Nagyvölgy-tetői-kilátó (Szomolya)
A kilátó
Habár a dombtetőn álló torony szűkös létráin nehézkes felkapaszkodni, és aki magas, annak a fejére sem árt vigyázni, de megéri fáradság a meseszép körpanorámáért. A magaslesre hasonlító formavilágú kilátóból a Bükkalja dombjainak szelíd íveit szemlélhetjük. Megkapó látvány a Bükk hegyvidékének és az Alföld síkjának találkozása.
A torony aljában padok és tűzrakók várják a pihenni, sütögetni vágyó kirándulókat, a gyereket pedig egy aprócska játszótér örvendezteti meg.
A környék
Szomolya határában hemzsegnek a titokzatos keletkezésű kaptárkövek. A közeli, igényesen kiépített Kaptárkő tanösvény 20 perces, informatív sétát ígér. A település a lédús fekete cseresznyéről is híres – ha szezonban érkezünk, érdemes megkóstolni.
Nyitvatartás
Árak:
IngyenesTömegközlekedéssel
- A többségében Mezőkövesdről induló távolsági buszról a Szomolya, községháza megállóban érdemes leszállni.
Megközelítés
- A buszmegállóból déli irányba indulunk a P jelzésen, majd az első kereszteződésnél jobbra térünk a P▲ jelzésre. A pihenőhely és emlékkőnél a jelzést elhagyva balra térünk a jelzetlen ösvényre, ami a kilátóhoz vezet (összesen 1 km).
Parkolás
- Parkolni akár a kilátó lába mellett is lehet.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
Rövid, faluszéli kirándulással keressük fel Szomolya természeti látnivalóit, a kaptárköveket, de vetünk egy pillantást a Bükkre is a közeli kilátóból.
A Déli-Bükk kellemes tölgyeseiben kalandozó körtúrán felkapaszkodunk a környék legmagasabb csúcsára, a Várhegyre, ahol kilátó helyett ősi ...
A vulkanikus eredetű Bükkalja lankás dombvidékére látogatunk túránkkal. Utunk felfűzi az Ördög-szikla és a Kő-völgy tansövények nagy részét; az ...
Cserépfaluból indulva egy merész fizikai kihívásokkal, de akadálymentesen is járható erdei körtúrán fedezzük fel Észak-Magyarország e rejtett ...
A BükKiNyúlsz! teljesítménytúra 13 km-es távja a "Nyúlfarknyi" becenevet kapta, de azért ne becsüljétek alá! A túra a kicsik és nagyok tetszését is ...
Indulj el a BükKiNyúlsz! teljesítménytúrán, és nézd meg mi van a "Nyúlon túl"! A 26 km-es szakasz elkalauzol a Déli-Bükk meseszép szakaszaira, hogy ...
A BükKiNyúlsz! teljesítménytúra második legizmosabb távját csak "Nyúlánk" néven emlegetik az alkotók. Na nem azért, mintha rossz lenne, sokkal ...
A BükKiNyúlsz! teljesítménytúra leghosszabb és legkeményebb távján a gyönyörű útvonal és a kihívás garantált! A 60 km-es pálya a Bükk déli ...
Mutass mindent
Tulajdonságok
- 8 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
A közösség fényképei