Dobogó-kő (kilátóhely)
A Báró Eötvös Loránd Menedékház mögött néhány lépéssel meredek sziklafal szakad le, melynek tetején korláttal biztonságossá tett kilátóteraszt hoztak létre. Rendszerint nagyon sokan megfordulnak errefelé - hétvégenként megeshet, hogy még várakozni is kell, mert nem férünk azonnal a "páholy" első sorába.
A panoráma egyik lenyűgöző alkotóeleme a Duna kanyargó vonala a körülötte hullámzó tájjal. Jobbról a Vadálló-kövek csipkézik a tájat, mögötte a Prédikálószék emelkedik ki. Kissé balra tőle a Szőke-forrás-völgy mélyed, melyen végigvezetve a szemünket Dömös piros háztetőit láthatjuk a parton. Szemben velünk a Rám-hegy szinte kiugrik a tájból; balra tőle a Rám-szakadék szurdokvölgye húzódik. Az Árpád-vár is a központi panoráma része. Balra nézve a Szer-kövek és a Szakó-hegy domborulatai tűnnek elő. A folyó tőlünk távolabb eső részén a Dunakanyar ívét meghatározó Szent Mihály-hegyet látjuk. Mögötte már a Börzsöny vonulatai sejlenek fel a Csóványossal. Könnyen felfedezhetjük a Naszályt, amelynek oldalába sebet harapott a bánya. Tiszta időben a Cserhát lankái és a Mátra is feltűnik - sőt, ha igazán szerencsések vagyunk, még a Magas-Tátra csúcsait is megpillanthatjuk.
A kilátóhely több túra kiindulópontja. Az északi tájékon fut az emblematikus, merész vonalvezetésű Thirring-körút, de a Rezső- és a Zsivány-körút is innen indul, illetve ide érkezik vissza. Akik nagyobb túrára vágynak, leereszkedhetnek a Rám-szakadékba, vagy áttúrázhatnak a Prédikálószékre is. Akik egy egyszerű, szintező sétát szeretnének tenni egy talán még pazarabb panorámáért, sétáljanak el a közeli Rezső-kilátóba.
Érdemes betérni a Báró Eötvös Loránd Menedékházba, és megtekinteni a mellette álló faházikóban található Turista Múzeumot is.
Nyitvatartás
Árak:
IngyenesTömegközlekedéssel
- Távolsági busszal a Pilisszentkereszt, Dobogókő hegytető buszmegállóban érdemes leszállni. Esztergomból 50, Pomázról 40 perc a menetidő.
Megközelítés
- A buszmegállótól nyugati irányba induljunk, majd 50 méter múlva térjünk balra a Báró Eötvös Loránd Menedékház felé a K, P, S, K+, P▲, Z◼, K↺, S↺ jelzéseken, melyek mind a kilátóhoz visznek (200 m).
Parkolás
- A 11-es útról Pomáz felé kell lekanyarodni Dobogókő irányába. Pilisszentkereszt után a Kétbükkfa-nyeregnél figyeljétek a táblát: a nagy jobbkanyarban felfelé kell követni az utat Dobogókőig.
- Esztergomból a Dobogókői úton induljunk el. A Kétbükkfa-nyeregnél balra kell térni Dobogókő felé.
- Dobogókőn óriási betonozott parkolóban hagyhatjátok az autót. A parkolás fizetős.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
A Visegrádi-hegység belső, zegzugos területein vezet végig a Dunához leereszkedő útvonal, mely során nagyszerű kilátóhelyeket és bájos réteket ...
Egy 31 km-es túra a Pilis és Visegrádi-hegységben, ami "halálos" helynevek mellett érint több látványos és izgalmas helyszínt is.
Rendkívül látványos túrát teszünk a Visegrádi-hegység nyugati gerincén erdei hangulatok és remek kilátópontok váltakozásával. A túra hossza ...
A Visegrádi-hegység legmagasabb pontjáról, az igen népszerű Dobogókőről teszünk egy rövid felfedezőutat a rejtett zugok, kalandos ösvények mentén, ...
Kifejezetten nehéz útvonal, ahol az erősebb emelkedőkön a terepfutást nem is szabad szó szerint érteni. Számítsunk viszonylag sok gyaloglásra és ...
Magaslati és mélységi perspektívából is felmérhetjük a Visegrádi-hegység bérceit ezen a körtúrán. Kellemes erdei kirándulásunk ugyanis a hegység ...
Egész napos, népszerű, de komoly körtúra a Visegrádi-hegység legmélyén, felfűzve annak legkiemelkedőbb látványosságait, különlegességeit.
A hegyoldal bükköse alatt kanyargó Thirring-körút fűzi fel azokat a hatalmas sziklaformációkat, amelyek a meredek lejtőből gubbasztó óriásokként ...
Mutass mindent
Dobogó-kő (kilátóhely)
Tulajdonságok
- 8 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
A közösség fényképei