Vörös-tó és a Medve-sziklák

A töbör (azaz víz által oldott mély felszínforma), melyben a Vörös-tó felgyűlt, korábban nyitott volt a hegy gyomra felé, de a hordalék eltömítette, így aztán az összefolyó csapadékvíz a felszínen rekedt. Földtörténeti mércével nem lenne hosszú életű, és hamar teljesen feltöltődne, de az Aggteleki Nemzeti Park a 2000-es évek elején kikotortatta - nagy érték, hiszen az országnak ez az egyetlen állandó vizű tava, mely töbröt tölt ki. A békalencsés tótükörnek cserjés, lankás domboldal, illetve sűrű erdőség rajzol keretet. Nevét annak köszönheti, hogy a régebben itt legeltetett állatok gyakorta felkavarták, így a bemosódott, vas-oxidos talaj (a terra rossa) vörösesre festette.

Ez a szín a parton ácsorgó, magányos sziklatömbök körül is megjelenik, és persze a természet logikája szerint nem is véletlenül. A Medve-sziklák anyaga még évmilliókkal ezelőtt karsztosodott: a talajjal érintkező víz szénsavassá válva oldotta a mészkőfelszínt, ennek nyomait vájatok és lyukak, kicsiny üregek formájában detektálhatjuk a köveken. Aztán a más kőzetek mállásából keletkezett, vas-oxidtól vöröses színű, agyagos hordalék hosszú időre betemette a kúpokat, mígnem a napjainkban is dolgozó erózió lepusztította a fedő réteget, és kihámozta belőle a sziklaegyüttest. A Medve-sziklák csoportja tehát egy régebbi földtörténeti korban született karszt maradványa, a vöröses talaj pedig szintén az akkori viszonyok lenyomata.

Nyitvatartás

Árak: