Szekszárdi nagy kör

Itiner

• Nyugat felé indulunk a K jelzésen a Béla király téren át, Babits szülőházának érintésével.
• A Z jelzésen kitérőt teszünk a Remete-csurgóhoz, valamint a fölötte lévő kálváriához és kápolnához.
• Visszatérve a K jelzésre ízelítőt kapunk a dombságra jellemző löszmélyutakból.
• A széles köves útról jelzetlen út vezet a Bati-kereszt kilátóhoz.
• Visszatérünk a K jelzésre, majd a K+ jelzésre váltunk.
• A gyermektábor, majd a játszótér után a K jelzésen haladva bevesszük magunkat az erdőbe.
• A K▲ jelzésen a Fazekas-völgy rétjén át takaros esőbeállóhoz érünk.
• Itt a K↺, majd a K jelzést követve rövid kitérővel elérhető a Haramia-forrás.
• Visszatérve a K▲ jelzésre, az Óriás-hegy tetejét vesszük célba.
• Innen a K jelzést követjük.
• Végül a P jelzésen folytatjuk az ereszkedést Szekszárdra a vincellér szobor, a Szőlő-kilátó és a kálvária érintésével.

Szekszárd

A túra kezdőpontjától nyugat felé indulunk a K jelzésen. A korábban Zöldkút térnek nevezett Garay teret 1881-ben keresztelték át, a végében álló kút helyén 1898. június 5-én avatták fel Szárnovszky Ferenc szobrát, amit a párizsi Avenue de Chatillon-i öntöde készített. A talapzat keleti oldalán a költészet géniuszát megszemélyesítő, a költőnek babérkoszorút nyújtó női alak látható. A nyugati oldalon Köllő Miklós domborművét helyezték el, amely Az obsitos egyik jelenetét ábrázolja. Az északi és déli felére a város és a vármegye címerét tervezték, de végül a költő néhány művének címével díszítették őket. Talán megérezve, hogy korunkra sokan sajnos „egyműves” költőként ismerik majd Garay Jánost, elfeledve olyan jeles alkotásait, mint például a prózáit összegyűjtő Tollrajzok, Az Árpádok című ballada- és mondagyűjtemény, és nem utolsósorban a Balatoni kagylók című „költeményfüzér“.

Hamarosan eljutunk a város I. Béla királyról elnevezett főterére. Az uralkodó 1061-ben bencés apátságot alapított a településen, amelynek romjait a Stann Jakab és Pollack Mihály által tervezett, 1836-ban felavatott klasszicista stílusú, régi megyeháza belső udvarán találjuk. Az apátság körül a tatárjás után vár épült, melyet Evlija Cselebi török utazó nyolc toronnyal erődített, négyszögletű kőépületnek írt le, körben alacsony árokkal. A megyeháza épületében kapott helyet a Tolna Megyei Levéltár, a Polgármesteri Hivatal néhány irodája, a Tolnatáj Televízió és Wosinsky Mór Megyei Múzeum több kiállítása, mint például a Liszt Ferenc-emlékkiállítás. Külső udvarán áll az 1994-ben Szatmári Juhos László és Baky Péter által készített Borkút. A pajzán alkotás Dionüszosz és egy hölgy boroshordón zajló nászát mutatja be, miközben az istenség egy hébérből borral kínálja kedvesét. Tőle nem messze áll Bezerédj István mellszobra - ő volt az első földesúr hazánkban, aki 1836. után jobbágyaival örökváltsági szerződést kötött. A szobor érdekessége, hogy pénz hiányában 1942-ben ideiglenesen alumíniumból készítették el, s állították fel a megyeháza bejárata elé, ahol 1970-ig maradt. Az udvar délkeleti sarkában a vármegye 18. századi kőcímerének másolata kereshető fel. Eredetijét a Wosinsky Mór Megyei Múzeum nyugati szárnyában mutatják be.

A téren áll I. Béla 1986-ban felavatott szobra, melyet Lesenyei Márta szobrászművésznő készített. De itt látható a városháza szecessziós homlokzata is, szomszédságában Közép-Európa legnagyobb egyhajós templomával, az Urunk mennybemenetele templommal, vagy másik nevén a Belvárosi templommal, amit 1802. és 1805. között építettek, mivel elődje 1794-ben leégett. 1925-ben ismét tűzvész pusztította, amikor a templom tetőszerkezete és tornya vált a lángok martalékává. A kárt az okozta, hogy egy reggeli mise alatt három gyerek felment a padlásra, egyes források szerint denevért pörkölni, mások szerint a galambokat kifüstölni. A barokk stílusjegyeket mutató Szentháromság szobrot az 1738-40. között a városban pusztító pestisjárvány emlékére emelték 1763-ban, és 1828-ban került a mostani helyére. Talapzatán Szent Rókus, a pestisből gyógyulók védőszentje, Szent Sebestyén, betegségek (különösen a pestis) elleni segítőszent és Tolentinói Szent Miklós a tisztuló lelkek védőszentjének szobra áll. A kronosztikon felirat 1740-es évszámot mutat.

Városi séta Babits nyomában

A tértől a K jelzés elhalad Nagy Benedek 2001-ben állított Szent László szobra és a Kelemen–Babits-ház, a költő szülőháza mellett, amiben 1967-ben rendeztek be múzeumot; kiállítását Illyés Gyula nyitotta meg. 1983-ban alakították át emlékházzá. A copf stílusú, 1780 körül épült ház udvarán áll Farkas Pál Babits Mihály ülő szobra című alkotása. A Kálvin téren található református templom elődjét 1785-ben építették, ám az 1825-ben leégett, így mai alakját 1885-ben nyerte el.

A Remete-csurgó

Innen mintegy 3 km hosszú városi sétával érkezünk meg a Z jelzéshez, amin balra indulva kitérőt teszünk a Remete-csurgóhoz, valamint a fölötte lévő kálváriához és kápolnához.

A forrás az első katonai felmérés térképén is szerepel Maria Brün(dl) – Mária-kutacska – néven. Évszázadokon át neves búcsújáróhely volt; gyógyító erejét egyházlátogatási jegyzőkönyvek említik. A török korban vizét kerámia csővezetéken (mely még a 19. század elején is működött) juttatták le a mai Béla király térre, az akkori piac szélén álló közkút, és valószínűleg az Evlia Cselebi által említett „kicsiny, sötét fürdő” számára. A forrás tisztelete a legutóbbi időkig általános volt, közvetlen közelébe a 20. századig senki nem építhetett lakóházat. A támfallal megerősített, belsőaknás vízgyűjtőjű forrás mögött árnyas lépcső indul felfelé a kálvária irányába.

A Kisboldogasszony-kápolna és környéke

A lépcsőn egy idős, kb. 200 éves hárshoz érünk, melybe régen valaki két nagy kovácsolt vasszeget vert, tövéből indul a 14 stációs kálvária. Tetején három kőfeszület áll, melyek kompozíciója régen kiegészült Mária Magdolna és Szent János szobraival. Sajnos utóbbiak a kálvária legutóbbi felújításakor kikerültek a szoborcsoportból, Szent János mára alig kivehető torzója a cserjés alatt fekszik. A közadakozásból megszépült kálváriától a szabadtéri oltár és a mellette növekvő, több mint 220 cm törzskörméretű (az idős hársakkal kb. egyidős) házi berkenye mellett elhaladva a Kisboldogasszony-kápolnához érünk.

Az 1757-ben felszentelt kápolnát az 1739-es pestisjárvány idején tett fogadalom eredményeként építette Szekszárd lakossága az Angyalok Királynéja tiszteletére, ám a hagyomány szerint a terület a mohácsi csata óta kegyhely, sőt Esterházy Pál nádor írása alapján már a 11. században is állt itt egy templom, ami a török időkben elpusztult. Kegyképe a mariazelli Mária-kép méretben is egyező másolata, ami miatt hamarosan búcsújáróhellyé vált. A templom gondozását egy-egy nyugalmazott ferences rendi pap látta el, aki a templom melletti barátlakásban élt (1865-ig). Rájuk emlékezik a kápolna közkeletű neve. A korábbi évszázadokban nemcsak Kisboldogasszony napján, hanem főleg Szent Anna napján és Nagyboldogasszony ünnepén is tartottak a kápolnánál búcsúkat, és a környék fontos szakrális központja volt. A kápolna része a Magyar Zarándokútnak, ami hazai szent helyeket összekötve vezet Esztergomból Máriagyűdre.

Visszatérve a K jelzésre hamarosan ízelítőt kapunk a dombságra jellemző löszmélyutakból, a burkolat pedig kövesre vált. Kiérünk a kerék-hegyi szőlők közé, ahonnan a magaslat erdős teteje felé tartunk. Ismét szőlők szorításában folytatjuk utunkat a széles, köves úton, mígnem elérjük a Bati-kereszt-kilátóhoz vezető jelzetlen utat.

A Bati-kereszt és a kilátó

A fa elemekből épült, 280 m tengerszint feletti magasságban álló Bati-kereszt-kilátó 15 méteres járószintjéről kelet felé tekintve a Szekszárdot övező szőlőhegyeket és a Csenát-hegyen álló geodéziai mérőtornyot látjuk. Északi irányban a Völgységi-patak völgye mögött elterülő Tolnai-hegyhát és Dél-Mezőföld, a távolban tiszta időben pedig Paks és Kalocsa is kivehető. Nyugatra és délnyugatra a Völgység, majd a Keleti-Mecsek látható. Délen a dombvidék szőlőkkel és erdővel borított részei terülnek el, végül körpanorámánk délkeleti irányban a Sárközzel és a gemenci erdőrengeteggel zárul. A kilátó alatt szalonnasütőket és fedett pihenőt találunk.

Visszatérve a K jelzésre az ösvény jobb oldalán találjuk az 1887-ben állított Bati-keresztet. A rejtélyes név a török bâta köznévből származó Bat helynévből ered, aminek jelentése vizenyős hely, pocsolya. A középkori település a török idők végén néptelenedett el. A báta szót a Sárközben ma is használják vizenyős területek megnevezésére.

A Szarvas-szurdik

A kereszttől az erdő és a szőlők között vezető úton csak 400 m a Szarvas-szurdik, a dombság talán legismertebb löszmélyútja. Bár nem a leghosszabb, és nem is a legmélyebb ilyen képződmény a környéken, természetvédelmi szempontból mégis igen értékes mozaikterület a környezetével együtt. Az itt található, 2-3 ha nagyságú löszpusztaréten előfordul többek között a ritka szennyes ínfű, az epergyöngyike és a kisfészkű hangyabogáncs. A jellemzően száraz tölgyesek szegélyén kialakuló fajgazdag csepleszmeggyes leánykökörcsint, erdei szellőrózsát és pusztai meténget rejt. A szurdikból 1959-ben Mészáros Gyula régész ásatása során mamutcsontok kerültek felszínre.

A Sötét-völgy meg a haramiák

A szurdikból kerítések közé érünk, ahol jelzésünket követve átkelünk a kapun. Miközben a K+ jelzésen ereszkedünk a szőlők között, szép kilátás nyílik a környék dombjaira és völgyeire. A következő kapu után már erdőben folytatjuk a lejtmenetet a Sötét-völgy irányába. A tulajdonos kérésének megfelelően mindig figyeljünk, hogy bezárjuk magunk mögött a kaput. A meredek oldal helyenként csúszós, különösen eső után. Rövidesen egy tarvágott területre érünk, ahol jobbra tartva visszalépünk az erdőbe. Innen egy széles földútra jutunk, melyen már csak 400 m a Sötét-völgyi Gyermektábor.

Az 502 ha területű Sötét-völgy a Szekszárd-Geresdi-dombság legmélyebb és egyetlen helyi védettség alatt álló természetvédelmi területe. A Völgységi-patak felé nyitott, míg a többi irányból meredek oldalakkal határolt völgy rejti Tolna megye legöregebb erdejét, egy 180 éves cseres-tölgyest.

A gyerektábor kerítése mellett átkelünk a kis hídon, és jobbra tartva, a tölgyes szélén egy pihenő- és játszótérhez érünk. Később a K jelzésen haladva bevesszük magunkat az erdőbe, ahol a hangulatos, kanyargós Sötét-völgyi tanösvény egy széles földútra vezet. A K▲ jelzésen, a Fazekas-völgy rétjén át takaros esőbeállóhoz érünk. Itt a K↺, majd a K jelzést követve rövid kitérővel elérhető a Haramia-forrás, a környék legbővizűbb vízfakadása, melynek első írásos említése 1855-ből származik. A műtárgy az utánpótlást a közel 100 m-re lévő forrásból kapja, de az ülepítő medencébe helyben is történik némi forrásvíz-beszivárgás. A II. világháborúig cserkészek és iskolások kedvelt kirándulóhelye volt, ahogy ma is sok turista keresi fel. Régi neve (Haramiják-kútja) onnan ered, hogy hajdan állítólag betyárok telepedtek meg a forrás környékén. Mivel az eredeti fehér márványtábla kivésése lehetetlen volt annak sérülése nélkül, az ma is ott van az új, gránitból készült névtábla alatt. A forrás vízhozama a csapadéktól függően 5-25 liter/perc között változik, környékén nyáron a látványos, ugyanakkor rendkívül mérgező farkasölő sisakvirággal és a fejfedőre hajazó virágokat hozó turbánliliommal is találkozhatunk. Egy-egy díszes tarkalepke és kék lonclepke is keresztezheti utunkat.

Visszérkezés Szekszárdra az Óriás-hegyen át

Visszatérve a K▲ jelzésre meredek kaptatóval jutunk a 280 m magas Óriás-hegy lapos tetejére, ahol az útjelző tábla környékén nagyezerjófű és kisvirágú hunyor is virít. Innen a K, majd a P jelzésen folytatjuk az ereszkedést a Gurovica nevű szőlőhegy irányába, ahonnan szép kilátópontok nyílnak a környék dombjaira - a legszebb közülük talán a rövid szurdik után elénk táruló panoráma a város szőlőire.

A szőlők között hosszasan sétálva elhaladunk a Törő György vezette IV. Nemzetközi Fafaragó Tábor alkotóinak munkája, a 2008-ban készült Vincellér szobor mellett. Hasonló stílusú szobor áll a Munkácsy utca és a Vincellér utca sarkán „Pincétől hazafele” címmel.

A Bartina-hegyre vezető Kurta utca végén érjük el a Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész 1983-ban, az augusztus 20-ai nagygyűlés keretében felavatott Szőlő-szobor installációját, ami nemcsak szobor, hanem lépcsős talapzata révén a Szőlő-kilátó is egyben. A kis téren található mű a város címerének jelképeiből áll össze egységes kompozícióvá. Igényesen megformált levelein egykor a város tanácsi hivatalnokainak nevei szerepeltek, ám ezeket azóta eltávolították. Tervben volt az is, hogy a talapzaton várostörténeti domborműveket is kialakítanak, de ez végül nem készült el. A magaslatról a tolnai táj lankáira és a városra nyílik kilátás.

Nem messze tőle a rádiótorony tövében találjuk a Klausberger család által 1932-ben állított kálvária szoborcsoportját, ami eredetileg (hasonlóan a remetei kálváriához) öt tagból állt. 2010-ben felújítottak, illetve a korábban keletelt kompozíciót dél felé fordították, mivel a felnövő erdő miatt a városból már nem lehetett rálátni - így most a kilátóhoz érkezők előtt jobban érvényesül az alkotás.

Jelzésünket követve a Bartina oldalán, a Munkácsy utcában lévő Mézeskalács múzeumot és a magyar metodista egyház templomát mellőzve ereszkedünk le a Béla király térhez, ahonnan a már ismert útvonalon térünk vissza a buszmegállóhoz.