolsági bussszal az Esztergom, autóbusz-állomásig utazzunk.

Megközelítés

  • A buszmegállónálaz útról forduljunk be az Arany János utcába. Kiérünk a Széchenyi térre, elhaladunk a Városháza előtt, majd bekanyarodunk balra a Deák Ferenc utcába, ahol a templomot találjuk (400 m).
  • Az autóbusz-állomástól a Sissay-közbe fordulunk, átmegyünk a főúton, és a szemközti IV. Béla király utcán érjük el a templomot (500 m).

Autóval

  • A templom előtti Deák Ferenc utcában lehet parkolni.
Navigáció Google Térképpel

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Erről a tartalomról még senki nem kérdezett.


Értékelések

Írd meg az első hozzászólást!

Ezt a tartalmat még senki sem kommentelte.


A többiek fényképei


Szent Péter és Pál-templom, Esztergom

 Esztergom

Tulajdonságok

Ajánlott látnivaló