Kéz-kilátó
Hollókő és Felsőtold között, az Országos Kéktúra nyomvonala mellett egy meghökkentően egyedi formájú kilátó készteti megállásra a túrázókat.
A Szekerce-patak völgye felett húzódó Szár-hegy oldalában a túrázókat, mondhatni, a tenyerén hordozza a természet, főleg, amióta egy hatalmas, tenyér formájú kilátó épült ide 2020 végén. Az „Isten tenyere” kilátóterasznak nevezett alkotást a Farkaskútvölgy Hagyományőrző és Lótenyésztő SE felkérésére Csíkszentmihályi Benjámin tervezte és készítette el.
A patakvölgyben megbúvó, kis telepet hívják Farkaskútvölgynek, amelyet egy régi gémeskútról, a Farkas-kútról kapta a nevét. A festői szépségű, csendes kis völgy szívében egy száz éves kárpátaljai faház áll, mellette lovarda és kis tavacska teszi még romantikusabbá a helyszínt. A helyiek tanyasi élményekkel, programokkal, jurtában működő konyhával várják a vándorokat.
A kilátó gazdái korábban is kijártak a Szár-hegy oldalába elmélkedni, továbbálmodni a birtokot – ahonnan rálátni egész Farkaskútvölgyre – ezért is választották a figyelemfelkeltő alkotás helyszínéül. A 2020 végén felállított, egyedi alkotás építőanyagát a Farkaskútvölgy területén található erdő holtfái adták. A „kéztő” felől néhány lépcsőn jutunk fel a tenyérbe, amely tökéletes hely a pihenéshez, relaxáláshoz, meditáláshoz, de akár a hüvelyujjra is biztonságosan felmászhatunk. Nemcsak az izgalmas építmény, de a panoráma is marasztal: a Cserhát szelíden hullámzó dombjai vesznek körül, kissé távolabb pedig rálátunk Felső- és Alsótold házaira is.
Nyitvatartás
vasárnap | 00:00–24:00 |
hétfő | 00:00–24:00 |
kedd | 00:00–24:00 |
szerda | 00:00–24:00 |
csütörtök | 00:00–24:00 |
péntek | 00:00–24:00 |
szombat | 00:00–24:00 |
Egész évebn szabadon látogatható.
Árak:
Ingyenes
Tömegközlekedéssel
A kilátó Felsőtold és Hollókő felől is könnyen megközelíthető.
- Ha Felsőtoldra érkezünk, a buszokról a Felsőtold, faluház megállónál szálljunk le.
- Hollókőn a Hollókő, autóbusz-váróterem megállóig utazzunk a helyközi buszokkal.
Megközelítés
- A felsőtoldi buszmegállótól a K◼ vezet ki a faluból, majd hamarosan a K jelzésre váltunk. Ennek jobb oldali ágán haladunk Hollókő felé, és hamarosan elérjük a kilátót (1,8 km).
- Hollókőről akár a buszmegállóból, akár a parkolóból indulunk, a K jelzést kövessük Felsőtold felé (2,6 km).
Parkolás
- Felsőtoldon a buszmegállók környékén, az út mellett parkolhatunk a KRESZ betartásával.
- Hollókőn a Küszöb Információs Iroda előtti parkolóban hagyhatjuk autónkat.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
A Cserhát minden báját felvonultató körtúra Hollókő mellékén, melynek során felkeressük a környék legmagasabb pontján álló kilátót, belevetjük ...
Egy kellemes körtúrán ismerkedünk meg a palóc hagyományokkal a méltán híres, az UNESCO-világörökség részét képező Hollókőn és a környező, ...
Közepesen nehéz futás, ahol a fő attrakció maga Hollókő, valamint a Felsőtold irányában található Kéz-kilátó. A kör maradék kilométerein pedig ...
Kevés olyan remek kirándulóhelyünk van, ami annyira kiesik az átlag turista látóteréből, mint a Cserhát délkeleti gerince. Öreg tölgyesekkel ...
Túránkon a Zsunyi szurdokvölgyét fedezzük fel, ami nemcsak a természet szépségét, hanem kihívásokat is tartogat. A lombsátorral borított, lankásan ...
Izgalmas túra a vadregényes Cserhát hegységben, ahol a természet és az erdők közt megbúvó falvak összefonódnak. A közel 23 kilométeres körtúra ...
A Szakadás-árok minimum olyan izgalmas, mint a Rám-szakadék, csak épp egy egyáltalán nem kiépített, kb. 1 kilométer hosszú szurdok, néhol 20 méter ...
A Zagyva-völgyből hatolunk be a hegység nyugati részébe, majd Ágasvártól a Mátra-bérc érintével ereszkedünk vissza a folyóhoz, bár egy faluval ...
Mutass mindent
Kéz-kilátó
Tulajdonságok
- 8 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
A közösség fényképei