Tatai Angolpark
Magyarország első angolparkját Bőhm Ferenc mérnök tervezte 1783 után, amikor gróf Esterházy Ferenc kérésére elkezdték telepíteni az első fákat a mesterségesen kialakított Öreg-tó és Cseke-tó köré. A természetes elrendezést és nem szabályos vonalakat követő angolkertek az 1700-as évektől jöttek divatba Angliában, de Európában csak bő egy századdal később váltották fel a szigorúan megszerkesztett, barokkos francia kerteket, így a tatai nem csak az első volt itthon, de meg is előzte korát.
Az angolkert ihletője maga a természet, bár némileg idealizált képben. Alapköveleménye, hogy illeszkedjen a tájba, ne legyen kerítéssel körbevéve, a növényeket csoportokban, nagy kontrasztokkal kell elhelyezni, úgy, hogy mindenhonnan jól mutassanak. A tatai kertet nemcsak újszerű formája tette különlegessé, hanem az is, hogy egykoron nemcsak a ma is látható kiterjedésében pompázott, hanem gyakorlatilag egész Tatát behálózta úgy, hogy harmonikusan illeszkedett az őt körülvevő tájba.
A tatai parkba is több olyan elem került, ami erősíti a romantikus jelleget: hidacskák, pavilonok, vízesés, romok, zeg-zugos sétányok, de az is fontos, hogy tó mellé épült. A park bejáratánál álló két kőgriff Schweiger Antal alkotása. A felújított, régi pompájában látható Pálmaház már korábban is a turizmust szolgálta, mivel a benne kialakított kioszkban a 20. század elején is szívesen szórakoztak Tata város polgárai és a fővárosból ide érkezők. A sétányok mellett itt-ott különböző kerti építmények tűnnek a látogatók szeme elé, ilyen a Pokol nevet viselő műbarlang is, melynek egyik oldalán egy forrás vize csordogál.
Az Angolpark legkorábbi épülete a Kiskastély, amely eredetileg nyári laknak épült, copf stílusban. Érdekessége a terasz lépcsője, mely a vízbe dobott kavics keltette koncentrikus köröket idézi. Az épület előtti lejtős területet egykoron Esterházy Miklós Ferenc gróf színielődások megtartására használta.
Az Angolpark északi részén háromhajós templom maradványait utánzó műrom romantikus stílusú falai állnak. Az 1801-ben épült műromokat a híres francia építész, Charles Moreau tervezte - az építménybe sajnálatos módon a 12. századi Vértesszentkereszti templomrom 24 oszlop- és pillérfejezetét is beépítették.
1840 körül építették a szabályos nyolcszög alaprajzú, csúcsíves török mecsetet idéző kis épületet, amit szintén a romantikus hangulat fokozásának szántak. Érdekessége, hogy a hiedelmek szerint helyén egykor egy szentéletű török remete kunyhója állt. Az építmény előtt megpihenhetünk a Kazinczy-padon, amely az író itteni látogatásaira emlékeztet. A park déli részét 1948 óta foglalja el az élsportolóink felkészülését szolgáló Tatai Edzőtábor.
A 2010-es évekeben az 1823-ban készült helyszínrajz alapján eredeti állapotához nagyon hasonlóan állították helyre a területet, helyreállították a műromokat, felújították a Kiskastélyt és a Pálmaházat, és kialakítottak egy 700 férőhelyes szabadtéri színpadot is.
A Cseke-tó kényelmesen körbesétálható a kicsit több, mint 2 km-es sétaúton, amely során biztos, hogy rengeteg horgásszal fogunk találkozni. A sétány mellett sok szomorúfűzt láthatunk, ami ma már nem meglepő, de érdekes, hogy ezt a Kínából származó, a romantika korának egyik kedvenc fatípusát hazánkban itt telepítették először.
Az angolparkkal szemközti oldalon még mesterséges szigeteket is találunk, a tábor és a Cseke-tó közötti területen pedig gyönyörű, öreg platánok díszlenek, melyek hibrid egyedek lévén, növényrendszertani szempontból külön értéket képviselnek.
Nyitvatartás
Egész évben szabadon látogatható.Árak:
Ingyenes.
Tömegközlekedéssel
- A helyi vagy helyközi buszról a Tata, Kristály Szálló megállónál szálljunk le.
Megközelítés
- A buszmegállótól a Forrás-ház és a Kristály Hotel között bekanyarodunk a Szabadság térre, ami a Damjanich utcában folytatódik. Az utca egyenesen elvezet a park bejáratához (250 m).
Parkolás
- A tó nyugati csücskénél lévő Damjanich utcában tudunk parkolni.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
A 25 hektáros, mintegy 200 éve mesterségesen kiépített, de természetes karszt-források által táplált Cseke-tó romantikus természetességében a Vizek ...
A túra teljes hosszában a tatai Öreg-tó vizén fut. Technikai nehézségek nincsenek, különösen ajánlott kezdőknek és gyermekekkel túrázó családoknak.
Aki még nem járt Tatán, a vizek városában, és szereti a természetet, a vízivilágot és a kellemes sétákat a vízparton, annak egyszer meg kell ...
Tata határában kígyózik hazánk egyik legjelentősebb karsztjelenségét bemutató tanösvénye, amelyet kerekesszékkel is bejárhatunk. A környékbeli ...
2019 októberében rajtolt ez az "instant" teljesítménytúra, amely a Gerecsében kínál lehetőséget túrázóknak és terepfutóknak úgy, hogy a táv ...
Ezen a könnyű túrán az ország leghosszabb, mai napig épségben álló római kori útján kapaszkodunk fel a Gerecse legnyugatibb sasbérceire, a Les ...
A Gerecse Tatabányával közvetlenül szomszédos részét járjuk be ezzel a rövid kirándulással. Útvonalunkon érintünk kilátót, bekukkantunk a Szelim ...
Hosszabb vándorlásra hív ez a kirándulás a Gerecse nyugati rögein keresztül, Tatabányáról Tatára, a bányászat okán létrehívott fiatal iparvárosból ...
Mutass mindent
Tatai Angolpark
Tulajdonságok
- 8 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Értékelések
A közösség fényképei