Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
nyelv kiválasztása
Túra tervezése ide
Rom

Ecséri templomrom

· 1 értékelés · Rom · Bakonyvidék · 131 m
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • Fénykép: Veszelovszki Zsolt, funiQ.hu
A hajdani Ecsér falu román stílusú temploma valamikor a 12. században épült, és a faluval együtt a török időkben pusztult el: a templom azóta mint látványos rom várja a kirándulókat.

Az Ecséri vagy Ecsérpusztai templomrom a Kővágóörshöz tartozó Pálköve és Révfülöp között található. Az ecséri szőlőhegy déli lábánál, tágas tisztás közepén áll az ország egyik legfestőibb fekvésűnek és formájúnak mondott templomromja.

A Kővágóörs környékén egykor állt falvak emlékét őrzi a hajdani Ecsér falu templomának fennmaradt romja. A régi dokumentumok alapján tudjuk, hogy 1082-ben már állt Ecsér. A román stílusú templom valamikor a 12. században épült, és a 14-15. században bővítették, de a háromhajós, félköríves szentélyzáródású templomnak ma már csak romjai állnak.

A templomot Szent Kristófnak, a hajósok védőszentjének szentelték, az őt ábrázoló freskó nyomai ma is megfigyelhetőek. 1433-ban kegyura, Ecséri László királyi altárnokmester pápai búcsúengedélyt szerzett a templomnak, később pedig valószínűleg ő alakíttatta át a sekrestyét és építtette meg az előcsarnokot. Az előcsarnok a templom déli oldalán, a sekrestye és a – temetőből kihantolt régi csontok tárolására használt – csontkamra (ossarium) pedig az északkeleti részén volt. A templom mellett egykor temető volt, a cintermet lezáró kőkerítés nyomai halványan ma is kivehetőek még. A templomot ma körülvevő, derékmagasságig érő kőkerítés a temetőt körülkerítő fal rekonstrukciója.

Ecsér a török időkben pusztult el, majd az elhagyatott templom is pusztulni kezdett, köveinek nagy részét a környékbeliek hordhatták szét. A templom romjait szigorúan védett terület öleli körül, amely alatt az egykori Ecsér falu házainak maradványai rejtőznek. Feltárásuk után ez lesz az első korhű Árpád-kori magyar falu a Balaton partján.

1962-ben Sz. Czeglédi Ilona vezetésével régészeti kutatást tartottak a romnál, amelynek során őskori és római kori életre utaló leletanyagot tártak fel, köztük feliratos kövekkel és egy római oltárral. Ezek a tárgyak is bizonyítják, hogy Kővágóörs környéke a római korban is lakott terület volt, a templom pedig valószínűleg egy római kori épület alapjaira épült. A hajónál magasabbra épült szentély lépcsője előtt megtalálták az Ecséri család sírjait is. Egy hatalmas keresztelőmedence,  több, gyönyörűen faragott kő, valamint a kutatás során egy „S”-végű hajkarika és egy III. Béla király korából származó érem is előkerült. A feltárást követően a romokat konzerválták, 1999-2000-ben pedig felújították.

Nyitvatartás

Egész évben szabadon látogatható.

Árak:

Ingyenes.
funiQ profilképe
Szerző
funiQ
frissítve: 2022-04-20

Tömegközlekedéssel

  • A helyközi buszokkal a Kővágóörs, Ecséri szőlőhegy megállóig utazunk.

Megközelítés

  • A buszmegállótól kb. 100 métert sétálunk Kővágóörs irányába, majd balra, egy földútra kanyarodunk. Szőlő, házak és földek között jutunk el a Szálas utcáig, ahol balra kanyarodunk. Innen a S és SL jelzést követjünk, hamarosan a romhoz érünk.

Parkolás

  • A Rétsarki dűlő és a Szálas utca kereszteződésében leparkolhatjuk az autót.

Koordináták

DD
46.831333, 17.607797
DMS
46°49'52.8"N 17°36'28.1"E
UTM
33T 698878 5189723
w3w 
///lefejt.pirítós.befalaz
Navigáció Google Térképpel

Környékbeli ajánlatok

Terepfutás · Balaton-felvidék
Salföldi duplahurok
ajánlott túra Nehézség közepes
Hossz 11,8 km
Időtartam 2:02 óra
Szintemelkedés 374 m
Szintcsökkenés 374 m

Kifejezetten változatos hangulatú futás: számos különböző domborzat, talaj és környezet váltja egymást, nem mellesleg pedig romantikus kolostorrom ...

Szerző: Rózsa Edvárd,   Magyar Természetjáró Szövetség
Többnapos gyalogtúra · Balaton-felvidék
Fjällräven Vándortúra 2019 - 4. nap, rövid táv
ajánlott túra Nehézség közepes Szakasz 4
Hossz 13,9 km
Időtartam 4:00 óra
Szintemelkedés 273 m
Szintcsökkenés 314 m

A vándortúra negyedik napján, mielőtt áttérnénk az egykori tűzhányók földjére, még végiglátogatjuk a Káli-medence észak-nyugati csücskét - benne a ...

Szerző: Lévai Zsuzsa,   Magyar Természetjáró Szövetség
Többnapos gyalogtúra · Balaton-felvidék
Fjällräven Vándortúra 2019 - 4. nap, hosszú táv
ajánlott túra Nehézség közepes
Hossz 24,4 km
Időtartam 7:00 óra
Szintemelkedés 579 m
Szintcsökkenés 620 m

A vándortúra negyedik napján, mielőtt áttérnénk az egykori tűzhányók földjére, még végiglátogatjuk a Káli-medence észak-nyugati csücskét - benne a ...

Szerző: Lévai Zsuzsa,   Magyar Természetjáró Szövetség
ajánlott túra Nehézség nehéz nyitva
Hossz 17,7 km
Időtartam 5:05 óra
Szintemelkedés 402 m
Szintcsökkenés 404 m

Számos kilátópont és egy különleges vízvételi lehetőség, a kékkúti Theodora-forrás is színesíti utunkat a Badacsonyörsről Salföldön, Kékkúton és ...

Szerző: Dr. Szentes Szilárd,   Magyar Természetjáró Szövetség
ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 3,4 km
Időtartam 1:00 óra
Szintemelkedés 69 m
Szintcsökkenés 69 m

Rövid, könnyű körtúrán fedezzük fel a Káli-medence leglátványosabb geológiai formációját, a szentbékkállai kőtengert, miközben érintjük a középkori ...

2
Szerző: Dr. Szentes Szilárd,   Magyar Természetjáró Szövetség
ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 9,6 km
Időtartam 3:00 óra
Szintemelkedés 352 m
Szintcsökkenés 352 m

Ez a kellemes körtúra a Fekete-hegy délnyugati részét mutatja be az Eötvös Károly-kilátó, a Vaskapu-árok és több belvizes tó érintésével.

23
Szerző: Dr. Szentes Szilárd,   Magyar Természetjáró Szövetség
Többnapos gyalogtúra · Balaton-felvidék
Fjällräven Vándortúra, 2019 - 1. nap
ajánlott túra Nehézség közepes Szakasz 1
Hossz 19,7 km
Időtartam 6:00 óra
Szintemelkedés 655 m
Szintcsökkenés 464 m

A nomád vándortúra első napján az indulók Zánkától Mencshelyig jutnak el, kisebb-nagyobb hegyek megmászásán keresztül, de fantasztikus panorámák ...

Szerző: Lévai Zsuzsa,   Magyar Természetjáró Szövetség
Többnapos gyalogtúra · Balaton-felvidék
Fjällräven Vándortúra 2019
ajánlott túra Nehézség közepes Szakaszolt túra
Hossz 75,2 km
Időtartam 20:30 óra
Szintemelkedés 1 314 m
Szintcsökkenés 1 352 m

Öt nap élménytúrázás a Balaton-felvidék legszebb tájain – ez az idei Fjällräven Vándortúra lényege, ha néhány szóban akarnánk összefoglalni.

Szerző: Lévai Zsuzsa,   Magyar Természetjáró Szövetség

Mutass mindent

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Kérdeznél a szerzőtől?


Értékelések

3,0
(1)
Major István
2021-08-07 · Közösség
Kár hogy nem rendezett a környezet. De érdemes felkeresni.
Mutass többet!
Fénykép: Major István, Közösség
Fénykép: Major István, Közösség
Fénykép: Major István, Közösség
Fénykép: Major István, Közösség
Fénykép: Major István, Közösség
Fénykép: Major István, Közösség
Fénykép: Major István, Közösség
Fénykép: Major István, Közösség

A közösség fényképei

+ 4

Ecséri templomrom

Rétsarki dűlő 17
8253 Révfülöp

Tulajdonságok

Ajánlott látnivaló
  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése
Funkciók
2D 3D
Utak és térképek
  • 8 Közeli túrák
Logo hm Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp