Kővágóörsi zsidó temető

A II. világháborúig a Balaton-felvidék sok településén éltek kisebb-nagyobb zsidó közösségek – erről nemcsak az írásbeli források, hanem a helyi temetők is árulkodnak. Kővágóörs a nagyobbak közé tartozott, és bár bizonyosan éltek itt korábban is zsidó családok, a helyi hitközség csak 1778-ban alakult. Kilenc környékbeli település tartozott hozzá, köztük Tapolca, ahol a 19. század végére az iparosodás és a vasút miatt már nagyobb számú zsidó közösség élt.

A helyi zsinagóga a 19. század elején épült, és 2020-ban sajnos még mindig romos állapotban találjuk (bár végre gondos tulajdonosokhoz került, így a következő években felújítják a tervek szerint). A telken állt a rabbi háza is, amelyet azonban a háború után elbontottak.

Egy 1929-es adat szerint Kővágóörs 2120 fős lakosságából 140 fő tartozott a hitközséghez. Az első zsidó családok valószínűleg már a középkorban érkeztek ide a kereskedelmi útvonalak mentén, bár erről írásos emlék nem található. A török időkben és a zavaros, több részre szakadt Magyar Királyság idején a zsidóság – és a lakosság nagy része – innen is eltűnt, és csak a betelepítések során éledt újjá a falu.

Kővágóörs a 18. században már a Káli-medence legnagyobb települése volt (hozzá tartozott a Balaton-parti Révfülöp is), élénk és sokszínű vallási élettel. A helyi ortodox zsidó közösség létszáma a század végére elérte azt a szintet, hogy már érdemes volt zsinagógát építeni, sőt egy német nyelvű iskolát is fenntartottak. A zsidó lakosok főleg szőlőt termesztettek és bortermelésből éltek.

Az iparosodás és a türelmi rendelet (II. József 1781-es rendelete biztosította a szabad vallásgyakorlást, a templom- és iskolaépítést, valamint a szabad királyi városokban való letelepedést) hatására egyre többen költöztek a városokba. A kővágóörsi izraeliták leginkább a közeli Tapolcát választották, így az előbbiek közössége megcsappant, az utóbbi viszont növekedésnek indult. A II. világháború idején a helyi zsidóságot elhurcolták, túlnyomó részük nem élte túl a munka-, majd a koncentrációs tábort. A háború után legfeljebb egy-két túlélő települt vissza a faluba, de a hitélet és a hitközség már soha nem éledt újra.

Az egykori zsidó közösség emlékét a mai „bebírók”, azaz – főleg pesti - nyaralótulajdonosok és ideköltözők éltetik. A falu délnyugati szélén lévő temetőt is a helyi és a településhez kötődő önkéntesek tették rendbe, a Lauder iskola itt nyaraló diákjaival együtt. Sajátos módon ma leginkább a héber feliratokkal ellátott sírkövek mutatják, hogy évszázadokon át élt itt egy viruló, fejlődő közösség. A romos, de szerencsére megmenekülő zsinagóga és a temető együtt a falu történetének és az egykori zsidó közösségnek is fontos műemléke, egy letűnt, de nem oly régi kor mementója.

Nyitvatartás

Árak: