Megosztás
Megjelölés
Nyomtatás
Tervezz túrát ide!
Beágyazás
Emlékmű

Váci diadalív

Emlékmű · Budapest és Környéke
Ennek a tartalomnak a szerzője
Magyar Természetjáró Szövetség Igazolt partner  A felfedezők választása 
  • /
    Fénykép: Veszelovszki Zsolt, funiQ.hu
  • /
    Fénykép: Veszelovszki Zsolt, funiQ.hu
Térkép / Váci diadalív

Hazánk egyetlen diadalíve Mária Terézia látogatásának alkalmából épült 1764-ben, Migazzi Kristóf Antal váci püspök megbízásából. A hagyomány úgy tartja, hogy Mária Terézia, mivel a kapu csak 5 hónap alatt készült el, áthajtás helyett inkább megkerülte gyalog.

Amikor 1764-ben Mária Terézia hajóval érkezett a Dunán a pozsonyi országgyűlésről, a váci nemesség lóháton, díszmagyarba öltözve várta a vendégeket. A hajó megérkezését ágyúlövés jelezte. A hagyomány szerint azonban, amikor a királynő megtudta, hogy a Diadalív mindössze öt hónap (egyes források két hetet emlegetnek) alatt készült el, nem mert áthajtatni alatta, hanem kiszállt, és gyalog sétált el mellette.

Az Isidore Canevale osztrák építész által tervezett, és  a helyiek által egyszerűen csak Kőkapunak hívott műemlék magassága 20 méter, szélessége 12, vastagsága pedig 4 méter. A magaslat oldalain csőrükben virágfüzért tartó sasok ülnek, a homloklapon pedig az uralkodóház tagjainak körbezárt domborművű képei között feliratos márványtáblák vannak elhelyezve.

Északi oldalán Mária Terézia és Ferenc császár mellképe, a város felé eső oldalán pedig Ferdinánd és Miksa főherceg, valamint II. József és II. Lipót képe látható.

A Kőkapunak még két legendás történést tulajdonítanak: egy évre a kapu felállítása után, azon a napon, amikor Ferenc császár Innsbruckban meghalt, a váci Kőkapu falába illesztett medalionját a mennykő leütötte. Ugyanezen a napon történt Bécsben, hogy a Szt. István templomban miséző Migazzi püspök fejére esett az oltár nagy feszülete.

Nyitvatartás

Egész évben szabadon látogatható.

Árak:

Ingyenes.

outdooractive.com User
Szerző
funiQ
Frissítés: 2019-03-25

Tömegközlekedéssel

  • Busszal a Vác, Rákóczi tér megállóig menjünk.

Megközelítés

  • A buszmegállóból a Füredi Mihály utcába forduljunk be, és a Köztársaság útra kiérkezve már látni is fogjuk az előttünk magasodó diadalívet.

Autóval

  • Az építmény környékén, az utcán tudunk parkolni. 
Navigáció Google Térképpel

Questions & answers

Pose the first question

You have a question concerning the difficulty or the necessary equipment? Pose it right here.


Reviews

Write your first review

Share your experience and help others


Photos of others


Váci diadalív

 Vác

Tulajdonságok

Ajánlott látnivaló