Csóri horgok vidékén: a Palotai-Bakony szurdokvölgyei és sziklagyepes rétjei

Itiner

• A Z jelzésen a Száraz-horog felső széléig túrázunk.
• Balra a P jelekre térve a Baglyas-hegyen át Inota irányába megyünk tovább.
• A P▲ jelzésen rövid kitérőt teszünk a kilátópontra.
• A P jeleken Inota központjába ereszkedünk.
• A jelzés nélküli Széchenyi utcán a buszmegállóhoz sétálunk.

A túráról részletesen

Szent kapun át a természetbe

A buszmegálló mellett északi irányba induló Z jelzések mentén, aszfaltúton kezdjük a túrát, de rövidesen a vízmű kerítéssel övezett telephelye után jobbra, a hegyoldalba térünk. A bővizű karsztforrás egykor tavat táplált Csór határában - vizét a 20. század közepe óta Székesfehérvárra vezetik. Az innen csörgedező patak pedig a Sárrét mocsárvilágán átjutva egyesült a Séddel, és a Malom-csatornán át jutott a Sárvízbe. A vízfolyás malmok kerekeit forgatta a régi időkben, amelyek egy részét nem őrlésre használtak, hanem kallóként, amelyekben a környékbeli birkatartásból származó gyapjút dolgozták fel posztóvá.

Fehér dolomitsziklák között, ösvényen kezdünk a Kilátó-hegy teteje felé kapaszkodni. Odafent a peremen meglepő módon egy ívelt, piros színű kapu áll. Az istenek kapujának is hívott "torii" kapu a hagyományos japán jelkép rendszerint a sintó szentély bejáratát jelöli, s ezáltal elválasztja az istenek és az emberek világát. Azonban nemcsak templomoknál, hanem más szent helyeken, pl. bizonyos hegyek tövében is megtalálható. Átlépünk a szimbolikus határvonalon hétköznapi életünket a Bakony lábánál hagyva, és innentől a természet lecsendesítő, átszellemítő világába nyerünk bebocsátást.

Sziklákkal pettyezett füves, nyílt területen, feketefenyő csoportok között sétálunk fel a 183 méteres Kilátó-hegyre, ami - nomen est omen - csakugyan panorámát kínál a környező tájba. Alattunk Csór házait látjuk, mögötte a Sárrét húzódik. Menetirányunkban pedig későbbi úti célunk, a Baglyas-hegy antennatoronnyal megjelölt fátlan kiemelkedésével ismerkedhetünk. Tovább kaptatva a füves hegyoldalban, lazán települt fenyőfacsoportok között megyünk el. Keresztezünk két távvezetéket, amelyek pásztáin kitekintve Várpalota épületeit és a már nem működő inotai hőerőmű hűtőtornyait pillantjuk meg.

Egy már felhagyott kicsiny dolomitbánya udvara mellett harckocsiakasztó betongúla mellé érkezünk, s hamarosan egy újabbat is látunk. A harcászati eszközök jelzik, hogy az MH Bakony Harckiképző Központ területére érkeztünk. Amennyiben valamelyik részén gyakorlatozás folyik, az illetéktelenek belépését még a jelzett turistautakon is megtiltják, a bevezető utakat őrzik, és figyelmeztető táblákat helyeznek ki. Erről előre a Biztonsági előírások és az Aktuális információk fül alatt tájékozódhatunk.

A sziklagyepek és sztyepprétek világa

Széles kövesúton emelkedünk a Csórhoz tartozó Belátószőlőhegyen, ahol a község legmagasabbra települt portáinak kerítései mellett bandukolunk el. Még feljebb jutva mintegy varázsütésre feltárul a táj, és széles panorámát kapunk a Keleti-Bakony karsztfennsíkos területére. A gerincekről mély szurdokok futnak a hegyláb felé. Az állandó vízfolyás nélküli szárazvölgyeket e vidéken horognak hívják. Aljukban és oldalaikban - ellentétben a jellemzően füves térszínnel - karsztbokor- és szurdokerdők díszlenek, amint azt látjuk is álláspontunkról keleti irányban, a Száraz-horog sziklás horhosának peremén.

A csupán kisebb fa- és cserjecsoportokkal pettyezett füves terület mind geomorfológiailag, mind az élővilágot tekintve különleges térség, amit erősít a szubmediterrán hatás. A jól aprózódó, és ezért a lejtőkön mozgásban lévő dolomiton csak igen sekély talaj képződhet, ezért errefelé szikla- és lejtőgyepek borítják a felszínt. A 20. században sok helyütt a tájidegen – de a köves talajhoz jól alkalmazkodó – feketefenyővel ültették be ezeket a kopárosokat, ezért láthatjuk a tűlevelűeket túránk során. A gyepeket a múltban legelőként is hasznosították, ahol pedig lösz vagy lejtőtörmelék borítja a hegyoldalakat, oda szőlőket ültettek. A térségre jellemző szubmediterrán mikroklíma szárazságtűrő, meleg- és fénykedvelő flórát éltet. Több helyütt láthatjuk például az árvalányhaj, illetve más fűfélék szélben hullámzó mezőit, és a cserszömörce cserjéit is. Utóbbit bozontos virágzata miatt parókafának is hívják; cserző- és gyógynövényként használják évszázadok óta. Levelei ősszel élénk kárminpirosan díszlenek, feltűnően megszínezve a hegyoldalakat. A csóri kallósok fel is használták a növényt munkájuk során.

Horogra akadva

A tetőn elvégződik a nyitott terület, és szép, ligetes, de helyenként összezáródó fenyvesben, szintösvényen gyalogolunk tovább a Száraz-horog felső szegélyéig. A csak időszakosan vizet vezető aszóvölgy alattunk mélyül. A továbbiakban ennek peremén vezet utunk, szuper kilátást adva a horhosra és környezetére. Jól kirajzolódik az előttünk álló út a kanyargó sziklás szurdok mentén, távolabb pedig túránk csúcspontja, a Baglyas-hegy 362 méter magas bérce jegecesedik. A karsztbokor- és szurdokerdőkkel borított térség fölött a füves gyepterületek terebélyesednek, míg alattunk, a hegy szoknyáján a Csórhoz tartozó gyümölcsöskertek és szőlők tájmozaikjai tarkítják a látványt.

Ösvényünkről itt-ott kitérhetünk a horog szélére és a kiágazó kis kőélekre, ahonnan tágabb panorámában részesülünk. A messzeségben Várpalota épületei és a tájképi elemnek, illetve tájékozódási pontnak számító inotai hűtőtornyok emelkednek a Sárrét vizenyős síkja előtt. A sziklás-köves peremeken körültekintően és elővigyázatosan mozogjunk!

Rövidesen elkanyarodunk a sziklavilágtól, és miután átvágtunk egy fenyvesen, kis tisztásra érünk ki. Szélét murvaút keresztezi, ahol fémtábla és sorompó hívja fel a figyelmet a katonai területre. Mi azonban nem arra megyünk, hanem a csapáson folytatva egy visszafordító kanyarral a Száraz-horog mélyére jutunk. Következő szakaszunkon az eddig felülről alaposan megszemlélt horhos talpán, szurdokerdőben túrázunk és szemlélődünk. Az eddigi többnyire nyílt térszín hirtelen bezárul, a fák és a völgyoldalak fölénk tornyosulnak. A mini kanyonban már jelentősebb talajtakaró képződhet, ami pompás virágos kőrises-molyhos tölgyes vegetációt éltet. A völgy jellemzően száraz, csupán extrém nagy esőzésekkor szállít vizet. Vastag avarban, kisebb-nagyobb dolomitkövek mellett lépdelünk, helyenként kidőlt fákat, leszakadt ágakat kerülgetve. Egyszer csak jobbra irányít a jelzés, és emelkedőbe váltunk, hogy újra a horog peremére kapaszkodjunk. Méretes sziklák mellett jutunk fel a nyugati peremére, ahol újra fedetlen területen sétálunk. Jó rálátásunk van a korábbi álláspontjainkra a túloldalon, valamint némileg más perspektívából látjuk az egész környéket.

Bakonyi havasokon a Baglyasra

A peremen nyílt, füves mezőkön és fenyvesek mellett haladunk el, követve a szurdok ívét, aztán egy megnyugtató tölgyesben kereszteződéshez érkezünk. Itt elhagyjuk az eddig követett jelet, és balra, a P jelzés útján folytatjuk. A sziklák folyamatosan eltűnnek utunk mellől, jelezve, hogy kiértünk a völgyből. Összefüggő erdőben bandukolunk, itt-ott mezők szélén járva, ahol magaslesek alatt sétálunk el. Kényelmes ösvényünk érinti a Túró- és a Sár-horog tetejét is.

Rövidesen újra kinyílik a táj, és kiterjedt gyeptérszínre érünk ki, ahonnan a Baglyasig belátjuk a területet. A kárpáti havasokra, kaszálórétekre emlékeztető füves platón csupán a gerincből levezető két völgy mentén húzódik erdősáv. Becélozzuk a hegyhátat, ösvényen vágunk át a sztyeppréten, miközben pazar kilátásunk van a környékre. Jobbról kerüljük egy régi térképészeti alappont beton csonkgúláját, és hamarosan széles murvaútra csatlakozunk, ahonnan a tetőn álló antennatorony látványa navigál a Baglyas 362 méteres tetejére, miközben Fejér megye területéről Veszprémbe lépünk.

Odafent teljes körpanoráma fogad: a Vértes egy része tűnik elő a Móri-árok mélyületén túl, a Mezőföld felé pedig Székesfehérvár lakótelepei láthatók. Nyugati irányban a Fajdas és a Bér-hegy magasodik, mögöttük a Bakony Eplény feletti kiemelkedéseit szemlélhetjük, míg északon a Tési-fennsík laposa zárja a látóhatárt. Alattunk a már nem működő inotai alumíniumkohó és az erőmű épületei, némileg távolabb pedig a pétfürdői vegyipari üzem füstölgő kéményei nyúlnak az ég felé, a Sárrét peremén nyújtózó tórendszer látványával. Mögöttük valahol a messzeségben a Balaton vize hullámzik. Az antenna kerítése mellett kopjafát találunk, amit a szovjet csapatok 1991-es kivonulásának emlékére állítottak. Más militáns emléket is láthatunk a tetőn: fedezék és megfigyelőállás maradványait, amelyek eszünkbe jutatják, hogy katonai területen tartózkodunk.

A várpalotai lő- és gyakorlótér a kb. 250 km²-es honvédségi Bakony Harckiképző Központ része. Jogelődjét 1905-ben alapították, és azóta is Közép-Európa legnagyobb kiképzőtereként működik. Nem képez összefüggő egységet, hanem több részletben terül el nagyjából Kincsesbánya magasságától Tapolca térségéig. A Várpalota környéki területei részben - természeti értékei okán - a Natura 2000 európai ökológiai hálózat részévé váltak, és azóta a katonai hasznosítás környezettudatos.

A Baglyas-hegy gyomra nagyméretű bunkert is rejt, amit a Varsói Szerződés korszakában építettek. Hivatalosan az inotai készenléti lakótelep óvóhelyeként vájták a dolomitba a folyosókat és termeket, azonban igazából szovjet híradóközpont üzemelt benne, majd a rendszerváltozás után a Magyar Honvédség használta még néhány évig a rejtett objektumot.

Ereszkedő Inotára

Utunkat a csúcsról a P jelzésen folytatjuk lefelé. Célunk az alattunk lévő völgyfő - azonban mielőtt oda beereszkednénk, érdemes a túloldali sziklás gerincél útjára kitérni, ahonnan a Tési-fennsík irányába kapunk szép panorámát, valamint belátunk a Hideg-völgy jó nagy falakkal övezett sziklaarénájába is. Megindulva a hegyről levezető horhosban beszűkül a táj, és a korábbi horogból már jól ismert virágos kőrisek és molyhos tölgyek között ereszkedünk, amit ősszel csodásan megfest a cserjeszinti cserszömörce. A szűkös völgyből több helyen is a felettünk tornyosuló Baglyas-hegy méretes sziklaormait látjuk, de a lábunk alatt az ösvény is kerülgeti a kiálló blokkokat. Nagy balkanyarral érkezünk meg a Hideg-völgyi-patak időszakosan működő árkához, amely mentén továbbgyalogolunk lefelé. Hamarosan átkelünk a medren, s a bal kéz felé kiágazó P▲ rövid kitérőjén a völgy feletti kilátópontra cammogunk fel. Az amfiteátrumszerűen kitáruló katlant három oldalról sziklás hegyek ölelik, a Mezőföld felé nyíló kijáratánál az inotai hőerőmű hűtőtornyai éktelenkednek. Odalent két karsztkutat állítottak az ember szolgálatába, elszállítva vizüket a településekre. Kiválóan tanulmányozhatjuk innen a Baglyas-hegy nagyméretű törmelékkúpjait, amelyek a hegy felsőbb régióiból pusztultak le.

Miután visszatértünk a P jelzésre, 150 méter után ismét kitérhetünk egy jelzetlen ösvényen jobbra, ahonnan a Hideg-völgy erdős, felsőbb szakaszára és a kimagasodó sziklaszirtekre kapunk príma panorámát. A hegy lábánál füvesútra váltunk, s egy darabig elektromos vezetékek pásztájában haladunk. Elérjük Inota szántóit, ahonnan feltűnnek az anyatelepülés, Várpalota épületei is, míg az ellenkező irányba visszanézve búcsút vehetünk a kimagasodó Baglyas-hegytől. A már sokat csodált erőművi tornyok hármasának megpillantása után kövesútra lépünk, ezen gyalogolunk Inota széléig. A Várpalotához tartozó településrészen aszfalton folytatjuk utunk, s az utcákon lépdelve érkezünk a központba, ahonnan a jelzetlen Széchenyi utcán át sétálhatunk a buszmegállóhoz.