Kalandozás a Mátra Alföldig nyújtózó délnyugati lábán

Itiner:

• A P jelzésen megyünk Szurdokpüspökiből a Nagy-Hársason át a Tarcod-hegy nyergéig.
• A P+ jelzésen folytatjuk az utat a nyeregből dél felé a Széleskői bányáig és a benne kialakult tóig.
• A bánya bejáratához a P● jelzésen teszünk kitérőt.
• A P+ jelzést követjük a Somlyó-hegyen csúcsáig.
• A Somlyó-hegy csúcsáról a délnyugat felé induló P◼ jelzésen jutunk el a faluba, amely elvezet a Petőfi téri buszmegállóhoz.

A túráról részletesen:

A Nagy-Hársas kevély kúpjára

Szurdokpüspöki déli végéből indulunk a P jelzés faluból kivezető, Gyöngyösi úton haladó szakaszán. A lakóházakat elhagyva a jelzés letér az országútról egy ösvényre a bozótos erdőben, ahol keresztezzük a Szurdok-patak gyenge folyását. A tájat meghatározó Nagy-Hársas sűrű erdővel borított kúpja vészjóslóan magasodik fölénk, sejtetve a kemény küzdelmet, amely ostromlóira vár.

A Nagy-Hársas a Mátra utolsó nagy kiemelkedése, mielőtt szelíden hullámzó dombjaival belesimul az Alföld feltöltődött, lapos medencéjébe. Tökéletes vulkáni kúpot formáló alakja ellenére a 14 millió éve keletkezett tűzhányó már jelentősen átalakult. A hegység egésze lemeztektonikai mozgások eredményeképp feldarabolódott, kibillent, és a jégkorszakok alkalmával, főként az északi oldalakon meredeken lepusztult.

Ez a kifagyott, meredek felszín fogad minket, ahogy északról kapaszkodunk fel rá. A kezdeti lankás oldal fokozatosan, de kérlelhetetlenül válik egyre meredekebbé, ahogy a faluszéli akácos, majd telepített tölgyes erdőket hátrahagyjuk. A köves északi oldalban már természetes, vegyes erdőket láthatunk. A meghatározó tölgyek mellé a gyertyán és a kőris társul, az árnyékos felső részen néhány bükk is előfordul. A köves, sötét oldalból hirtelen kiválik az ösvény a markáns északnyugati gerincre; innentől a hátralévő bő száz méter szintet már a napfényes gerincélen tesszük meg. Látványosan változik a vegetáció is a napos oldalon: elmaradnak a hideget és nedvességet kedvelő fajok, és bokros, göcsörtös tölgyerdőben emelkedünk.

A hegytetőre kiérve az ország hegységeiből jól ismert geodéziai ponthálózat mérőtornya fogad. Sajnos mára romos állapotba került, így a kézenfekvően kitűnő kilátást már nem élvezhetjük az építmény tetejéről. A szilikát bokorerdők napfényes, mégis sűrű tölgyes-kőrises erdejében haladunk innentől végig a hegyoldalban. A jóval szelídebb déli oldalon ereszkedünk le a hegy lábánál elkeskenyedő nyereghez, ahol remek panorámában gyönyörködhetünk a keleti oldalon Gyöngyös irányába, a Mátra déli előterére.

A környező hegyoldalakat mára főként szántók vagy a felhagyott mezőgazdasági használat után visszatelepített másodlagos erdők tarkítják. Sajnos innentől végig kísérő vagy meghatározó elem a tájidegen, fajszegény akácos. A környező dombok hajdanán gazdag szőlőkultúrának adtak otthont a napsütötte déli oldalakon, azonban a 19. század végén bekövetkezett filoxérajárvány visszaszorította a szőlőskertek kiterjedését. Manapság inkább a Mátra déli előterének falvai körül, főként Gyöngyös környékén éledt újjá a szőlőtermesztés.

A Széles-kői-bányató

A nyeregtől a P+ jelzésen haladunk tovább a Tarcod-hegy nyugati oldalának fiatalos erdejében. A szintút egy vízmosásban élesen lekanyarodik a völgy felé, amely a Széles-kői bányát és a benne keletkezett bányatavat rejti. A tengerszem tisztaságú tóra és az azt övező függőleges falakra a turistaút bányát kerülő kanyarjáról látunk rá; a bányaudvarba a P● jelzésen teszünk egy rövid kitérőt. Meredek hegyoldalban ereszkedünk a bejárathoz, és egy kanyarral befordulunk a belső katlanába.

A bányászást a terület birtokosai kezdték a 19. század közepén építőkő kinyerése céljából. Az akkori kézi fejtési technikának köszönhetően szépen elváló, függőleges bányafalakban jövesztették az építőanyagnak szánt andezitet. A falak valódi méreteit nem is látjuk, mivel a bánya alja 5-10 méterrel a tó vízszintje alatt van. A látvány így is impozáns, a bánya északi és délkeleti oldala 15-20 méter magas falakkal emelkedik a tó smaragdzöldtől ezüstösfehérig pompázó felülete fölé. A csapadék által feltöltött víz semmilyen hordalékot nem tartalmaz, csak a vegetációtól sötétedik be nyár végére. Vizét keszegek, kárászok, csukák és harcsák lakják, emellett kapitálisnak számító törpeharcsák is akadnak horogra a tóból. Nyári szezonban a helyiek kedvelt fürdőhelye, de a környező városokból is látogatják a különös természeti képződményt. A meredek falak tetejéről csobbanhatunk, vagy a népi nyelven „tarzan-hintának” becézett, víz fölé hajló faágra erősített kötélről is belendülhetünk a vízbe. A hely egyedisége a víztükör felé kifeszített, sziklához rögzített heveder („slackline”, itt „waterline”), amelyen a víztükör fölött egyensúlyozók akrobatikus mutatványait láthatjuk alkalomadtán.

Az apci Somlyó

A bányából a P+ jelzésre visszakapaszkodva fiatalos erdőben, majd legelők mentén haladunk el a Ferencmajor mellett. A tájat uralja a Somlyó tökéletes, félkör alakú dombja, melyhez némi kanyargás után a turistaút is megérkezik.

A hegy kúpját takaró erdő szélén hosszasan oldalazunk, míg az északi oldalon egy nyiladékban bevágunk az erdőbe. Az enyhe lejtőt leküzdve a bozótos erdőből kiérünk a hegytető nyílt laposára, ahol tökéletes panoráma tárul elénk a Mátra és a Cserhát déli előterére és az Alföldre. Tiszta időben a budai hegyekig is elláthatunk, és az egész nyugati égboltot lefedő kilátással a naplemente színpompáját is maradéktalanul kiélvezhetjük a csúcsról.

A legmagasabb pont alatt a falu felőli oldalon fakereszt emlékeztet a 19. században még itt álló kápolnára, melynek már nyomát sem látni, egyedül harangja csendül fel az apci barokk templom tornyában. A tető körül azonban kivehető egy magasabb terasz-szerű térszín és egy 60-80 méteres sugárban azt körülvevő földsánc, amely a Somlyó tetején állt késő-bronzkori földvár maradéka.

A Somlyó déli oldala értékes növény- és állatvilág otthona. Az Alföld laposával összesimuló lankák és a délies kitettség rengeteg értékes, a mezőgazdasági művelés miatt már erősen megcsappant melegkedvelő állomány egyik utolsó mentsvára. A Miskolci-oldalnak nevezett délnyugati tisztáson árvalányhajmezők hullámoznak. A nyugat felé leszakadó, sziklás oldalon a hüllők is remekül érzik magukat. A fürge gyík és a színpompás zöld gyík mellett a pannon gyík állománya is megtalálható a hegyen. A piciny, kurta lábakkal rendelkező barna gyíkfajta kígyózó mozgással, esetlenül halad, így a ragadozók elől a sűrű növényzet takarásában rejtőzve éli fürge hétköznapjait. A Balkánon át egész Egyiptomig elterjedt gyíkfajtát Magyarországon a Sas-hegyen írták le először, innen az elnevezés.

A hegytetőről a délnyugati oldalon, szinte toronyiránt vezet le a P◼ jelzés, amelyet követve a hegy déli oldalának bokros mezején érünk a Rákóczi útra. Rögtön a becsatlakozásnál található egy buszmegálló, de érdemes pár száz métert megtéve a faluközpontba érkezni, ahol a Petőfi térnél közvetlen buszjárat indul Hatvanba vagy vissza Szurdokpüspökibe - illetve némi harapnivalót is találunk itt.