Pákozdi ingókövek

A nagyrészt középidei üledékes kőzetekből felépülő Dunántúli-középhegység délkeleti oldalán emelkedik a földtörténeti óidőben (paleozoikum) keletkezett anyagú Velencei-hegység, amelyet a vöröses színű gránit épít föl, és amely ebből következően földtani értelemben az ország legöregebb tájegysége. A Velencei-hegység különlegessége, hogy ez az egyetlen olyan gránit alapú terület Magyarországon, ahol a kőzet közvetlenül a felszínen figyelhető meg. 

A hegység neve ellenére földrajzilag „csak" dombság, mivel legmagasabb pontja, a Meleg-hegy is csupán 351 méter magas. Nem is ebben rejlik különlegessége, hanem abban, hogy hazánk két felszíni gránittestének egyike (a másik a Mórágyi-rög), és a gránitterületekre jellemző sajátos felszíni alakulatok csak itt fejlődtek ki. Egykor mélyen a felszín alatt a gránitmagma hűlése során a zsugorodás miatt repedések keletkeztek, amelyek mentén nagy, négyszögletes hasábokká töredezett a kőzet. Eközben a fedő kőzetek folyamatosan pusztultak, így a gránittömbök egyre közelebb kerültek a felszínhez. Innen már könnyen elérte a beszivárgó víz, az általa okozott mállás pedig gömbölydeddé alakította a szögletes formákat, lekerekítette az éleket és sarkokat. A felszín eróziója és a terület kiemelkedése folytán váltak láthatóvá a mai ingókövek, amelyek még mindig formálódnak, bár szabad szemmel és emberi léptékkel nem érzékelhető módon.

A Pákozd feletti Sár-hegy oldalában találjuk a leglátványosabb gránithalmokat, többségüket a jellegzetes, dimbes-dombos, bokros platón fedezhetjük fel. Délről észak felé haladva vegyük sorra a legismerebb formációkat: a Pogány-kő egy olyan természetes kilátópont, amely látszólag számtalan szabálytalan alakú kő egymásra halmozva. A kerekített szélű köveket azonban biztonságosan meg lehet mászni, és egy-egy széles kőre leülve a Velencei-tó irányába innen nyíló panorámát szemlélni. Híresek a köveire festett régebbi és újabb keltezésű graffitik: a cirill betűvel mázoltak azokól az időkről tanúskodnak, amikor a terület szovjet katonai lőtérként működött. Tovább haladva, az út jobb szélén áll az Oroszlán-szikla, amelyet ugyan jócskán benőtt a növényzet, de így is jól kivehető névadójára hasonlító formája.

Még északabbra sétálva elérkezünk a talán legismertebb ingókőhöz, az élén egyensúlyozó Kockához. Úgy tűnik, mintha a formáció középső köve a gravitációval dacolva nem bírná eldönteni, hogy merre dőljön, így kővé merevedve várná a kíváncsi látogatókat.

A Kockától a S▲ jelzésen kicist több mint háromszáz métert megtéve érkezünk el a hegy legimpozánsabb gránittömbjéhez, az úttól kicsit lejjebb emelkedő Pandúr-kőhöz. A „kő" elnevezés persze nem adja vissza a látványt, hiszen a fák között megbúvó hatalmas kőzsákokról van inkább szó, amiket a természet egymásra halmozott az erdő közepén. A legmagasabb pontja a fák lombkoronája fölé emelkedik, de bőven elég (és biztonságosabb) egy alacsonyabb kőre felmászni, hogy élvezhessük a körülöttünk elterülő erdő látványát. A kőtömb körül csúszós, meredek és kőtörmelékes a talaj, ezért óvatosan közlekedjünk.

A Sár-hegyen sétálva még több, elszórtan elhelyezkedő, név nélküli sziklaalakzattal találkozhatunk, de Sukoró keleti szélén, a Nadapi utcán vezető kerékpárút mellett található, magányosan álló Gyapjaszsák nevű formációt is érdemes megnézni, nem utolsósorban a mögötte látható velencei-tavi panoráma miatt. 

A pákozdi ingókövek 44 hektáros területét 1951-ben, hazánk geológiai értékei közül elsőként nyilvánították védetté.

Nyitvatartás

Árak: