Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Galyatető Turistacentrum Gerecse50 A kéktúrázás napja
nyelv kiválasztása
Túra tervezése ide
Mocsár, láp

Keleméri Mohos-tavak

Mocsár, láp · Keleméri Mohos-tavak természetvédelmi terület · nyitva
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • /
    Fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
A Heves-Borsodi-dombság egy kisebb magaslatán két tőzegláp  mentén halad el az Országos Kéktúra. Nyílt vízfelületet alig látunk ugyan, de a nyövényzet élesen elüt környezetétől, még a levegő is megváltozik, ahogy a tavakhoz közelítünk.

Mindkét láp suvadással, azaz lejtőcsuszamlással keletkezett - a nagyobbik 25 ezer, a kisebbik 15 ezer évvel ezelőtt. Mivel akkoriban, a jégkorban a mainál nedvesebb és hűvösebb éghajlat uralkodott, ennek egyes növényzeti emlékeit a hűvös mélyedésben ülő tavacskák megőrizték. Ezért különleges vegetációjuk szükségessé teszi védelmüket, mely természetvédelmi terület formájában öltött testet.

A kezdetben nyílt felületű tavak az évezredek során lassan feltöltődtek, elmocsarasodtak. Ha közel lépünk, láthatjuk a legfelső, mohos réteget, mely buckaszerűen dudorodik a felszínen, alatta másfél méter mélységbe nyúlik a tőzegmoha. A két láp lefolyástalan, vizét csak a csapadék- és talajvíz táplálja. A part közelében, ahol szűk sávban nyílt vízfelületet találunk, békalencsés-hinaras társulás lakja a lápot, beljebb mocsári magasságos, tőzegmohás fűzláp és dagadóláp, tőzegmohás nádas, illetve keskenylevelű gyapjúsásos él a területeten. A fásszárú növényzet azonban egyre nagyobb életteret követel magának. Amióta kutatják,  több mint 70 edényes növényfajt azonosítottak a lápokban. Legértékesebb növényeik a glaciális reliktumok, azaz maradványok: a hüvelyes gyapjúsás, a vidrafű, a kereklevelű harmatfű. A 14 tőzegmohafajt laikus szemmel nem fogjuk tudni azonosítani, de a molyhos nyírt és a füles füzet van esélyünk felismerni. Mivel a Mohos-tavak elszigetelt, teljesen más vegetációba ékelődő lápok, ráadásul parányiak is, ezért állatviláguk nem igazán gazdag.

Keleméren az Aggteleki Nemzeti Park felújított parasztházában, a Mohos-házban a lápról szóló kiállítást tekinthetjük meg.

Nyitvatartás

Nyitva
Egész évben szabadon látogatható természetvédelmi terület.

Árak:

Ingyenes
Dömsödi Áron profilképe
Szerző
Dömsödi Áron
frissítve: 2021-04-13

Tömegközlekedéssel

  • A putnoki vasútállomásra Miskolc és Ózd felől érkeznek a vonatok.
  • A Putnok, Fő tér buszmegállót a település főutcáján találjuk, a Kéktúra közelében.
  • A Putnok, vasútállomás bejárati út buszmegálló a vasútállomás épülete mellett van.

Megközelítés

  • Putnokon a vasútállomást és a központban lévő buszmegállót is érinti az Országos Kéktúra. Ezen, tehát a K jelzésen érjük el a tavakat (6,9 km, 212 m szintemelkedés a vasútállomásról).
  • Kelemérről szintén a K jelzést kell választanunk (2,2 km, 87 m szintemelkedés a Mohos-háztól).

Parkolás

  • Putnokról a Serényi Béla úton kell az erdőbe indulnunk. Hajtsunk túl a horgásztón, majd amikor utána egy pihenőnél a Kéktúra és egy erdészeti út balra letér az aszfaltról, ott leparkolhatunk. Innen a K jelzés kaptat föl a tavakhoz.
  • Kelemérről a Putnok felé tartó erdei aszfaltút szerpentinjén juthatunk a legközelebb a tavakhoz. Ahol a Kéktúra megérkezik az aszfaltra, ott, a pihenőnél hagyhatjuk az autót. (1,4 km, 91 m szinemelkedés.)

Koordináták

DD
48.337681, 20.425141
DMS
48°20'15.7"N 20°25'30.5"E
UTM
34U 457398 5353992
w3w 
///füttyent.magok.zajvédő
Navigáció Google Térképpel

Túrák ide:

Típus
Név
Hossz
Időtartam
Szintemelkedés
Szintcsökkenés
62,3 km
18:30 óra
1 700 m
1 690 m
Mutasd a térképen!

Közeli látnivalók

 Ezek automatikusan generált javaslatok.

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Kérdeznél a szerzőtől?


Értékelések

Írd meg az első hozzászólást!

Legyél te az első hozzászóló!


A közösség fényképei


Tulajdonságok

Ajánlott látnivaló
  • 2D 3D
  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése
Funkciók
Utak és térképek
  • 1 Túrák a környéken
Többnapos gyalogtúra · Sajó-Hernád-medence
Putnok - Bódvaszilas (OKT-24)
Top közepes Szakasz 24
62,3 km
18:30 óra
1 700 m
1 690 m

Minden kilométerében egyedi, karakteres Kéktúraszakaszon járunk. A fátlan, gyepes dombhátak hullámzása közül extremitásoktól sem mentes ...

Szerző: Dömsödi Áron,   Magyar Természetjáró Szövetség
  • 1 Túrák a környéken
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp