Mosóház, Kővágóörs
Az 1940-es évek közepéig használt mosóház az évtizedek során olyan rossz állapotba került, hogy már csak néhány falmaradványa maradt épen. A teljes pusztulástól 2005-ben sikerült megmenekülnie, amikor is permi vörös kőből építettek újjá.
A mosóház a Burnót-patak egyik kis ágának partjára épült, amelynek vize állítólag télen nyáron egyaránt 18 °C fokos volt. A helyi asszonyok általában hetente kétszer mostak; kedden és szerdán voltak a legtöbben, amikor is a 3-6 órás mosás közben a falu szennyesét is kiteregették.
Habár a mai hagyományok szerint csak újév napján hoz balszerencsét a mosás, a régi hiedelmek sokkal több napon megkímélték az asszonyokat a mosás fáradalmaitól. A nagyobb egyházi ünnepeken és vasárnap természetesen tilos volt a szennyes mosása, de ezen kívül nagypénteken, Luca napján, halottak napján, a Dél-Dunántúlon pedig december 4-én és Borbála napján sem szabadott mosni.
Emellett az a hiedelem is közismert volt, hogy aki pénteken mosott ruhát visel, azt könnyen érheti villámcsapás. Az otthon szétválogatott ruhaneműket talicskán, kordén vagy akár a fejükön egyensúlyozva vitték a mosóházhoz. Ezt követően a ruhákat beáztatták, majd nekiálltak a szennyesebb részeket beszappanozni a házilag készült disznózsír szappannal, utána pedig kézzel és gyökérkefével alaposan átdörgölték. A következő szappanozást követően a ruhákat „pufókba” rakták egymásra, amit a sulykolás követett. A tisztára mosott ruhákat jó erősen kicsavarták, mielőtt hazavitték, hogy aztán rátekerjék a mángoló sodrófára és simára „vasalják”. A fehérneműket és az ágyneműt azonban otthon szappandarabokkal is kifőzték, hogy aztán visszavigyék őket öblítésre a mosóházba.
A mosóház egy egyszerű kőépület volt, aljában az átfolyó vízzel, keresztben és hosszában lefektetett pallókkal. Ezek egyikén a szennyest, a másikon a tiszta ruhákat tartották az asszonyok.
Az épület szomszédságában vágóhíd működött egészen 1949-ig, amit általában szombatonként használták, amikor nem volt mosás. Érdekessége, hogy állítólag két, a római korból származó kőlap szolgált asztalként a vágóhídon.
Nyitvatartás
Egész évben szabadon látogatható.Árak:
Ingyenes.
Tömegközlekedéssel
- A buszról a Kővágóörs, Jókai utca megállónál szálljunk le.
Megközelítés
- A kővágóörsi buszmegállóból a K jelzésen (Jókai utca) induljunk el a település nyugati széle fele. A Jókai utcával jobbra fordulunk, még mindig a K jelzést követjük. Kiérünk a településről, a következő kanyarban balra egy kőkeresztet, jobbra pedig a Mosóházat találjuk (500 m).
Parkolás
- A Mosóház előtt, a kanyarban néhány autónyi helyet találunk.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
A vándortúra negyedik napján, mielőtt áttérnénk az egykori tűzhányók földjére, még végiglátogatjuk a Káli-medence észak-nyugati csücskét - benne a ...
A vándortúra negyedik napján, mielőtt áttérnénk az egykori tűzhányók földjére, még végiglátogatjuk a Káli-medence észak-nyugati csücskét - benne a ...
Ezen a túrán Mindszentkálláról indulva körbejárjuk a Káli-medencét: dél felé tartva Kővágóörs lesz az első állomásunk. Innen a Balaton-parti ...
Rövid, könnyű körtúrán fedezzük fel a Káli-medence leglátványosabb geológiai formációját, a Szentbékkállai-kőtengert, miközben érintjük a ...
Ez a kellemes körtúra a Fekete-hegy délnyugati részét mutatja be az Eötvös Károly-kilátó, a Vaskapu-árok és több belvizes tó érintésével.
Ebben a futókörben minden benne van, amiért a Balaton-felvidéket szeretjük: hangulatos falu, szőlők, középkori rom, vulkáni geológia, kilátótorony, ...
Kifejezetten változatos hangulatú futás: számos különböző domborzat, talaj és környezet váltja egymást, nem mellesleg pedig romantikus kolostorrom ...
Utolsó szakaszához érkezett az ötnapos vándortúra, ami egy kellemes és panorámában dús túranappal zárul. Felkapaszkodunk a messziről egészen ...
Mutass mindent
Mosóház, Kővágóörs
Tulajdonságok
- 8 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
Legyél te az első hozzászóló!
A közösség fényképei