Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Galyatető Turistacentrum Gerecse50 A kéktúrázás napja
Choose a language
Plan a route here Copy route
Hiking Trail recommended route

Látogatás egy elveszett hegyi világ zugaiba

Hiking Trail · Vajdavár-dombvidék · open
Responsible for this content
Magyar Természetjáró Szövetség Verified partner  Explorers Choice 
  • A Hangony völgye mögött a Kárpátok bércei köszönnek be
    / A Hangony völgye mögött a Kárpátok bércei köszönnek be
    Photo: Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Hangonyi-tó, túránk végcélja
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Vizes-völgy vad szakasza, ahol a patak mellé szegődünk
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Teresznek-völgy napsütötte sziget a rengetegben
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Domaháza tágas, nyílt völgye
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Horgászparadicsom a Vajdavár-vidék bércei között
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A hangulatos palinai úton
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Homokos erdei út az egyik mellékgerincen
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Kaptárak a Hangony völgyének méhlegelőin
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Palinai-erdészház már az enyészeté
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Az északi lejtők természetközeli állapotú bükköseiben
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Kilátás az akácos erdőkre és eldugott zugokra
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Vizes-völgy felduzzasztott patakja - Hangonyi-tó
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Valóban tocsogós a Vizes-völgy
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Teresznek-völgy szegélyén
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Hegyek alatt tükröződik a Hangonyi-tó
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Az elkeskenyedő gerincen
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Jól felszerelt táborhely a tó mellett
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Vizes-völgy felső, árkos szakasza
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Homoktaposás a Hangony mentén
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A hajdani hegyi tanyák nyoma: tönkrement gyümölcsöskert
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Pangóvizes láperdő a Vizes-völgyben
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Apoka, azaz kemény homokkőszikla a Vermes-völgyben
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Ablak a Hangonyi-tóra
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Kapaszkodás a hegyhátra
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Hangony patak völgyében Domaháza és Hangony között
    Photo: Áron Dömsödi, Magyar Természetjáró Szövetség
m 500 400 300 200 18 16 14 12 10 8 6 4 2 km Hangonyi-tó
A Vajdavár-vidék északi lejtőinek színes tájait, szinte minden kanyarban változó élőhelyeit fedezzük fel ezen a túrán. A terepet letűnt korok gyümölcsöskertjei és fülledt lápok tarkítják, de a vándorméhészek gördülő kaptárjai még mindig gyakoribbak erre, mint az erdőben barangoló túrázók.
open
moderate
Distance 18.2 km
6:00 h
348 m
364 m

A Vajdavár-vidék északi térsége tulajdonképpen egy laza és színes élőhelymozaik, melynek alacsony hullámai közelebbről szemlélve meghökkentő eltéréseket mutatnak: a fülledt hangulatú pangóvizes láperdőket a szomszéd völgyben már válthatja méhkasok sokaságától dongó, gyepes legelőpászta, köztük pedig teljesen elhagyatott rengeteg képezhet határt. Éppen ezt a sajátos hangulatú tájat fedezzük fel hosszú túránkon, amit bejárva elszigetelt zugokban lelünk rá a térség elenyészett tanyahálózatának nyomaira is: a felhagyott és elvadult gyümölcsöskertekre. A mára elnéptelenedett hegyi házak hálózata az egykori „bükki partizánok", e kérdéses szerepű és homályos történetű csoport számára is ideiglenes rejtekhelyet nyújtott a II. világháborúban, ezért vándorlásunk során az ő történetükkel is megismerkedhetünk.

Az útvonal a hasznosított és a természet uralta táj fonódásától, no meg a napsütötte tölgyesek és félhomályos bükkösök cserélődésétől izgalmas. A túrázók figyelme még alig-alig vetődik erre a félreeső vidékre, nem úgy a kárpáti élővilágé: a Felvidék erdőségei és az Északi-középhegység közti természetes „sztráda", zöld folyosó a terület, melyet a háborítatlanságra kényes fajok is visszahódítottak.

A túra nagy szintemelkedést nem, de akadályoktól nehezen járható, illetve vizes-saras szakaszokat is tartalmaz, az elhagyatottság okán pedig egyes ösvények bozótosak, kitaposatlanok lehetnek. Emiatt érdemes kicsit felültervezni a menetidőt. Esős időszakban a völgyi csapások járatlanná is válhatnak, ilyenkor érdemes elhalasztani a túrát.

Author’s recommendation

  • Szállást Hangonyban érdemes kivenni, innen a túra kezdő- és végpontja is elérhető napi több buszjárattal.
  • Zárt túracipő vagy bakancs a saras, vizenyős szakaszok miatt mindenképpen ajánlott ezen a túrán.
  • Esős időszakban a völgyi csapások járatlanná is válhatnak, ilyenkor érdemes elhalasztani a túrát.
  • A Hangonyi-tó mellett mindennel felszerelt kempingplacc található, ezért aki sátorral érkezik, itt is töltheti az éjszakát.
Profile picture of Áron Dömsödi
Author
Áron Dömsödi
Updated: July 10, 2021
Difficulty
moderate
Technique
Stamina
Experience
Landscape
Highest point
Köte-bérc, 419 m
Lowest point
Hangonyi-tó, 194 m
Best time of year
Jan
Feb
Mar
Apr
May
Jun
Jul
Aug
Sep
Oct
Nov
Dec

Start

Domaháza, posta buszmegálló (218 m)
Coordinates:
DD
48.182699, 20.104253
DMS
48°10'57.7"N 20°06'15.3"E
UTM
34U 433417 5336994
w3w 
///eardrum.befit.bumbled

Destination

Hangony, halastó bejárati út buszmegálló

Turn-by-turn directions

Itiner

  • DomaházárólZ jelzést követjük a Hangony patak völgyében.
  • A természetvédelmi területet jelölő tábla előtt jobbra, jelzetlen keréknyomon sétálunk át a völgy túloldalára, ahol balra csatlakozunk vissza a jelzett turistaútba.
  • Z jelzésen kapaszkodunk föl a hegyhátra.
  • Balra váltunk a S jelzésre, amit a Palinai-erdészházig követünk.
  • A Palinai-erdészháztólP jelzést követjük egészen a Hangonyi-tóig.

A túra részletes leírása

Méhlegelők és méhvadászok földjén

Domaházát sokáig „Hangonyfő" néven ismerték, hiszen a névadó patak forrásvölgyének kanyarjában fekszik. A falu határában pázsitos és fás dombhátak emelkednek, rajtuk pedig a puha homokköves felszín eróziós formáinak sora mutatkozik - már messziről szemlélve is. Mivel a sovány, rossz termőképességű talaj a növénytermesztésnek nem kedvez, inkább az állattartás volt elterjedt, a lejtőkre kihajtott állatok taposásának nyomában pedig a képzeletbeli szintvonalakat követő, horizontális pászták, apró teraszok tagolják a domboldalakat, függőlegesen pedig a fátlan felszínbe bevágódott, nagyobb esők után vizet vezető árkok barázdálják a felszínt.

A Z jelzésen dél felé indulva hosszan követjük a Hangony patak által kettéosztott utcát, és ahogy elmaradnak a házak, feltárul a szokatlan tájkép: a széles, vályúszerű völgy oldalain fás legelők maradványai nyújtóznak, az erdő sok helyen a dombtetőkre szorult vissza, máshol viszont utunkat szegélyezi. Az erőtlen patak a kis esésű terepen sok helyen elvész a felszín alatt, előrejutását az oldalról érkező időszakos vízfolyások által lehordott hordalékanyag felhalmozódása nehezíti - amitől szétterül. A homokpárnás keréknyomról vizet és medret sem látni, helyette a tágas, lapos völgytalpat sásos, olykor ligetes, de láthatóan vizenyős terep béleli. 

A nyílt táj elemei az akácosok tövében állomásozó (vándor)méhészek kaptárjai, amik évszázadok óta részei a Hangony patak mentének. A méhészkedésnek egészen sajátos (de máshonnan is ismert) formáját jegyezték fel Gömörből és Domaháza környékéről: a mézvadászat során különféle anyagokkal (köztük mézzel) csalogatták a rovarokat, melyek közül többet egy speciális, kézi csapdában ejtettek foglyul, hogy aztán az egyenként szabadon engedett példányokat addig kövessék, amíg a „méhesfára" rá nem bukkantak. Ha a mézet nem vette magához azonnal, a vadász megjelölte a törzset, jelezve ezzel, hogy annak édes tartalma már az övé. Most kis kaptársorok és az állatok mozgatását lehetővé tevő, kerekes kasok sorakoznak a Domaháza környéki zugokban.

Út a zöld sztrádán át

A horhosokkal szegélyezett völgy előrébb még inkább kitágul, és széles zsombék foglalja el az alját. Néhol a lejtőkön, kisebb foltokban a borókás is megjelenik, amely a nyílt területeken a legeltető állattartás elmaradásával tudott teret hódítani - mivel a jószágok kerülték a szúrós növényzetet, a pásztorok és juhászok irtották azt. Bár a térképek szerint a jelzett turistaút egyenesen vág át a túloldalra, csapadékos időszak után itt térdig merülhetünk az ingoványos zóna sarában, ezért még a védett területet jelző tábla előtt érdemes jobbra térni egy földútra, mely keresztezi a patak útját. A fák alatt kanyarodunk rá egy másik keréknyomra, melyen balra tartva visszatérünk a Z jelzésre. A kopott, ritkás piktogramok vegyes erdőben vezetnek fölfelé egy közepes nehézségű kaptatón, felhagyott dózerutat követve, mígnem csatlakozunk egy meglévő nyomra. Kisvártatva irtásszélről tekinthetünk le a szaporán tagolt (nevével ellentétben mára beerdősült) Kaszáló-völgybe és annak csatlakozó ágaiba. A lapos, erdős tetők birodalma végtelennek tetszik innen, ahogy a kaptatás is hosszan tart, mielőtt elérjük a vízválasztó főgerincet követő S jelzést.

Egy tarvágás foltjánál fordulunk rá (balra) a S jelekre, ezért képet alkothatunk a hegység belső, széles ívekkel kanyargó, zegzugos vidékéről. A turistaút egy hosszabb szakaszon a vízválasztó gerincen marad, melyet a mindkét oldalról hátravágódott völgyfők köríves, sötét katlanjai tesznek girbegurbává. Balra a Hangonyon keresztül a Sajó, jobbra a Leleszi-patakon át a Tarna gyűjti be a lefolyó vizeket. A napsütötte háton elsősorban a tölgy a meghatározó faj, de a védett (főként északi) lejtőkön idős bükkösök borítják sötétbe a holtfában is gazdag talajt. Az elzárt kis szegletek a háborítatlanságot kedvelő, nyugalmat kereső élővilág menedékei, ezért a hazánkban megszokott nagyvadak mellett olyan különleges állatok is megtelepedtek e bércek között, mint a szórványosan előforduló hiúz és farkas, ám a medve is rendszeres vendég (még az sem kizárt, hogy állandó lakó). E zavarásra különösen érzékeny fajok a szlovákiai Kárpátok felől érkeznek, hiszen északi szomszédunk legkiterjedtebb hegyvidéki területe, az Alacsony-Tátra és annak déli erdős szomszédsága óriási nagyragadozó állomány otthona, amely nagyjából összefüggő ökológiai „zöld folyosóval" kapcsolódik itt a magyar határvidékhez. Ez a „sztráda" lehetőséget biztosít az átjárásra az emberektől távolságot tartó fajok számára egy egyébként beszántott és sűrűn lakott hegyközi medencevidéken keresztül, így dúsítva fel csúcsragadozókkal az Északi-középhegység élővilágát. A Vajdavár-vidék kiterjedt, lakatlan erdőtakarója elsősorban a bükki és mátrai nagyragadozó-állományok területével áll kapcsolatban és átfedésben, de nyugati irányban a Cserhát erdőin keresztül a Börzsönnyel is érintkezik. Persze az erdő kisebb lakói is élvezik a táj izolált szilánkjait és az öreg erdők békességét: a fekete gólya és a vándorsólyom nem csupán jelen van, de rendszeresen költ is a területen.

Felkaptatunk a Köte-bércre, és sötétbe burkolózó, helyenként fiatalossal szegélyezett, elkeskenyedő gerincszakaszon kezdünk ereszkedni. A valamikori „100 km a Vörös Hadsereg nyomán" jelvényszerző túra útvonalát tapossuk - a propagandisztikus célú vándorútról nem sokat tudni, annyit azonban igen, hogy vélhetően szándék és elköteleződés hiányában a meghirdetése hosszasan csúszott, csak igen lassan készült el. Pusztuló fenyvesfolt mellett, kaotikus rengetegben érkezünk le az aszfaltos feltáróúttal szegélyezett volt Palinai-erdészház romjaihoz. Az omladozó épületektől nem messze, a szivárgó forrásvizek miatt vizenyős völgyfőben a Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság által megtisztított, rekonstruált, kezelt gyümölcsöst találunk. A hajdani borókás legelőre az 1920-as évek végén telepítettek jonatán alma- és besztercei szilvafákat 14 hektárra, a termést pedig a közeli piacokra szállították, de a szarvasmarhák és a makkoltatott sertések is a gazdaság részét képezték. Aztán a II. világháború után következett a föld elosztogatása, és az 1960-as évekre felhagytak a terület művelésével. A becserjésedett, részbe visszaerdősült, tönkrement gyümölcsöst a nemzeti park a 2010-es években hozta helyre, ezzel a fajgazdag gyepeket és a kultúrtörténeti értéket is sikerült megmenteni.

Partizánok rejtekén

Utunk jobbra, a lombalagútba fúródó, hangulatos autóúton vezet, mellette átjárhatatlan, tocsogós aljú égerligetek is felbukkannak - a már emlegetett fekete gólya visszatérő látogatója e buja vadonnak. Balra tisztás bukkan fel, és itt, ebbe az irányba is fordulunk a P jelekre váltva. A Teresznek-völgyet felvezető, pompás rét szűk pásztáján jókora vadles áll, a térképeken jelölt régi épület viszont már nincs meg. A gyönyörű fekvésű, elszigetelt tisztásról idős erdő dózerútjára lépünk, és patakárok mellől kapaszkodunk föl a hegyhátra. A korábbi Partizán úton járunk, aminek hatalmas, kopott jelzései még fel-feltűnnek az idősebb fatörzseken, és egyes vastáblái is dacolnak az idővel: rozsdás szegélyekkel, néhol a törzsbe benőve, meggyűrve mutatják az utat. A hazai partizánmozgalmak hadműveleteinek emlékére jelölték ki egykor az útvonalat.

Hullámzó terepen, változatos erdőállományok alatt vezetnek a széles szállítóutak, és a Renget-völgy forrásvidékén érjük el a már fel sem fedezhető Járnokfői-tanya helyét. Elvadult, ligetes gyümölcsös, hajdani fás legelő emlékeztet az elenyészett hegyi gazdálkodásra, lejjebb állt ugyanis a Macskás- és a Kukótanya is. A Vajdavár völgyeiben elszórt tanyák hálózata a 19. században alakult ki, épületeik először az állatokat felvigyázó emberek szállásaiként szolgáltak, később pedig teljes értékű gazdaságokká fejlődtek. A hegységben sokukat egészen a 20. század elejéig-közepéig használták, utána némelyikük kulcsosházként üzemelt, a ma is állók pedig többnyire erdészeti épületek - elszórtan lakottak is akadnak köztük. A Macskástanya a II. világháború krónikáinak lapjain, de inkább azok margóján is megjelenik. Itt ölték meg ugyanis a csendőrök Szőnyi Mártont, aki korábban vadászrepülő-pilótaként került szovjet hadifogságba, ott kommunista partizánná vált, és 1944-ben ejtőernyős osztagával a mai Hangonyi-tó közelében földet érve indult volna bevetésre. Az sem bizonyos, hogy itt akarták ledobni őket, mindenesetre az akció katasztrofális eredménnyel zárult:  a csapat szétszóródott, többen napokig a tanyákon (pl. a Palinán) rejtőztek, de a kivezényelt csendőrség sokakat elfogott vagy lelőtt (néhány szovjet katona elmenekült), Szőnyi pedig, elkerülendő a partizánokra váró halálbüntetést, még hetekig a környező hegyi házakban bujkált, mielőtt a Macskástanyán elérte a végzete.

A megmenekült vadon

Az út félhomályos bükkösbe ereszkedik, ahol a jelzések nehezen követhetők: előbb egy patakbarázdán kelünk át, majd a mélyülő meder baloldalán, immár ösvényen folytatódik utunk. A szűk csapás egyre magasabbról követi a homokos alapkőzetbe bevágódott árkot, az előrehaladást pedig helyenként keresztben heverő törzsek nehezítik - a felázott, puha talajból egy nagyobb szél könnyedén csavarja ki a fákat. Sötét, mozdulatlan, igazán vadregényes rengeteg ábrázolja a Vajdavár-vidék élőhelyi adottságait. Miután metszünk egy dózerútat, jobbra egy benőtt, meredek, részben lesuvadt partfalú ösvényen ereszkedünk a patak mellé - választhatjuk a párhuzamos keréknyomot is (ez lejjebb egyesül a jelzéssel), de a kidőlt fák és a buja növényzet miatt nem biztos, hogy jobban járunk vele. Lent a Vizes-völgy tájképe távoli hegységek járatlan vadonjainak hangulatát idézi: a pocsolyás, zöld szőnyeges, saras völgyaljon ösvény sincs, de tartsuk tovább az egyenes irányt a vízfolyás mellett! A patak itt homokos hordalékon csörgedezik, nagyobb esőzések után pedig bele is vág abba - ahol átlépünk rajta, ott éppen egy kisebb vízesést alakított ki, mert kemény rétegbordával birkózik. Fekvő törzsek sűrű ágfüggönyén átvergődve araszolunk előre, nehéz eldönteni, hogy mi a ritkább errefelé: a túrázó vagy a száraz útfelszín.

Jobbunkon hamarosan a hegység egyik legdekoratívabb élőhelye bukkan elő: az egymással találkozó patakok itt lelassulva szétterülnek, és a megrekedő vízben igazi láperdő „fürdőzik", helyenként gyertyános égerligetek foglalnak helyet. Ezek a társulások valaha elterjedtebbek voltak, de a legelők kialakításakor és az erdőségek kitermelésekor nagyobb részüket felszámolták. Kialakulásukban nagy szerepe van a felszínt borító összleteknek: a homokon gyorsan átfolyik a csapadékvíz, amely a mélyedésekben felgyűlve magas talajvízszintet táplál (ahogy láthattuk túránk elején, a Hangony patak mentén is). A szűk mélyedésekben, ahol a patakok befűrészelődve elérték a vízzáró, agyagos rétegeket, és a hosszú völgyek esése is csekély, az uszadékfa és az esők során lemosódó hordalék torlaszai pangóvizes lápokat alakítottak ki. A fülledt levegőjű, párás „dzsungel" aztán eltűnik, és széles erdészeti feltárónyomon kanyargunk tovább a tölgyerdőben. Előbukkan egy kemény, szürke homokkőfal is, zárásképpen pedig megérkezünk a fás paravánnal körbevont Hangonyi-tó partjára.

Tóparti idill partizán hadmozdulatokkal

A homokos út a parthoz tapad, jobbra feltűnik az István-kút körül kialakított, mindennel felszerelt kempinghely: tűzrakó, vizesblokk, pihenőhely is található a tisztáson. A forrás a nevét a hagyomány szerint azért kapta, mert Szent István király ennek vizéből itatta meg lovát. Séta közben egyre többször látunk rá az 1960-ban kialakított horgásztóra, mely idilli környezetben, erdős hegyek szorításában fekszik, tükrén ezért a környező bércek domborulata fodrozódik. A békés látvány szinte megnyugvás a Vizes- és (alsó szakaszának neve szerint) Vermes-völgyek vadonja után, ezzel méltó lezárása túránknak. A kiágazó turistaút mellett megtekinthető egy emlékmű is, mely Szőnyi Márton itt (az akkor még tómentes környezetben) földet ért ejtőernyős osztagának mementója.

A völgyzárógát érintésével, a tavat a főúttal összekötő keréknyomon sétálhatunk ki az aszfaltra, amin jobbra találjuk a buszmegállót.

Note


all notes on protected areas

Public transport

  • A Domaháza, posta buszmegállóból indul a túra; ide elsősorban Ózd felől utazhatunk.
  • A Hangony, halastó bejárati út buszmegálló a túra végpontja, innen a buszok Hangonyba és Ózdra közlekednek (vagy Domaházára).

Getting there

  • A túra kezdő- és végpontja is buszmegállóban van.

Parking

  • Érdemes az autót Hangonyban vagy a halastónál hagyni, és onnan busszal utazni Domaházára a túra elején.
  • Domaházán a faluközpontban, a Hangonyi-tónál a tó mellett parkolhatunk.

Coordinates

DD
48.182699, 20.104253
DMS
48°10'57.7"N 20°06'15.3"E
UTM
34U 433417 5336994
w3w 
///eardrum.befit.bumbled
Arrival by train, car, foot or bike

Author’s map recommendations

  • A területet a Szarvas-térképek 2019. évi vagy későbbi Bükk-térképének hátoldalán találjuk meg; másik friss, nyomtatott térkép nincsen róla.

Equipment

Alapvető túrafelszerelés: bejáratott túracipő, az évszaknak megfelelő öltözet, ivóvíz, élelem. A navigáláshoz a TERMÉSZETJÁRÓ app, amelyben ez a túra pár gombnyomással megnyitható.


Questions and answers

Ask the first question

Would you like to the ask the author a question?


Rating

Write your first review

Help others by being the first to add a review.


Photos from others


Status
open
Difficulty
moderate
Distance
18.2 km
Duration
6:00 h
Ascent
348 m
Descent
364 m
Out and back Cultural/historical value Botanical highlights Faunistic highlights Insider tip Dog-friendly Healthy climate

Statistics

  • Contents
  • Show images Hide images
Features
2D 3D
Maps and trails
Duration : h
Distance  km
Ascent  m
Descent  m
Highest point  m
Lowest point  m
Push the arrows to change the view
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp