Két világ találkozásánál a Somogy rejtekén

Itiner:

• A ZL jelzésen megyünk Fehérkő várhoz és a tovább vezető gerincen.
• A Z jelzést követjük a nyílt hátságon, nagy ívben kerülve a völgyfőt keletről nyugati irányban.
• A P jelzés hegyháti kiindulópontjától a balatonföldvári végpontig végig a P jelzést követjük a hullámosan ereszkedő hátságon - egyedül a Kőröshegyi völgyhíd alatt áthaladáshoz csatlakozunk egy kilométeren a Z+ jelzéshez, amiről a viadukt után jelzetlen úton térünk vissza a P jelzéshez.

Útleírás:

Kereki határban

Kereki déli végéből indulunk a településhez tartozó Amália-pusztára bevezető úton a ZL jelzésen. Az éppen születő Kőröshegyi-Séd erőtlen folyását keresztezzük a két településrész között, hangulatos fűzfaligetekkel, völgytalpi kaszálókkal körülöttünk. Amáliapuszta néhány házát hamar elhagyjuk, és a falu szélére épült játszótérnél balra kanyarodunk a ligetek között az erdős domboldal irányába. Bár a kereki vár közvetlenül felettünk trónol, a rendkívül meredek leszakadást balról kikerüli az ösvény, és a lankásabb keleti oldalban, gyertyános-tölgyesben kapaszkodik a gerincre. Egy szakaszon így is rendkívül meredek az út, ellenben fakorlát szolgál kapaszkodóként, és az erdőben is több lankásabb ösvény kerül a gerinc irányába.

A gerincen egy pihenő fogad tájékoztató táblával, ami a somogyi várak történetét regéli, hiszen jobbra tőlünk már látszik a meredek, gyűrűs sánc felett trónoló fehérkői  vár romja. A falak vegyesen téglából és homokkőből épültek; láthatóan többször is pótolták, erősítették a falakat. Maradványait az utolsó pillanatokban mentették meg a 60-as évek elején. Ekkorra már a falu népe javarészt elhordta köveit, többek között Kereki újjáépített templomához, de egy környékbeli vadászkastély is profitált a vár pusztulásából; pedig a feltárt díszes kandallócserepek alapján hajdanán mívesen díszített erődítés állhatott itt. A 14. században már említik - jó néhány kalandos év után a török fenyegetés okozta vesztét. Az oszmán betörés idején a magyar seregek robbantották fel 1544-ben, hogy a pogányok ne fészkelhessék be magukat a falak közé.

A gerincen folytatjuk utunkat dél felé, ami egy szűk kilométeren még a vegyes tölgyerdőben halad, hogy a dombtetőn elérje a déli oldal kaszálókkal és szántókkal nyitott térségét. Innentől a bozótos tölgyerdő és a puszta hegytető határán halad az út, nagy ívben kerülve a völgykatlant. A kilátást dél felé semmi nem töri meg, hosszan sorakoznak Külső-Somogy szelíden hullámzó dombhátai. Az útvonal monotonitását csak néhány vadles töri meg, amik a bozótos erdőből a legelőkre rendszerint kijáró rőtvadállományt tartják szemmel. Ha szerencsénk van, itt könnyen szarvas rudlit, vaddisznó kondát vagy őzeket láthatunk a nyílt térségben.

"Somogyország" csúcsain

A dombok között hullámzó út lassan délnyugatiból északnyugatiba fordul, majd az egyik szemközti gerincen feltűnik egy geodéziai torony. Ez a kötsei torony a Csillagó-hegyen, ami a megye legmagasabb dombjának déli nyúlványa. A kiterjedt, lapos tető legmagasabb pontja eléri a 316 métert. Ezen a dombtetőn a turistaút is áthalad, ahogy a rét széléről bekanyarodik a tölgyes erdőbe. Az öreg csertölgyek árnyékában egy pihenőhely fogad, ami remek alkalmat nyújt a egy kis megállásra a 3 kilométeres monoton szakasz után. Innen dél felé fordulunk a P jelzésen, keresztezve az Almán-tetőt, a megye legmagasabb pontját.

A domb túloldalán nyugat felé több ízben feltárul ismét a tölgyes, de innentől már a dombság peremén a magyar tenger, a Balaton párás víztükre olvasztja magába. Feltűnnek a Balaton-felvidék hegytetői, ahogy a nyugati látóhatáron a tanúhegyek tönkjei is jó időben. Innentől enyhén ereszkedik az út a Balaton felé. Hamarosan egy paddal, asztallal és esőbeállóval támogatott kis tornyocska mellé érkezünk a Szólád kilátóhoz. A megnevezés inkább jelképes, mivel éppen csak néhány méterrel kerülünk az egyébként is nyitott térszín fölé. Alig pár száz méterre egy még látványosabb dombtetőre érkezünk, ahol a völgyben meghúzódó Nezdéről a P▲ jelzés is felkapaszkodik a nezdei szoborparkon keresztül. Körbekerített park helyett itt a nyugati domboldalban egymás fölött elhelyezett, ősmagyar, vallási eredetű, faragott szobrok sorakoznak, ami a tetőn egy szebb napokat megért haranglábban és fedett beállóban végződik. A panoráma lebilincselő, hiszen innen jó időben végig látszik a Balaton nyugati medencéjének jelentős része a Balaton-felvidéki és bakonyi hegyekkel övezve. Jó időben a Kab-hegy kettős tornyú, pajzs alakú csúcsa is kivehető.

A továbbiakban ismét a monotonitás jellemző az útvonalra. Kilométereken keresztül haladunk egy körbekerített disznós kert mellett, aminek szépen meghagyott tölgyereje árnyékot vet az útra a délelőtti órákban. A nyugati oldal legelőit jórészt már visszafoglalta a vadrózsával, kökénnyel sűrűn benőtt cserjés, ami szemmel láthatóan vonzza a tölgyes malacait. Több helyen szabad utat törtek a vastag vadhálón keresztül, sűrű nyomfüzér jelzi a vonulásuk útját.

A Kőröshegyi völgyhíd vonzásában - ereszkedés a Balatonhoz

A disznós kert északnyugati sarkánál elhagyjuk a tölgyest, és egy jelképes réten vágunk át, amit magasfeszültségű vezeték keresztez. Innen látunk rá először M7-es autópálya viaduktjára, a környék meghatározó elemelmére úgy látványban, mint hanghatásban. Az ösvény ugyan bevezet a szemközti dombtető erdőfoltjába, de pár száz méter után egy esőbeállónál a domb túloldalának tisztása mellett haladunk el, ahova érdemes kinézni. Innen látunk rá ugyanis a legtökéletesebben a Kőröshegyi völgyhídra és a Balaton karéjára, ahogy körbeöleli a szemközti Tihanyi-félszigetet, és a Balaton eltűnik a Bakony irányába. Megéri egy kis pihenőt tartani és mérlegelni a továbbiakat. Lehetőségünk van a túrát lerövidíteni a Kőröshegyi völgyhíd pillérjei között leereszkedő Z+ jelzésen a viadukt árnyékában lapuló faluba.

A P jelzés folytatja a legrövidebben az ereszkedést Balatonföldvár felé, mi viszont egy kompromisszumos megoldással, némi hosszabbítással beereszkedünk a völgyhíd alá a hamarosan jobbra leágazó Z+ jelzésen. A drámai méretek ugyanis egészen a pillérek alól érzékelhetőek a legjobban, ahol szinte ránk nehezedik az egyébként messziről karcsúnak ható hídszerkezet. Az építmény a völgytalpról nézve szembetűnően túlméretezett, mintha egyik dombtetőről a másikra vezetné a forgalmat. A hivatalos verzió szerint a lakosságot és a természeti értékeket kívánták megvédeni a magasan a völgy felett átívelő, 1,8 kilométer hosszú monstrummal, aminek nem csak méretei, de a költségei is gigásziak lettek. Emellett szakmai kihívásnak is rendkívüli volt a kivitelezés. Csúszózsalus megoldással emelték a 80 méteres pilléreket, amiről két oldalra előre gyártott elemekből szerelték össze az útpályát. Így épült hazánk legnagyobb hídja az egyik leglankásabb megyénk ékességére.

Áthaladunk a völgyet őrző pillérek, mint gigászi kapuk alatt, majd a túloldalon jelzetlen szekérúton leágazunk balra, visszakapaszkodva a kaszálókkal tágas domboldalon. Hamarosan el is érjük a P jelzést, ami feljebb az erdőben bújt át az útpálya alatt, így a hatékonyság miatt beáldozta a látványt. Viszont (néhány szakasztól eltekintve) innentől már mi is együtt bandukolunk a P jelzéssel, egészen annak végéig, a balatonföldvári állomásig.

A zajos autópálya mellett kapaszkodjuk vissza a domboldalon az elvesztegetett szintet, és a dombtetőn belépünk a Balatonföldvár melletti parkerdőbe. Habár csak keskeny sávban maradt csak itt meg a somogyi tölgyes egy szelete, hangulatában kellemes erdei séta vezet le a város széléig. Parkerdőnek megfelelően a széles sétaút számos paddal és pihenővel övezett. Innen már viszont alig két kilométert teszünk meg a tölgyesben, azt is enyhén ereszkedve, mire elérjük Földvár legszélső házait. Onnan aszfalton érkezünk a 7-es úthoz.

Akár be is sétálhatunk a központba az út mellett, azonban a P jelzés még egy kanyarral megtoldja a leereszkedő útvonalat, ugyanis a balatonföldvári hajózási múzeum és a kilátópont alattunk van a földvári magaspart peremén. Ezt érdemes beiktatni, még ha nem is megyünk be a múzeumba: a magaspart felett vezető ösvényről szinte testközelből látunk rá a Balaton vizére és a benne tükröződő szemközti hegyekre. Az ösvény végén található az a földvár, aminek a település a nevét köszönheti. Itt, a magaspart peremén állt az a kelta eredetű erődítés, amit feltehetően az i.e. 4. században emeltek. A sánc és a falak részleteiben még ma is felismerhetők. A stílusosan kelta sétánynak nevezett ösvény ezután beérkezik a központba. a P jelzés ismét a 7-es utat érinti, de érdemesebb a tőle balra található parkon átvágunk a Balaton partjára jellemző platánfák árnyéka alatt (jelzetlen szakasz), és a termelői piac mellett kiérkeznünk a vasútállomásra, túránk végpontjára.