Vöröskővölgyi-Alsó-forrás

A tél nagy fináléja, amikor a Bükk-fennsík hótakarója elolvad, és a völgyfőkben források láncolata kezdi ontani magából a hűs karsztvizet. A hegyek alatt néhány hétig tajtékzó patakok robognak, és többnyire ebben az időszakban elevenednek meg a hegység időszakos forrásai is.

Sokan gejzírhez hasonlítják a Vöröskővölgyi-Alsó-forrást, és ha az ember jó időszakban kapja el a látványt, nem is szorul magyarázatra a párhuzam. A víz ugyanis ékes és meglepő formában lép felszínre: egy szűk forrásszájból nagy erővel tör fölfelé, pályája csúcsán ernyőszerűen szétterül, majd fátyolos szálakra szakadva ér földet. A jelenség intenzitása persze változó, a forrás gyakorta csak amolyan buzgárként szivárog, de ereje teljében másfél méter magasra is szökhet. Ilyenkor sodró hatású, nem várt látvány a hangosan csobogó, (részben) természetes szökőkút. Persze ehhez szükség volt némi emberi rásegítésre is: az 1970-es években az addig forrástavat tápláló buzgár környezetét kiépítették, a vizet pedig szűk, fölfelé mutató (mészkő) foglalásba kényszerítették.

A forrás általában tavasszal aktív, de ha a hótakaró elmarad, előfordul, hogy nem indul be, vagy nem nő nagyra. Hosszan tartó, csapadékos időszakok után azonban működésbe léphet. A Vöröskővölgyi-Alsó-forrás a felsőtárkányi kisvasút Stimecz-ház végállomásától mintegy 45 perc sétára található. Amikor nem jár a kisvasút, megközelítése a faluból kb. 2 órát vesz igénybe - és utána legalább ennyit kell gyalogolnunk visszafelé a völgyben.

Időszakos források a Bükkben

A Bükk különc forrásainak működése átmeneti helyzetük következménye. A hegység korábbi kiemelkedésével egyes forrásjáratok olyan magasságokba kerültek, hogy tápláló ágaik csak igazán magas karsztvízszint esetén kapnak utánpótlást. (Följebb, a fennsík oldalában pedig elapadt forrásbarlangok tátonganak.) Amikor fokozatosan leolvad a hó vagy hosszú csapadékos időszak tölti fel a mészkőhegység üregrendszerét, a felszín alatti vizek szintje olyan magasra ér, hogy a 400-500 méteren lévő időszakos források is aktivizálódhatnak. Ezért a Vöröskővölgyi-Alsó- és Vöröskővölgyi-Felső-, valamint az Imó- és Fekete-len-forrás meglátogatását célszerű tavaszra, a hóolvadás utáni hetekre időzíteni. (Hasonlóan működő, csak kevésbé látványos vízfakadások találhatók a Hór-völgyben és szórványosan a hegység más pontjain is egyébként.) Érdekesség, hogy hirtelen hóolvadáskor a víz gyorsan, elsősorban a felszíni utakon folyik le, az időszakos források működésbe lépéséhez tehát lassú felmelegedésre, fokozatos olvadásra van szükség.

A Bükk forrásai

A hegység hatalmas mészkőfennsíkja szivacsként fogadja magába a lehulló csapadékvizet, mely utat talál magának a roppant kőzettömeg gyomrába. A repedés- és barlanghálózatban tárolódó karsztvíz szintje követi az időjárási viszonyokat, ennek megfelelően általában hóolvadás után és a tavasz végi - nyár eleji csapadékmaximum idején a legmagasabb.

Persze ami a mélybe kerül, idővel ki is lép onnan: a Bükk forrásai különböző helyzetben, eltérő magasságokban működnek. A Bükk-fennsík déli lábánál, a mészkő és a vízzáró (általában) palás kőzetrétegek határán találjuk a legtöbb vízfakadást - nagyobb részük csak a legszárazabb nyári hónapokban apad el, máskülönben patakokat éltet.

Az igazán mélyre eljutó karsztvíz már fölmelegedve kanyarodik újra a felszín felé, ezt hasznosítják a távolabbi hegyláb (kb. 15-30 ºC-os) fürdői (pl. Eger, Kács, Miskolctapolca). Az Alföld felé nyújtózó mészkőrétegekből felszínre lépő termálforrások már 60-70 ºC-osak, viszont ezeket mesterségesen fúrták (Egerszalók, Bogács, Demjén, Mezőkövesd).

Árak: