Megosztás
Megjelölés
Nyomtatás
Tervezz túrát ide!
Beágyazás
Múzeum

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény

Múzeum · Budai-hegyek
Ennek a tartalomnak a szerzője
Magyar Természetjáró Szövetség Igazolt partner  A felfedezők választása 
  • /
    Fénykép: apaczai.com/hu/muzeum
Térkép / Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény

A kiállítás a gyönyörű fekvésű Solymár történetét, régészetét, néprajzát mutatja be a látogatóknak.

A kiállítás a gyönyörű fekvésű Solymár történetét, régészetét, néprajzát mutatja be a látogatóknak.

A Helytörténeti Gyűjtemény 1972-ben nyílt meg egy műemléki védettségű, klasszicista parasztházban. Minden darabja adományként került be a solymári lakosoknak köszönhetően, ami 1988-ban kiegészült Valkó Arisztid régész önálló gyűjteményének nagy részével. A kiállítást dr. Jablonkay István tanár és helytörténeti kutató gondozta 28 éven keresztül, egészen 2000-ben bekövetkezett haláláig. 2003-ban, az épület felújítását követően az intézmény az alapító nevét vette fel, tisztelegve odaadó lelkesedése és szakértelme előtt.

A gyűjtemény állandó kiállításai négy teremben látogathatók. Az elsőben földtörténeti és régészeti emlékeket őriznek; ez kiegészül a pincében található kőtárral, ahol Solymár területéről előkerült római eredetű kőemlékeket láthattok. A második teremben a solymári sváb kultúrát ismerhetitek meg fotók, népviseleti és használati tárgyak segítségével. A harmadik szobában egy korabeli helyi szatócsbolt berendezése látható, míg a negyedikben a hajdani solymári szecessziós patika berendezését állították ki.

Az udvaron régi faragott sírkövekkel, a színben pedig régi mezőgazdasági eszközökkel, gépekkel, használati tárgyakkal találkozhattok.

Nyitvatartás

  • keddenként: 10:00-14:00
  • szerdánként: 14:00–18:00
  • szombatonként: 10:00–15:00

Csoportoknak előzetesen be kell jelentkezni a megadott telefonszámon!

Árak:

  • felnőtt: 200 Ft
  • gyerek: 100 Ft

Az adatok csak tájékoztató jellegűek, és a 2019 júniusi állapotot tükrözik. Foglalás előtt mindig tájékozódj a szállás honlapján, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!

outdooractive.com User
Szerző
Sarkadi Katalin
Frissítés: 2019-07-25

Tömegközlekedéssel

  • A múzeumot a BKK bussszal tujátok megközelíteni. A 64-es, 64/A és a 164-es járatokról a Solymár, Templom tér megállóban szálljatok le. A 264-essel a Bajcsy-Zsilinszky utca nevű megállóig utazzatok!
  • Solymárra vonattal is érkezhettek, de hosszabb sétára készüljetek a vasútállomásról!

Megközelítés

  • A Templom téri buszmegállóból néhány lépésnyire nyugatra találjátok a múzeumot. 
  • A Mátyás király utcában található Bajcsy-Zsilinszky utca nevű megállóból forduljatok a Bajcsy-Zsilinszky utcára, aminek folytatásában egyenesen a templom térre juttok. A Z jelzések a múzeumhoz vezetnek benneteket, amit az út jobb oldalán találtok (260 m). 
  • A vasútállomás előtti körforgalomban a Rókus utcán induljatok a Z◼ és a Mária-út  jelzéseit követve, majd a Mátyás-dombnál az elágazásban forduljatok jobbra a Z jelzésre, ami a Templom téren található múzeumig kalauzol benneteket (1,9 km).

Autóval

  • Solymár a 10-es úton található Budapest és Pilisvörösvár között.  A településen ajánlott útvonal:  Vasút utca - Mátyás király utca - József Attila utca - Dózsa György utca - Templom tér. 
  • A Templom téren a múzeum előtt ingyenesen parkolhatunk.
Navigáció Google Térképpel

Túrák ide:

Típus
Név
Hossz
Időtartam
Szint +
Szint -
Teljesítménytúra
31,2 km
9:00 óra
841 m
841 m
Hegyikerékpározás
41,5 km
4:30 óra
676 m
676 m
Mutasd a térképen!

Közeli látnivalók

 Ezek automatikusan generált javaslatok.

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Erről a tartalomról még senki nem kérdezett.


Értékelések

Írd meg az első hozzászólást!

Ezt a tartalmat még senki sem kommentelte.


A többiek fényképei


Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény

Templom tér 2.
2083 Solymár
Telefon +36 26 360 275 +36 70 774 9303

Tulajdonságok

Ajánlott látnivaló Rossz időben is ajánlott
  • 3 Közeli túrák
Teljesítménytúra · Dunazug-hegyvidék

Szénás Kör (Kis kör)

2019-02-13
közepes
31,2 km
9:00 óra
841 m
841 m
3
Ettől: Abelovszky Tamás,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hegyikerékpározás · Pilisi medencék

Erdei ösvényeken a Pilis lábánál

2019-01-25
S2 közepes nyitva
41,5 km
4:30 óra
676 m
676 m
1
Ettől: Németh Ádám,   Magyar Természetjáró Szövetség
2017-10-17
könnyű nyitva
13,3 km
4:04 óra
519 m
379 m
2
Ettől: Hidvégi Brigitta,   Magyar Természetjáró Szövetség
  • 3 Közeli túrák