Körtúra a Galyák vidékén, a Mátra-gerinc peremén

Itiner

• A parkolótól (vagy a Turistacentrumtól) a K jelzésen indulunk észak felé, az épület mellett a kilátóhoz. (Melyet a parkolótól kezdődő, jelzetlen csapáson is elérhetünk.)
• A K jelzést követjük egészen addig, mígnem a S jelzés kiágazik jobbra.
• A S jelzésen majdnem Mátraszentlászló határáig gyalogolunk, ám előtte, egy kopjafánál jobbra térünk a K▲ jelű turistaútra.
• A K▲ jeleken folytatjuk a Vörös-kő kilátójáig.
• A S jelzésen érkezünk le a faluba.
• Jobbról csatlakozik a K jelzés, ami később elhagyja jobb felé a S jelzést: itt a K jeleken folytatjuk.
• A K jelzés kalauzol vissza Galyatetőig.
• Mielőtt ismét felkaptatnánk a Péter-hegyesére, balra fordulunk a P▲ jelekre.
• Egy elágazásnál ismét jobbost veszünk, a P jelzésen érkezünk vissza a parkolóba.

A túráról részletesen

Galyatető régen és ma

Galyatetőn a Turistacentrum épületét kell megkeresnünk elsőként. A település meglehetősen eklektikus képet fest: bár a '60-as években megkezdett építkezések és fejlesztések, valamint az ökoturizmus hatására éttermekkel és szálláshelyekkel igencsak jól el van látva, a kellemes erdei környezet házai közt igen sok a tönkrement vagy eladásra váró darab. Ettől persze még kiváló megálló vagy startpont egy mátrai túrán.

Bár mostani képe alapján nem is sejthetjük, a Felső-Mátra nem volt mindig széles körben ismert. A trianoni határváltozások előtt a kis magasságú Mátra a „fenyvesekkel vadregényes" Kárpátok sziklacsipkéinek és havasainak árnyékában félreeső, kevesek által keresett hegységnek számított. Az 1909-ben megjelent turistakalauz (Hanák, Stiller, Széky-Gyöngyös) szerint olyan ritka volt a szlovákok lakta hutafalvakban a turista, hogy az érkezők láttán a lakosság esetenként összegyűlt, és báli mulatsággal ünnepelt. Állítólag Mikszáth Kálmán képviselőtársait faggatta arról, tudják-e hol van Galyatető, de még a gyöngyösinek sem volt tippje, merre lehet. Aztán a '20-as évek után több figyelem jutott a térségre, megindult a fejlesztés, a '60-as években pedig egymás után épültek a vállalati üdülők a Felső-Mátrában.

A mai modern Turistacentrum nem előzmény nélküli: Galyatető első épülete a 19. század végén felhúzott menedékház volt. Ennek romjain készült a '20-as években az Egyetemiek Menedékháza, és mellette a mára felhagyott síinfrastruktúra. A most felhasznált épület a Nagyszálló építési irodájaként szolgált, később a hotel személyzete lakta. További kanyarok után végül 2014-ben készült el a komplexum, ahol étkezhetünk és meg is szállhatunk.

Kilátó a Péter-hegyesén

A ház mellett indul a K jelzés a kilátó felé - ne felejtsünk el 200-as érmét váltani, hiszen csak ezzel léphetünk be a toronyba! Rövid lépcsőzés az irtásfolton, és a hatalmas bükkösök árnyékába érve megérkezünk a Kéktúrát büszkén hirdető, megmagasított építményhez. Alapja a '30-as években készült el, de ennek szerkezeti felújítására és megtoldására is szükség volt a látvány eléréséhez, hiszen az erdő túlnőtte magasságát. A bérelhető bivakszobákat is tartalmazó, izgalmas megjelenésű kilátó tetejéről a helyszínhez méltó a panoráma.

Magyarország 2. legmagasabb hegytömbjének lapos tetőnyúlványáról, a 960 méteres Péter-hegyeséről teljes körkilátás gyönyörködtet: délen az Alföld, a többi irányban pedig Észak-Magyarország erdős dombjai és hegyvidékei hullámoznak. Tiszta időben a Visegrádi-hegységtől a Zemplénig az egész Északi-középhegység feltérképezhető, ahogy a Felvidék is megmutatkozik a Nagy-Fátrától a Magas-Tátráig. A közelben van a Karancsvidék, a Kékes tömbje a keleti gerinccel, illetve a Bükk-fennsík terjedelmes platója. A szédítő magasságból jól kirajzolódik a Mátra hirtelen északi letörése is.

Túra a gerinc északi oldalán

A K és S jelzést követve nyugat felé indulunk, bevesszük magunkat az öreg szálbükkösbe. A fák csarnokában alig lejtő, széles sétányon haladunk, sem a tájékozódás, sem a lépés nem jelenthet gondot ezen a könnyű terepen. Jobbra a sötétbe vész az északi lejtő, balról pedig egy kanyar után elérjük a település szélét. Egy nagy fakapunál ismét az erdőbe lépünk - ezúttal fenyvest keresztezünk. Hiába a Felső-Mátra aránylag hűvös, csapadékos klímája, a klímaváltozás már megpecsételte az illatos fenyvesek sorsát. És még szomorúbb hír, hogy a jelenlegi tendenciák mellett az ezüstös bükkösök is veszélyben vannak.

Egy elágazásnál a S jelzés jobbra tér, majd métereken belül, rövid lejtés után balra hív. A Lengyendi-Galya északi oldalában túrázunk, szeles szálbükkös sötétjébe burkolózik a lejtő. Egy sziklakiszögellés készteti kanyarra az erdei utat, túloldalán óriási tarvágás harap bele az erdőbe. Rövid kaptatónkról ezért kilátunk a hegyek közül, egy nagy kőtömb mellett érdemes is elidőzni, és kiélvezni a közeli Karancs elefántalakú látványát. Amikor ismét beérünk a fák alá, már a Piszkés-tetőt kerüljük, de nyíltabb, dúsabb aljnövényzetű terepen.

Újabb rövid emelkedőt követően széltöréstől zilált erdőszakasz következik, a leszakadt ágak szőnyegként fedik be a talajt. A hegység által fölemelt szelek itt buknak át a gerincen, ezért a lefelé hirtelen felgyorsuló légmozgás alaposan meg tudja tépázni a fákat. Éppen ezért nem is könnyű kiszúrni a balra magasodó zord sziklákat, és a lábuknál elterülő, mohos kőtengert. Kisvártatva ösvényt kezdünk taposni, és a széltől alagútként összehajló fiatalost hagyunk magunk mögött - néhány fenyő is tarkítja a közösséget.

A Vörös-kőn

Egy kopjafánál bemehetnénk a faluba is, de a K▲ jelzése gerincösvényen a Vörös-kő közeli kilátójához kalauzol. A 2005-ben épült toronyról a fák fölött a Karancs felé, illetve a felső-mátrai falvakra látunk rá, ellenkező irányban pedig a Galya-tető tömbjének meredek lejtőjét kémlelhetjük. A helyszín az andezites alapkőzet vasoxidos bemosódásainak köszönheti nevét.

Mátraszentlászló és a költöző szlovákok

A S jelzésen megyünk le Mátraszentlászlóra, aminek főutcájára kanyarodunk. Akárcsak a többi közeli falu, ez is a török idők után betelepített, főleg üveggyártással foglalkozó szlovákoké volt (régi neve Fiskalitáshuta). A Csörgő-völgy környékének fáit letermelve a családok fölköltöztek a magasabb területekre. Mátraszentlászló elsősorban síparkjáról ismert, de túránk az ellenkező irányba terel. Becsatlakozik a K jelzés, elhagyunk néhány éttermet, és az országos turistaúton kapaszkodunk ki a faluból. Egy legelőként hasznosított sípálya pásztája után csenevész erdőben kanyargunk, mielőtt a Piszkés-legelő gazos gyepcsíkjára érkeznénk. A tetőkre felköltöző helyi családok elsősorban az üveg gyártásából és szénégetésből éltek, de itt, a magasabb területeken már állatot tartani és földet művelni is volt lehetőségük. Erről mesél ez a felhagyott legelő.

Legelő a gerincen

Egy ponton kis ösvényen tehetünk kitérőt jobbra: a kilátóhelyről a Mátra belső zugait, és a távoli Muzsla-gerincet tárja elénk a pihenőhely - a Nyikom kilátóját is felfedezhetjük. Hosszú, de enyhe kaptatás végén keresztezzük a Piszkés-tetői obszervatórium aszfaltcsíkját, majd ismét a fenyőkkel kevert öreg bükkök alatt gyalogolunk. Csatlakozik balról a S jelzés, és korábban, ellenkező irányban megtett utunkon haladunk Galyatető felé.

A Péter-hegyese sípályái

Ám mielőtt elérnénk a kilátót, tegyünk még egy utolsó, rövid és könnyű kitérőt balra, a P▲ jelzésen! A szintben haladó, felhagyott erdei feltáróút északról kerüli a Péter-hegyesét egy helyenként ritkított bükkösben. Néhol kibújik a talaj alól a Mátrát felépítő andezit is, de ennél sokkal izgalmasabb a kontraszt, ami a légvonalban alig pár méterre lévő település (mérsékelt) forgataga, és az északi lejtő erdősége között érzékelhető: teljes csönd és mozdulatlanság honol a rengetegben, mintha mindentől távoli kárpáti erdőséget rónánk. Egy bércorr kerülése után sífelvonó, majd rendezetlen sípálya árulkodik a galyatetői síélet szebb napjairól. A hegységet természetesen a trianoni határhúzás után fedezte fel magának a honi természetjárás, a környék fejlesztése ekkor indult meg. Egy romos kiszolgálóépület elhagyása után kereszteződésbe jutunk, és a P jelzést jobbra követve megérkezünk célunkhoz, Galyatetőre.