A sziklaorom lábától a meggyes rétesig a Budai Zöldön

Az első zöld sáv jelzést a Gellért-hegy alatt lehet megtalálni a Kelenhegyi út kezdeténél, ahonnan rálátni a Szabadság-hídra is. Az túra a legnépszerűbb útvonallal szemben nem a Citadellához vezet fel, hanem a hegy oldalában megy, és elhalad például Szent Gellért tekintélyt parancsoló szobra mögött is, ahová akár le is lehet mászni, hogy testközelből szemügyre vegyük. A püspök alakját eredetileg csak 3 méteresre tervezték, de úgy vélték, hogy ezzel a „csekélyke” mérettel kevésbé tudna érvényesülni a hegyoldalon, így megtoldották az eredeti elképzelést még röpke 4 méterrel.

Hamarosan feljutunk a világvallások reprezentásaiból álló Filozófusok kertjéhez. A békés egymás mellett élést jelképező kompozíció három alakját néhány éve ellopták, és bár azóta ezeket újraöntötték és ismét felállították a helyükön, azért fura belegondolni, hogy talán valakinek ott áll az előszobájában a leplekbe burkolózott Mahatma Gandhi, mint kalaptartó… A szoboregyüttes egyébként Budapest legnagyobb víztározója fölött fekszik. A Gruber József-medence két tárolójában összesen 80 000 köbméter víz fér el. Ami viszont még ennél is jobban lenyűgözi az itt járót, az természetesen a panoráma – a budai várnegyedre szuper kilátás nyílik.

Innen a néhány éve megújult Tabáni Botanikai Tanösvényen keresztül a Vérmezőig vezet az út (instant természetélmény a betondzsungelben). Néhány – kissé hangulatgyilkos – budapesti utca után megérkezünk a következő állomásunkhoz, a Városmajorba, ahol körbejárhatjuk a Jézus szíve plébániatemplom együttesét. A nagyobb, modernebb épület lenyűgöző, de az 1925-ben épült régi kistemplomnak is különleges romantikája van. Azért meg kell jegyezni, néhányan laknak körülötte, dacára az „életvitelszerű tartózkodást” tiltó táblának.

A Városmajort elhagyva a Kis-Sváb-hegyet hódítjuk meg, ahol sajnos könnyen szem elől téveszthető a zöld jelzés. Aggodalomra azonban semmi ok, itt csak felfelé kell tartani. A csúcson jó magasra nőttek a fák, úgyhogy ne nagyon számítsunk pazar panorámára. A Széchenyi-hegy felé ismét könnyen elveszthetjük a zöldet, ezért itt ajánlott térkép segítségét igénybe venni.

Ez a szakasz tulajdonképpen nem annyira a természetben, mint inkább házak, villák között vezet, ám ez ne rettentsen el senkit, bőven van min legeltetni a szemet. Némileg letérve a zöldről a Tündér utcában egy tábla jelzi, hogy „e helyen pihent és alkotott Radnóti Miklós”, de a magas faltól és a kesze-kusza növényzettől sajnos nem látni be. A „Tündérlakot” egyébként Radnóti anyósáék bérelték, de a költő is sok időt töltött itt Fifivel, a feleségével, és a verseiben felbukkanó természeti képek sokaságát köszönhetjük ennek az idilli környezetnek.

Innen egy perc sétára, a Költő utcában található a Jókai-kert, ahol a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) központja is található, és egyébként természetvédelmi terület, melyet Jókai 1853-tól birtokolt. Gyümölcsfákat, szőlőt telepített (ennek egy része ma is megvan), rózsákat ültetett, konyhakertet alakított ki, és ide vonult vissza, amikor nyugalomra vágyott. Egykori villáját lebontották, de a présház most is áll, és jelenleg irodalmi kiállításnak ad otthont. A kert hangulatos színfoltja az oroszlános pad. Bár a kőből faragott ülőalkalmatosság nem lehetett éppen aranyérbarát, de az írónak biztosan nem voltak ilyen problémái, mert azt mondják, előszeretettel üldögélt itt. Érdekes a pár méterre álló Anakreón-szobor is, ami állítólag Jókai arcát viseli, ám ránézésre ezt nem olyan könnyű megállapítani.

A Gyermekvasút széchenyi-hegyi végállomását elérve akár fel is pattanhatunk a kisvasútra a Normafáig, de a maradék egy-másfél kilométert gyalogszerrel is könnyedén megtehetjük. Ha pedig már megérkeztünk, ne felejtsük megjutalmazni magunkat egy jól megérdemelt rétessel.