Szent Gellért-szobor
A Gellért-hegy kevésbé látogatott északi oldalán, az Erzsébet-híddal szemben elhelyezkedő vízesés, a tetején Szent Gellért püspök szobrával gyönyörű látványt nyújt a hídról. A hegyoldalban elhelyezett szobor magasságából szintén csodás panoráma nyílik a Dunára, ami miatt mindenképp érdemes megtekinteni a püspök tiszteletére állított emlékművet.
A Gellért-hegy oldalában kialakított mesterséges vízesés csak nyáron működik. A magasról lezúduló víztömeg egyedi atmoszférát teremt, és a vízesés közelében még a nyári melegben is kellemes hőmérséklet uralkodik. A vízesés fölött kapott helyet Szent Gellért püspök szobra, amelyhez egy lépcsősor vezet fel. Az emlékművet arra a helyre tervezték, ahonnan a legenda szerint a kereszténységet hirdető püspököt egy hordóba zárva a mélybe lökték a Vata-féle pogánylázadás résztvevői.
A negyven méter magasan lévő szoborkompozíció felavatására 1904-ben került sor. A magyar állam alapításának ezredik évfordulója alkalmából I. Ferenc József tíz köztéri szobor felállítását finanszírozta Budapesten, az egyik közülük Szent Gellért szobra volt. A szoborkompozíció két alakból áll: Jankovits Gyula készítette a Szent Gellért püspököt ábrázoló bronzszobrot, a mellékalak pedig egy megtérített pogány magyar vitéz mészkőszobra, amely Gárdos Aladár munkája. A kompozíciót a Francsek Imre építész által tervezett félköríves árkád veszi körül.
A szoborcsoport a talpazattal együtt összesen tizenegy méter magas: az eredetileg három méteresre tervezett szobor végül hét méter magas lett, ugyanis a méretének köszönhetően így jobban kiemelkedik a hegyoldalból, és ezáltal érvényesül a püspök alakjának monumentális nagysága. Szent Gellért alakja a jobb kezében egy, az ég felé emelt keresztet tart, a bal kezét pedig a szívén tartva szónokol. A püspök szobrának lábánál, a talpazattal egy szintben a megtért vitéz alakja látható, aki térdre borulva fordul a hittérítő felé. A szoborcsoporthoz vezető lépcsősor két oldalán szimmetrikusan elhelyezett sólyomszobrok találhatók, amelyek a Földet körbeérő kígyókkal harcolnak.
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa néhány évvel korábban, 1900-ban meghirdetett egy pályázatot a leendő Szent Gellért-szobor környezetének kialakítására, emellett a hegyre vezető gyalogutak megtervezésére is. A pályázatra beadott tervek közül egyedül Lajtai Béla építészé volt az, amelyben a szobor természeti környezetben foglalt helyet. Lajtai nem tervezett neki monumentális építészeti keretet, hanem a hegy lábáig vezette le a parkosítást, és csobogó vízeséseket álmodott meg a szobor környezetében. A következő évben két új tervezet született, amelyeket a Fővárosi Közmunkák Tanácsának két saját mérnöke készített. A pályázat eredményét figyelembe véve a korábbi kiíráshoz képest változott a szobor környezetének kiépítési terve. Eredetileg tornyok és loggiák keretébe helyezték volna a szent alakját, és csak kisebb területre tervezték a parkot. Lajtai elképzelését átértékelve a következő szempont vált elfogadottá: „a szobor környékének rendezésére a parkszerű megoldás minden más megoldásnak feltétlenül felette áll”. A megvalósított terv végül Bakos János pályázati munkája volt, amely Lajtai korábbi elképzeléseiből indult ki. Az építész tervében a két lépcsőkar szimmetrikusan vezetett fel a szoborhoz, így az a korábban elképzelt helyéhez képest a hegy magasabb pontjára került.
A vízesés tetejénél a lépcsősoron továbbhaladva a Citadellához is el lehet jutni.
Nyitvatartás
Egész évben szabadon látogatható.Árak:
Ingyenes.
Tömegközlekedéssel
- A 19, 41 és56-os villamosokról a Rudas Gyógyfürdő megállónál érdemes leszállni.
- A 8E, 108E, 110, 112 buszokról a Döbrentei tér megállónál szálljunk le.
Megközelítés
- A megállókból sétáljunk a Gellér-hegy aljába, majd a híddal pont szemben lévő lépcsősoron induljun el bármelyik irányba, a szoborhoz fogunk jutni!
Parkolás
- Az Erzsébet-híd budai hídfőjének déli oldalán találunk parkolót.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
Természetélmény, épített emlékek, kisvasutazás és persze mennyei rétes - mindez azoknak, akik szeretnének kitörni egy kicsit a főváros nyüzsgéséből ...
Látványos szakaszokkal és kihívásokkal teli kerékpáros túraútvonal a Duna mellett a Clark Ádám téri 0 kilométerkőtől Százhalombatta Óvárosáig és ...
Budapesten sokszor nehéz megtalálni azokat a kerékpárral biztonságosan bejárható utakat, amelyeken keresztül el lehet hagyni a város forgatagát – ...
Van, mikor nincs idő vagy kedv távolabbra utazni, de bringáznánk egy jót. Budapest szerencsés fekvéséből adódóan ezt akár terepen is megtehetjük ...
Ki se megy Budapestről ez a könnyű délutáni túraút, de így is tele van kilátókkal, meredek sziklákkal, barlangokkal, sőt egy élő remetével is ...
Túránk a Széchenyi-hegytől a János-hegyig tartó hegycsoportot mutatja be a legfontosabb kilátópontokkal, Budapest klasszikus és némileg elfeledett ...
Ez a túra végigmegy Budapest legszebb panorámagerincén, az Ördög-ormon, el az Ördögszószék sziklakiállója mellett, a Rupp-hegy szép kilátással ...
A főváros kiemelt jeletőségű természeti értékei és idegenforgalmi látványosságai közé tartozik a Pál-völgyi-, és a Szemlő-hegyi-barlang.
Mutass mindent
Szent Gellért-szobor
1013 Budapest
Tulajdonságok
- 8 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
Legyél te az első hozzászóló!
A közösség fényképei