Szentbékkállai kőtenger

Mintha valaki egy hanyag mozdulattal szétszórt volna pár túlméretezett kavicsot, úgy hevernek a dombtetőn a szürke kőtömbök. A szelíden hullámzó tájban meglepő látvány a sok, egyedi alakú sziklaforma. Szögletes éleikhez kerekdeden hajló horpadások, enyhén ívelt domborulatok társulnak, esőzés után a kisebb mélyedéseikben apró tócsák, madáritatók csillannak meg. Köztük hangulatos ösvény vezet végig.

A kőtömbök a Pannon-tó partvidékének egykori jelenlétéről tanúskodnak. A partközeli sekély víz aljzatán megtörő hullámok összeroskadnak, a vízben szállított hordalék így lerakódik, és felhalmozódik. Hogy a szél ne hordja el ezt a finomszemű kőzetet, arról azok a kovasavas oldatok gondoskodtak, amelyek átjárva összecementálták, kőzetté szilárdították az anyagot.

A későbbiekben a szél vette át a főszerepet a terület formálásban, amint kifújta a területről a puhább üledékeket, ezzel kitakarta az ellenálló tömböket, hordalékával pedig csiszolta, meg is karcolta a kőtenger darabjait. Ezután (főleg a pleisztocén jégkorszakok idején) a víz és a hőingás szerepe is felerősödött: a repedésekbe befolyt és ott megfagyott víz térfogatnövekedésével nekiállt feldarabolni a kőzettestet, akárcsak a hőtágulást és zsugordást okozó hőmérsékletváltozás. A kőtenger egyes képviselői így szétestek, önálló táblákra töredeztek: erről tanúskodik az akár egyetlen ember súlyával is megmozdítható ingókő (Kelemen-kő), ami már csak néhány ponton érintkezik az alatta lévő tömbbel, mellyel korábban összetartozott.

A fordulatos sorsú homokkő egyébként jól megmunkálható anyag: hosszú időn keresztül faragtak belőle hatalmas malomköveket. Erre a tevékenységre ismerhetünk rá Kővágóörs nevében is, mivel a település gyakorlatilag ráépült egy ilyen kőhátra - egy 19. századi leírás szerint egyes házak falainak tövében fel is bukkan a homokkőtest. A Káli-medencében több helyen lelni hasonló, de általában a szentbékkállainál kevésbé gazdag és látványos kőtengert.

Nyitvatartás

Árak: