Kaposmérő – Abaliget vasútállomás (DDK-08)

Itiner

A túra folyamán végig a K jelzést kell követnünk.

• Kaposmérőről Kaposdadán keresztül átgyaloglunk Szennára.
• Szenna után Patca a következő úticél.
• A Katica tanyát megkerülve Szilvásszentmártonon át érkezünk Zselickisfaludra.
• A dombokon át a Zselici Csillagpark bekötőútjáig megyünk.
• Északnak fordulva hosszú gyaloglással érjük el Simonfát.
• Egy dombhátat követve Gálosfára ereszkedünk.
• Erdei séta után érintjük az apró Felsőkövesdet.
• Éppen megkerülve a Hollófészek csúcsát Abaliget vasútállomására érkezünk.

A túra részletes leírása

Kaposmérő – Szenna

A Kapos folyó völgyéből, Kaposmérőről indulunk a Zselic felfedezésére. A megyeszékhely felől könnyen elérhető település temetőjének közelében, a buszmegálló mellett találjuk a már bezárt Kis Kulacs presszót, ahol bélyegzéssel kezdjük a szakaszt. Nyugat felé indulva a szemből érkező K jelzés hamarosan elhagyja a települést balra, és hosszasan vezet aszfaltúton. Átsétálunk a folyó felett, és a felduzzasztott halastó mögött már ízelítőt kapunk a tipikus zselici tájképből: ligetes-füves dombok és elszórt tanyaépületek együttese mellett haladunk el. A Bárdi-patak mentén egy szépen kialakított épületkomplexum tűnik fel: ez Kassai Lajos íjkészítő, lovasíjász birtoka, ahol a magyar lovasíjászsport központját létrehozta.

Továbbra is aszfaltot taposva az 1905 és 1979 között működött Kaposmérő–Középrigóc vasúti szárnyvonal helyén kialakított kerékpárúton folytatjuk utunk, amíg egy hangulatos tavacskánál Kaposdadára nem érünk. Itt letérünk az egykori vasút nyomvonaláról, és egy dombhátra felkapaszkodva végigsétálunk a településrész rendezett házai, hétvégi telkei között. Egy kőkeresztnél az utolsó házat is elhagyva egy időre búcsút intünk a lakott területnek és a szilárd burkolatnak is.

Kinyílik a táj; enyhén hullámzó, lapos dombhátak vesznek körbe, miközben szántóföldek mentén bandukolunk. Bár vonzó lehet elmélyedni a zselici tájban, oda kell figyelnünk, hogy ne a közeli facsoport felé sétáljunk tovább, hiszen egy oszlopra festett jelzés figyelmeztet, hogy élesen jobbra kell kanyarodnunk. A következő kilométereken is figyelmesen haladjunk, hiszen a kissé egyhangú, homokos szekérúton való vándorlás során nehéz észrevenni a letéréseket. Erdőszélen, mezőgazdasági területek mentén érjük el a dombhát peremét, amikor kibukkan előttünk a völgyben elterülő falucska, Szenna. Az apró dombra épült református templom fehérre meszelt tornyát már messziről kiszúrhatjuk, miközben az idilli, tavacskával és kanyargós ösvénnyel színesített tájat szemléljük.

Mielőtt beérnénk a településre, egy névtelen vízfolyás mézgás-égeresén, majd gyertyános és akácos erdőfoltján kell átvágnunk. Néhány perc múlva érjük el a települést, amelynek főútján jobbra vezet a K jelzés, ám mindenképpen érdemes egy rövid kitérőt tennünk balra a falu nevezetessége, a skanzen felé. A korábban már beazonosított templom köré épült szabadtéri kiállítás a somogyi népi építészet 19. századi tipikus lakóházait mutatja be. Az egyszobás, füstöskonyhával és kamrával kiegészült talpas-favázas házak a Belső-Somogy, a Zselicség és a Dráva mente paraszti kultúráját mutatják be. Az eredeti helyükről áttelepített házak egy kis utcát alkotnak, a telkeken álló gazdasági építmények az egykori lakók vagyoni állapotát tükrözik. A skanzen legszebb műemléke az 1785-ben népi barokk stílusban épült, festett fakazettás mennyezetű református templom, amelyet ma is aktívan használnak a helybeliek.

Továbbindulva Szenna déli vége felé, alig száz méteres kitérővel egy presszó teraszán nyomhatjuk az újabb pecsétet a füzetünkbe.

Szenna – Zselickisfalud

Autóúton hagyjuk magunk mögött Szennát, majd hatalmas búzamezők között vezető földúton közelítünk a következő erdőfolthoz. Enyhén ereszkedve sétálunk a hűs, elegyes erdőben, kisebb bükkös, majd akácos, tölgyes és mézgás égeres facsoportok között haladunk. Elérjük a vékonyka vízsugarat eresztő Csipány-forrást és a közelében lévő pihenőt – közel egy évtizeddel kialakításuk után környezetük inkább vadregényesnek mondható.

Az erdőből kilépve Somogy megye legkisebb településére érünk. Hamar végigsétálunk a nagyjából félszáz lakosú Patca takaros kis utcáján, ami egyenesen a környék legnagyobb turisztikai központjához, a Katica tanyához vezet. A 2001-ben alapított létesítmény mára hatalmas élményközponttá duzzadt több mint hatvanféle kül- és beltéri játszóalkalmatossággal, különféle szállásokkal, étteremmel és nem utolsósorban gyönyörű környezettel. Mi azonban most a K jelzést követve egy meredeken emelkedő aszfaltúton kerüljük meg a tanyát. A füves plató után rövid erdei séta, majd egy horhos vezet le a Szentmártoni-árok két partján kiépült településekhez.

Először Szilvásszentmárton főutcáján vezet végig utunk, majd a hangulatos, pihenőhelyekkel is ellátott, a patakból felduzzasztott halastó mellett térünk át Zselickisfalud területére. A falu túlsó végén, a Vándor kulcsosház előtti információs táblán pecsételhetünk, mielőtt nekiindulunk a Zselic belső, védett területének, ahol sokáig elkerüljük a településeket.     

Zselickisfalud – Simonfa

Újabb löszmélyút, azaz horhos vezet az erdő felé, de hamarosan kibukkanva a fák közül széles, zselici panoráma nyílik: távolabb erdővel mozaikosan fedett, lapos dombok hullámoznak mindkét irányból, közelebb mezők láncolatában gyönyörködhetünk. Nem sokáig, mivel szemben már látjuk a Zselic központi részének legnagyobb, egybefüggő erdőjébe vezető „bejáratot”, ahol sorompó és információs tábla jelzi a természetvédelmi terület határát. Erre vezet az akácfák szegélyezte Lobokai út, amely az egykori Esterházy birtok majorságait és pusztáit kötötte össze, és amely mentén először találkozunk a különleges ezüsthársas-bükkös erdőtársulással. A két, eltérő környezetet kedvelő fafaj hazánkban egyedül a Zselicben alkot közösen erdőt, mivel mindkettőnek kedvez az éghajlati elemek keveredése és az átlagosnál több csapadék.

A kiszélesedő szekérút mentén tábla jelzi, hogy a Millenniumi Emlékhársasnál járunk. 1896-ban Darányi Ignác földművelődésügyi miniszter rendeletére 400 hársfát ültettek itt, közülük már csak 70 példány látható. Erdészeti műúthoz csatlakozunk, közelítünk Kardosfa, az egykori vadászközpont felé. Az 1700-as évek közepén itt épült a Zselic első vadászháza a fővadász számára, ami körül később kis település alakult ki, erdőmesteri, fővadászi, majd erdőgondnoki lakásokkal és irodákkal. A 20. század folyamán, hasonlóan több zselici társához, Kardosfa is elnéptelenedett. Az erdészeti lakokból azonban hotel épült, újabban pedig vendégházban is megszállhatunk. Érdemes itt tölteni egy estét, hiszen a szomszédban találjuk – kis letérővel a Kéktúráról – a Zselici Csillagparkot. Az 1976 óta védett területnek ezen a részén annyira alacsony szintű a fényszennyezés, hogy 2009-ben, Európában elsőként nyerhette el a Csillagoségbolt-park címet. A Zselici Csillagparkban a távcsövek és a planetárium segítségével közelebbről is megismerhetjük az éjszakai égboltot, a csillagvizsgálóban szakemberek segítenek eligazodni a fényes pöttyök között, míg a kilátóból megcsodálhatjuk a körülöttünk elterülő dombságot.

A K jelzés erdei, de aszfaltozott úton vezet tovább, körülöttünk a Zselic másik különleges erdőtársulásában, az ezüsthársas gyertyános-tölgyesben gyönyörködhetünk. Az erdészeti út hamarosan egy gyönyörű fekvésű, szépen kialakított pihenőhelyre, a Ropolyi-tó partjára vezet. A tágas, dombok ölelte rét népszerű kirándulóhelyszín, hiszen minden megtalálható itt: horgásztó, füves rét, árnyas sétány, padok, asztalok, tűzrakó hely, sőt kemence is. Az út melletti nádfedeles tájházban a Zselic kultúrtörténeti emlékeivel ismerkedhetünk meg eredeti népi kerámiák és berendezési tárgyak segítségével, míg a tóparton álló természetőrház információs központként szolgál a gyalogos, kerékpáros és lovas turisták számára.

Látványos gesztenyafasor kísér a szomszédos Ropolypusztára, a középkori Rupul település helyén épült Esterházy-birtokra. Ismét dombhátra kapaszkodunk: fiatal bükkösben jutunk a széles postakocsiútra, ami egykor Kaposvár és Szigetvár között vezetett át a Zselic rengetegén. A homokos gerincúton hosszan gyalogolunk, mielőtt egy pihenőhelynél jobbra ismét erdőbe lépünk. A hársfákkal elegyes erdőbe az út mentén gyakran méhkaptárakat telepítenek, mellettük nyáron óvatosan haladjunk el.

Szálerdőben, göröngyös talajú úton ereszkedünk a Zselickislaki-patak völgyébe, ahonnan egy rövid, meredek kaptatón kapaszkodunk ki. Átvágunk a Pölöskei-rét burjánzó, derékig érő növényzetén, majd egy erdőfoltot balról kerülve lassan kiérünk a Simonfára vezető, dalban is megénekelt 67-es út mellé. Néhány perc múlva már a Zselic-patak völgyében kiépült, bájos, rendezett faluban járunk, ahol boltot, forrásvizet és szállásokat is találunk. Felső végén, egy meredek utcában áll a Meteor kulcsosház, oldalában a bélyegződobozzal.

Simonfa – Abaliget vá.

Mivel a Zselic települései mind patakvölgyekben terülnek el, jellemzően az odavezető és az onnan kivezető utak során találkozunk löszmélyutakkal. Simonfáról is egy jellegzetes horhos vezet ki, függőleges oldalában látványosan kapaszkodnak a fák gyökerei. A platóra érve egy lovarda épületei és füves területe mellett, fasor mentén folytatjuk utunk. Az útbaigazító tábla szerint a Fáizó nevű területen állunk, amelynek furcsa hangzású neve egy régi földbirtokos szokást elevenít fel. A „faizás” ugyanis a jobbágyok juttatása volt, amely alapján főként fűtésre, szerszám- és épületjavításra használható fát kaptak a földesúr erdőjéből. Később a tisztségviselők természetbeni faellátmányát vagy fakivágási jogát, valamint a plébániáknak juttatott faellátmány is így nevezték.

Hangulatos, enyhén hullámzó úton, néhol erdeifenyők kíséretében érkezünk a szakasz utolsó településére, Gálosfára. Kellemes, parkosított tér fogad, amelyet barokk templom és Festetics-kúria szegélyez. A Zselicben megbújó kis faluról ma nem gondolnánk, de a 18-19. században komoly kereskedelmi és ipari élet folyt itt. A településhez tartozó Kistótvároson és Szentlukapusztán már 1798-ban gyártottak síküveget, majd ezek megszűnése után porcelánmanufaktúrát hoztak létre. Ez a tevékenység később Pécsre került, és a híres Zsolnay porcelángyár alapjait képezte.

A falu kisboltja előtt, a kéktúrás információs táblán találjuk a bélyegzőt. Gálosfán évtizedekig vasútállomás is működött, ennek elhagyott kis épületét kerüljük meg a faluból továbbindulva. A Zselic fő közlekedési útvonalának számító vasútvonal Kaposvár és Szigetvár között üzemelt 1900-tól 1976-os bezárásáig.

A települést déli irányban elhagyva a Szamár-domb váratlanul és meglepően meredek oldalán kapaszkodunk fel az erdei ösvényen. A Bükk-tetőre kiérve egy birtokhatárt jelölő kerítés mögül csodálatos panoráma tárul elénk. A szemközti Kistótvárosi-patak völgyére látunk rá, amely a Zselic minden jellegzetességét hordozza: erdők és mezők fedte, zöldellő dombok, elszórt épületek és ligetes rétek összképe tárul elénk. (Balra tekintve egy kilátó csábít kitérőre, de sajnos magánterületen áll, így nem érdemes elindulni felé.)

A Tótvárosi-hegy gerincén sétálunk tovább, majd időnként kitekintést is engedő, széles szekérúton érjük el az egyszer már elnéptelenedett, de talán magára találó Szabás településrészt. Kellemes pihenő- és tűzrakó helyet is lelünk a csöppnyi utcában. Veszünk egy lendületet a Miska-gödörben, majd a lösszel borított talajba mélyen bevágódott úton, több méter magas falak közt érkezünk a Tormáshoz tartozó Felsőkövesdre. A néhány házból álló településrész hatalmas hársfái alatt vár ránk a következő pecsét. Itt találkozunk először a Fekete István emlékösvénnyel, ami a bakócai uradalomban intézőként dolgozott írónak állít emléket. A harminc állomáson az itt eltöltött évekről szóló írásaiból, leveleiből, vadászélményeiből olvashatunk részleteket.

Műúton gyalogolunk át Alsókövedre, majd megkezdjük az emelkedést a Zselic legmagasabb dombja, a Hollófészek felé. Ha letérünk a kékről a K és a K↺ jelzések találkozásánál, jobbra Nagymáté egykori grófi majorjához tehetünk kitérőt. Az átalakított vadászház szállásként és étteremként is funkcionál, de érdemes a főként fenyőfélékből álló füvészkertben is körbesétálni.

Innen már néhány perc alatt érjük el azt a leágazást, ami a pihenőhellyel ellátott csúcs felé irányít. Kilátást ne keressünk, azt nem találunk itt, bár rendszeresen felröppen egy kilátó építésének terve erre a többre hivatott helyszínre.

Hosszabb erdei menet következik, a kibukkanó réteken egy-egy utolsó képet rögzíthetünk magunknak a zselici dombságról. Hamarosan mezők láncolatához érkezünk, és egy egészen más tájkép tárul a szemünk elé: a távolban feltűnnek a Mecsek hegyei. Sorra rajzolódnak ki a Zengő, a Tubes, a Misina és a Jakab-hegy magaslatai, mintegy beharangozva a Dél-dunántúli Kéktúra következő szakaszát.

Immár folyamatosan lejtve, legelők, kaszálók mentén érkezünk Abaliget vasútállomáshoz, ahol a szakasz utolsó bélyegzőjét is begyűjthetjük.