A ruszin hegyi falutól az Árpád-kori várig: Komlóskáról a Pusztavárba

Itiner:

• A buszmegállóból a Z, majd a P jelzésen indulunk déli irányba.
• A PL jelzés vezet Komlóskáról a Pusztavárhoz.
• A PT jelzésen ereszkedünk vissza a várból Komlóskára.
• Az utolsó métereket a faluban a P, majd Z jelzésen tesszük meg.

A túráról részletesen:

Komlóska határában

A buszmegállóból a Z, majd a P jelzésen indulunk déli irányba, végül a templomdomb alatti elágazásnál a PL jelzésre váltunk. A patakparthoz ereszkedve keresztezzük a településnek helyet adó Nagy-Egres-patakot, és a túloldali kis háton átsétálunk annak oldalágához, a Hollós-patak sekély völgyébe. A települést már a 14. században említik. A vészterhes huszita idők és a császári csapatok környékbeli pusztításai után II. Rákóczi Ferenc közbenjárásával ruszin telepesekkel éledt újra a falu. Ezt a keleti kötődést mutatja a házak feletti dombon álló, 19. század eleji görögkatolikus templom is.

Ahogy a Hollós-patakot is keresztezzük a falu szélén, és felkapaszkodunk a domboldalba, visszatekintve rálátunk a háztetőkre, az Egres-patak völgyére és a környező hegyekre. A patakvölgybe szorult falu felett széles sávban facsoportokkal szabdalt hegyi kaszálók nyújtóznak fel a hegyoldalakban. Ezek végénél sűrű erdőkkel borított hegyek övezik az Egres-patak medencéjét. A Szkalka-, a Barlang-, a Mogyorós- és a Svinerka-hegy alkotta vulkáni koszorút a Nagy-Papaj zárja. A nevekből is kitűnik a vidéket benépesítő szláv eredetű lakosság térfoglalása, ám a kárpáti tájakra jellemző, falu feletti kaszálók sora a neveknél is beszédesebb.

A Pusztavár oldalában

A Hollós-patak feletti rétről belépünk a hegyoldalt benépesítő erőségbe, ahol eleinte vegyesen tölgyes és bükkös, majd a hegyet kerülő erdőgazdasági út felett a bükk a meghatározó fafajta. A kis magasság ellenére a kárpáti hatás már itt, az északi hegyoldalakban jelentkezik az egyébként hűvös klímát kedvelő bükkben. A széles, murvás út enyhe lejtéssel vezet minket nyugatnak, közvetlenül a Pusztavár alá, ahol egy kereszteződésnél élesen felkanyarodunk a meredek hegyoldalban.

A következő párszáz méteres szakaszon küzdjük le a szintemelkedés nagyrészét - szerencsére kezdetben még viszonylag lankásabban, majd úgy kétszáz méter után jelentősen megnő a meredekség az északi hegyoldalban. Küzdelmes kapaszkodásunkat az öreg bükkfák árnyéka enyhíti, szerencsére az északi oldal és a zárt lombkorona enyhe klímát eredményeznek. Felérkezünk a lapos hegyhátra egy nyeregbe, ahol nyugat felé rákanyarodunk a Pusztavár csúcsára. Egy utolsó kapaszkodással a bokros, sziklás vulkáni kúpon felérkezünk a lokális magaspontra a Pusztavár romjaihoz.

A Pusztavár kilátópontjánál

Maga a vár a legmagasabb pontot foglalja el, ám ne számítsunk merész tornyokra, a vidék felett trónoló fellegvárra: a hosszú évszázadok alapokig omlasztották az egykor büszke erődítést. A 14. századi vár a rekonstrukciós munkák után is csak alapjaiban felismerhető, a nyugati fal pár méter magas kőrakása és a két végpontot kijelölő északi és déli bástya méteres alapja látszik a hegytetőn.

Az állagmegőrzés során azonban a kilátást takaró bokros, facsoportos hegytetőt teljesen megtisztították, így lebilincselő kilátásban gyönyörködhetünk a két bástyáról. Dél felé a szomszéd, a Fekete-hegy erdőkkel sűrűn benőtt oldala húzódik az Erdőhorváti felett magasodó Vég-hegy ligetes nyergéig. Itt a mélyponton belátunk a Tolcsva-patak völgyébe, a Horváti és Tolcsva közötti legelőkre, szőlőkre, a Bodrog árterére, aminek végén a tokaji Kopasz-hegy széles szoknyájával terpeszkedik az Alföld síkján. Meghatározó azonban a Tokaji-heggyel kezdődő vulkánok sorozata, aminek egyik legnagyobb tömbje a szemközt szélesen elterülő, szabályos kerek kúppal magasodó Szokolya. Alatta Erdőhorváti házai sejlenek fel a Tolcsva-völgyben, amitől észak felé egyre magasodó bércekkel és sűrű erdőkkel rálátunk a hegység központi részét alkotó vulkáni kúpok végtelen sorára.

A látvány, a körpanoráma a hegység legszebb kilátópontjai közé emeli a Pusztavárat. Ennek ellenére kevésbé ismert ez a hegytető, így tömegtől nem kell tartani, sőt ritkán találkozunk bárkivel is ezen az útvonalon. Igencsak járatlan a csúcsról levezető tanösvény, ami már a nyomvonalát tekintve is nehezen követhető, de egy újabb vadregényes oldalát ismerjük meg vele a hegynek.

Vissza Komlóskára

A vár északi bástyája alatt balra tér be a PT jelzés a bokros erdőbe, amit vállalkozó kedvű turistaként követhetünk. Az igen meredek, görgeteges és sziklás hegyoldalban kacskaringózik le a már alig fellelhető utacska, ami egyből az első száz méteren egy újabb kilátóponthoz ér. A bokrok, molyhos tölgyek fölé magasodó andezittorony abból a miocén vulkáni anyagból származik, ami felépítette a hegység nagy részét. A rétegvulkánokra jellemzően egymásra rakódott hamu és lávarétegek alkotják a hegy anyagát, ahol a keményebb, megkövesedett láva kibukkan a felszínre, és ott falakat, tornyokat alkot. Ilyen tornyokon állunk, ahonnan szépen rálátni Komlóskára, a falu feletti hegyekre. Ahol már nem állnak a tornyok, ott is mindenütt az egykori lávafolyás anyagával találkozunk, végig az északi oldalban mohával benőtt andezitgörgetegek között ereszkedünk.

Az ösvény eleinte enyhén balra, északnyugat felé tart, majd egy nagyobb áthajló sziklafal mellett visszakanyarodik jobbra, Komlóska irányába. Innentől a sziklakibúvások alatt haladunk, és a magasság csökkenésével egyre lankásabb, kényelmesebb útvonalon ereszkedünk a hegyoldalban. A magasodó erdőben egy erdei tisztáshoz érünk, aminek nyugati részén, öreg bükkfák árnyékában a kővel kirakott, hangulatos Rákóczi-forrást érintjük, aminek friss vize csillapítja szomjunkat, a hegymászás, az izgalmas ereszkedés okozta magas pulzusunkat. A monda szerint a fejedelem is ivott a forrás vizéből vadászat közben, innen a név. A tisztás hangulata az öreg fákkal és az innen kényelmesen visszavezető ösvényen valóban fejedelmi.

Az eddigi meredek hegymászás után ugyanis innentől már széles nyiladékon, jól követhető útvonalon érünk vissza a faluba. A forrástól kelet felé ér vissza a PT jelzés a felfelé már megtett szakaszhoz, ahol visszasétálhatunk Komlóskára (a PL jelzésen), azonban a legdirektebb útvonalon, egyenesen is folytathatjuk lefelé a hegyről a PT jelzést követve. Ez a hegy lábánál leérkezik a Nagy-Egres-patak teraszára, ahol kissé körülményesen, a helyi gazdák kertjei között kell visszanavigálni a település főutcájára. Ha megoldottuk a rejtvényt, a faluszéli Gomba presszó hangulatos, árnyas terasza lesz a jutalmunk. Innen már csak visszasétálunk a főutcán a központba. Balra a zsúpfedeles ruszin tájházat is megnézhetjük, ami korhű emléket állít az itt élt embereknek, egy régi világnak. A buszmegállóig a már ismert P, majd Z jelzések vezetnek a túra végén.