Sághegyi Múzeum
A Kemenesalja síkjából kiemelkedő tanúhegy, a Ság bazaltsipkájának tövében működik a hegy történetét és geológiáját bemutató interaktív múzeum.
Magyarország legfiatalabb, mintegy 5 millió éves vulkánja ismertebb, balaton-felvidéki társaihoz hasonlóan a környezet lepusztulásával vált a tájból kiemelkedő tanúheggyé. A 20. században azonban a bazalt az egyik legkeresettebb építőanyagnak bizonyult, így a hegyet a század első felében, öt évtizeden át bányászták, megváltoztatva annak képét. A bazaltbánya egykori transzformátorházában rendezték be az 1970-es években a Sághegyi Múzeumot, amit 2012-ben újítottak fel.
A Ság, az idők tanúja című kiállítás kreatív ötletekkel, interaktív kiállítás segítségével mutatja be a táj természeti és kultúrtörténeti értékeit, a Ság régészeti anyagának egy részét, a bányászatot és a helyi szőlőművelés történetét. A tudomány iránt érdeklődőknek érdekesség, hogy az Eötvös Lóránd-féle, gravitációs mérésre használt torziós inga egy példányát is láthatjuk itt, mivel a fizikus-politikus-akadémikus báró 1891-ben az akkor még bányászattal nem torzított Ság hegyen végezte műszere első méréseit.
A múzeum kifejezetten gyerekbarát, hiszen sok kiállítási tárgy kézzel fogható, megtapintható, kipróbálható. Lehet itt ősi levéllenyomatokat satírozni, sziklafalat robbantani, borospincét építeni, római katona ruhájába bújni, macskakő kirakóval játszani.
A múzeumépület körül kisebb tanösvény fut körbe Kőpark néven, ahol az ország leggyakoribb kőzeteit ismerhetjük meg 10 hatalmas kőtömb történetén keresztül. A játszókert is a vulkánosságról szól: kirakózhatunk a Föld kőzetlemezeivel, vagy éppen vulkánok helyét kereshetjük meg a térképen.
Érdemes a programunkat a közeli Kemenes Vulkánpark meglátogatásával egybefűzni, mivel a két intézmény közös, kombinált jegyet is árul.
Nyitvatartás
A tavaszi nyitásig zárva tart.
- Április 1. - október 31.-ig: kedd-vasárnap: 10:00-17:00
Ünnepi nyitvatartás:
- november 1.: zárva
- december 24.–26.: zárva
- december 31.: zárva
Árak:
- Felnőtt: 900 Ft
- Diák, nyugdíjas: 700 Ft
- Csoportos felnőtt: 600 Ft/fő
- Csoportos diák, nyugdíjas: 500 Ft/fő
- Családi jegy: 2300 Ft
Válthatók kombinált jegyek is a Kemenes Vulkánparkkal együtt. Erről további információkat a honlapon találnak.
Az adatok csak tájékoztató jellegűek, és a 2022 decemberi állapotot tükrözik. Érkezés előtt mindig tájékozódj a szolgáltató honlapján, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!
Tömegközlekedéssel
- Ha vonattal érkezünk, Celldömölk vasútállomáson szálljunk le a szerelvényről! Érdemes a helyi buszjáratra átszállva tovább utazni a célig.
- A településen belül bármelyik helyi járat buszmegállójából eljuthatunk a múzeumhoz (lásd a linkajánlót). A Sághegy, autóbusz-forduló nevű megállónál szálljunk le!
Megközelítés
- A vasútállomáson érdemes a helyi buszra szállni.
- A Sághegy, autóbusz-forduló megállóból nyugati irányba induljunk a Lázár Jenő utcán, majd a kereszteződésnél tartsunk jobbra. A buszmegállótól 260 méter után a S jelzésen térjünk balra a fák közé; 30 méter múlva a baloldalon megpillantjuk a múzeumot.
- A parkolóból sétáljunk vissza az útra, és délkeleti irányban induljunk a S jelzéseken, amik 20 méter után jobbra térnek az erdőbe a múzeumhoz (összesen 50 m).
Parkolás
- A Lázár Jenő utca tetején, a Ság hegy lábánál, a tájvédelmi körzet határán nagy, ingyenes parkolót alakítottak ki.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
Az útvonal Kemenesalja gyönyörűséges falvain át, vulkáni tanúhegyek mellett vezet, mely tájra Berzsenyi így emlékezett: "Ti kékellő halmok!
A második az Országos Kéktúra leghosszabb síkvidéki szakasza. Gyakorlatilag végig lapos terepen kanyarog, emelkedőt csupán a Kemeneshát környékén ...
Mutass mindent
Sághegyi Múzeum
9500 Celldömölk
Tulajdonságok
- 2 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
Legyél te az első hozzászóló!
A közösség fényképei