Fjällräven Vándortúra 2019 - 3. nap, hosszú táv

Fel, a Király-kőre!

Elhagyva a táborhelyünket, Csórompusztán átvágva besétálunk Kapolcsra. A település közelében vezetett a Via Magna, a rómaiak Budát az Adriai-tengerrel összekötő hadi útja, ezért valószínű, hogy a környék már a rómaiak idejében is lakott volt. A 19. században fejlett kézművesipara, elsősorban a fazekasok révén vált ismertté, de a falu húzóágazata a malomipar volt. Az Eger-patak vize mentén még a 19. század közepén is legalább 9 malom működött. Ma már múzeumként látogathatóak az egykori ipari épületek, például a Kovácsműhely vagy a Falumalom. Nem véletlen, hogy az 1989 óta megrendezett, és Kapolccsal teljesen egybeforrt Művészetek Völgye összművészeti fesztiválon is kiemelt szerep jut a kézművességnek, népi iparművészetnek. Kezdetben hét településen zajlott a fesztivál, ma már Kapolcs mellett csak Vigántpetend és Taliándörögd alkotják a helyszíneket, de egyre bővülő programkínálattal és helyszínekkel. A minden évben július végén tartott esemény jelentőségét talán jól jelzi, hogy 2018-ban a tíz nap alatt 200 ezer látogató járt a három faluban.

Átkelünk az Eger-patak feletti kis kőhídon, és az előbb említett, szépen felújított Falumalom mellett haladunk el, majd balra kanyarodunk a Petőfi utcán. A patak vize által közrefogott szigetecske mentén rátérünk a S jelzésre, ez vezet ki minket a településről.

Az erdőbe érve egy szuszogtató mélyúton melegítünk be, de a meredekséget az előttünk sorakozó bazaltsípok látványa erőteljesen tompítja. Hasonló bazaltoszlopokat a Szent György-hegyen és a Badacsonyon látni, itt viszont az erdő mélyéről bukkannak elő, mint az egykor évmilliókon át itt működött vulkáni tevékenység néma tanúi.

Az útvonal felvisz a Király-kőnek nevezett bazaltsziklák tetejére, ehhez balra visszafordulva a S▲ jelzésen kell egy kis kanyart tennünk. Az eddig alulról megcsodált bazaltoszlopok tetejéről fantasztikus panoráma tárul elénk, teljes egészében belátjuk a Balaton-környék legkisebb kistáját, a Dörögdi-medencét. Előttünk Kapolcs, majd távolabb Vigántpetend és Taliándörögd fekszenek, és a háttérben a Kab-hegy magasodik.

A bazaltplatón az 1960-as években régészek bronzkori földsánc nyomaira bukkantak, amelyek általában az adott környék legmagasabb pontjára épültek. Ezeknek a földből, kőből és fából épült védelmi jellegű sáncoknak a jelenléte közeli lakott településre vagy fontos kereskedelmi útvonalra utal. Bár a monda szerint Attila vára állt a sziklák tetején, a leletek nem ezt nem támasztják alá.

A fekete bazalt földjén

Visszatérünk a S jelzésre, erdei ösvények és tisztások váltják egymást. Tágas legelőre érünk, amelyet egykor a 400 éves henyei ősbükk uralt. A hatalmas fa előbb kiszáradt, majd ki is dőlt, így ma már csak maradványait láthatjuk. Turistaút-kereszteződéshez érünk, ahol balra fordulunk. Egy nagyon rövid szakaszon párhuzamosan fut a S és a S+, majd jobbra letérünk ez utóbbi jelzésre. Itt már a Dunántúl egyik legnagyobb kiterjedésű bazalttakaróján, a Fekete-hegy fennsíkján járunk. A hegy a sötét színű bazaltról kapta a nevén, bár maga a kőzet csak ritkán bukkan a szemünk elé.

A bazaltplató leginkább a szétszórtan elhelyezkedő kicsiny mocsarakról, lápokról, tavakról ismert. A Fekete-hegy alapkőzetét triász korú mészkő alkotja, melynek málása, karsztosodása miatt a hegyet takaró bazaltréteg helyenként lesüllyedt. Ezeken a besüppedt, mélyebben fekvő területeken jöttek létre a hegy tavai, és mivel a bazalt jó vízzáró is, ezért a kis mélyedésekben, medencékben megmaradt a víz.

A lefolyástalan mélyedésekben éppen ezért csak időszakosan van víz, szárazabb időkben kiszáradt, elmocsarasadó tómaradványokat vagy nádasokat láthatunk. Nem is olyan régen pedig szinte biztos, hogy nagyobb felületű vizek borították a fennsíkot, hiszen még szabályozás is született a hegyi halászatról.

Először a Kálomis-tó nagyobb felülete mellett haladunk el, majd a Kettős-tó dupla mélyedései következnek. Szép, ligetes úton, majd erdősáv mellett érünk ki egy hatalmas rétre, amelyet a szélén megkerülve máris a Monostori-tónál találjuk magunkat. Közel 7 km-t teszünk meg összesen a bokros, hepehupás fennsíkon, amíg további, hasonló lápi vizek kíséretében megérkezünk a fennsík peremén álló Eötvös-kilátóhoz a S▲ jelzésen.

Sokak egybehangzó véleménye szerint innen csodálhatjuk meg a Káli-medence legszebb, legteljesebb panorámáját. A síkon kis méretű tavak csillognak, peremén alacsony hegyek emelkednek. A leglátványosabb a tanúhegyek tömbjeinek sora: a Badacsony, a Gulács, a Csobánc és kisebb társaik. De a háttérben a Szent György-hegy és Szigliget magaslatai is megtalálhatók, éppen úgy, ahogy a Keszthelyi-hegység lapos vonulata. Ügyesebbek kiszúrhatják a Hegyes-tű félbevágott ormát is. A part menti dombsor alacsonyabb szakaszai mögött szűk sávban látjuk a Balatont, és a túloldalon Fonyód kettős hegykúpját is.

Először 1950-ben, bazaltból építettek a Fekete-hegy szélére kilátót, 1978-ban ezt cserélte le a ma látható, vörösfenyőből emelt, 369 méter magas torony. A 2000-es évek végéig egy emelettel magasabb volt, de egy villámcsapásban súlyosan megsérült - 2010-ben mentették meg, ehhez azonban a legfölső szintet kénytelenek voltak elbontani. Névadója, a neves politikus, Eötvös Károly 1900-ban írta meg beszámolóját balatoni körútjáról „Utazás a Balaton körül" címmel.

Köveskál, a Káli-medence éléskamrája

Szőlők, présházak és gyümölcsösök közt ereszkedünk a K▲, majd egy éles jobbkanyarral a K+ jelek mentén Köveskálra. A hegyi tavak alatt karsztosodó kőzetek repedésein átszivárgó víz ma is bővizű forrásként jut a felszínre, ezért sok kúttal, forrással találkozhatunk a környéken.

Köveskálon a Városkút utcán az 1769-ben emelt, barokk református templomnál elhagyjuk a jelzéseket, és balra a Petőfi utcára kanyarodunk. Illetve mielőtt elkanyarodnánk, érdemes egy néhány métert tovább sétálni, hogy megnézzük a Városkútnak nevezett forrás fölé épült, és szépen felújított mosóházat. A Vörös csillag és a Vásártér utcákon érjük el a település határát, ahol a Hegyestűre néző táborhelyünk vár majd a túra végén.

A Káli-medence éléskamrája becenevet számtalan újhullámos éttermével kivívó Köveskál a törökök pusztítása után csak a 18. században népesedett be újra. Később mezővárosi rangra emelkedett, számtalan kisnemes család telepedett le itt, szerencsére máig fennmaradt néhány 19. századi kúria. Nevét az itt megtelepülő, a Dunántúl nyugati részét birtokló honfoglaló törzs vezéréről, a főbírói méltóságot betöltő Kál horkáról kapta. Érdemes körbesétálni a bájos faluban.

Körbe a medence alján 

A hosszabb távot választók idáig együtt mentek a rövidebb távval, úgyhogy akár itt is eldönthetik, hogy belevetik-e magukat a Káli-medencébe. Pecsételés után a táborhelytől délre vágunk neki a jelenleg legnépszerűbb balatoni kistáj szívében vezető útvonalnak. Hatalmas réten indulunk el, amelyet csak itt-ott tör meg egy-egy facsoport. Fák ölelésében, apró halmon áll a 13. századi templomrom, amely a valaha itt állt Sóstókál falura emlékeztet. A falu templomából csak egy faldarab és a szentély boltíve maradt meg. A romtól északabbra a csak Pusztapalotaként ismert, feltáratlan épületmaradványt találjuk, amelyről megoszlanak a vélemények, hogy római vagy középkori maradványok-e. Kevés helyen tapasztalhatjuk meg ennyire a Káli-medence varázsát, a nyüzsgő utcáktól és turistacsoportoktól távoli mezőn élvezzük ki a csöndet, a látványt és a történelmi emlékeket.

Délre folytatjuk utunkat, a Kis-Hegyestű lábánál lévő lovardánál fordulunk jobbra, a Balaton-felvidéki Kéktúra K jelzéseit követve. Aszfaltozott úton haladunk Kővágóörs irányába, visszanézve szépen kirajzolódik a Fekete-hegy elnyújtott platója. A falu előtt nem sokkal, amikor már látszódnak az első házak, a bal oldalunkon egy kövekkel teleszórt mezőre érkezünk, a Kőtengerhez.

Egy különleges geológiai jelenség, az egykor itt hullámzott Pannon-tenger megkövesedett homoklerakódása alkotja a kőhátakat. A közepes méretű, változatos formájú kövek sokszor a felszín alatt még legalább ekkora terjedelemben találhatóak. Egykor az egész Káli-medencét hasonló kövek borították, de a nagy részét kifejtették, és különböző célokra formára vágták (keménysége miatt kiváló malomkövet faragtak belőle). Ma már csak három területen látni nagyobb, összefüggő kőtengereket: a legnagyobb Szentbékkállán található, ezen kívül Salföldön és itt, éppen előttünk.

Ahogy azt a település neve is mutatja, honfoglaláskor is lakták már, Örs törzsének szállásterülete volt. Nevének másik tagja a 16. századtól állandósult, amikor a helyi malomkőipar a fénykorát élte. A település érdekessége, hogy a központjában lévő kis dombon két templom áll úgy, hogy a később felépített hátat fordít az elsőnek. Ennek okát a vallásháborúban találjuk: a reformáció idején a lakosok nagy része evangélikus lett, így ők építették újjá és alakították át a korábbi katolikus templomot. Az ellenreformáció alatt viszont a katolikusok építettek egy másik templomot, amit a helyiek csak dactemplomnak hívnak, mivel szándékosan az evangélikus bejárata elé építették, ráadásul úgy, hogy a hátát mutassa annak. A 19. században nagyszámú zsidó közösség is élt a faluban, a még mindig romos állapotú zsinagógájukat útvonalunktól nem messze, a Dózsa György utcában találjuk.

Egyenesen átsétálunk a településen, majd északnak fordulunk. A kanyarban, ahol letérünk a közútról, áll az 1700-as évek elejéről származó mosóház. A permi vörös kőből újjáépített mosóházban a helyi asszonyok hetente többször is mostak, miközben a falu szennyesét is kiteregették. A mosóház a Burnót-patak kis ágának partjára épült, amelynek vize állítólag télen-nyáron egyaránt 18 °C fokos volt.

A ház mögötti ösvényen a Theodora tanösvény tábláit követve megyünk tovább. Egyenesen átvágunk a réten, egészen a Mindszentkállát Köveskállal összekötő útig. Jobbra tőlünk a kisebb karsztforrások és csapadék táplálta Kornyi-tó terül el, amit akár a tanösvényen is körbejárhatunk, kis kitérőt téve az útvonalunktól. A nádasos, vizes-rétes tó környékét több mint 100 madárfaj - köztük a nemes kócsag - választja évről-évre fészkelőhelyéül. A tónak nincs elvezető csatornája, így vízállása meglehetősen szélsőséges: az általában fél-1 méter mély vízzel telített tó az időjárástól függően gyakran ki is szárad. A tó túlsó oldalán láthatjuk a Káli-medence jelképévé vált szoborcsoportot, az Emberi komédiát.

Az útra kiérve jobbra fordulunk, de mielőtt beérnénk Köveskálra, érintjük a Sásdi-rét fás legelőjét is. A lápréten számos különösen védett növény él, többek közt a hosszú éveken át a Balaton-felvidéki Nemzeti Park logójában is szereplő lisztes kankalin. Visszatérve az útra, a Fő utcán egyenesen a falu másik végében található táborunkba jutunk.