A Pogányvárba fel, a Bagolyvárba le

Itiner:

• Ajnácskő (Hajnáčka) központjából a Z jelzésen indulunk el a főúton, Almágy (Gemerský Jablonec) felé. Átkelünk a hídon, és rögtön jobbra fordulunk.
• A Z jelzés a baloldalon található utolsó ház mögött kanyarodik be egy mezei útra.
• Pár lépést követően a Z jelzés a jobb oldali mezei utat követi, s nekivág a kapaszkodónak, s ezen a hegygerincen éri el az erdőt.
• Rövid, jelzett kitérőt teszünk a Z▲ jelzésen a gyönyörű panorámájáról nevezetes Tilics (Tilič) oldalkúpjára.
• A Pogányvár (Pohanský Hrad) bazaltfennsíkjának peremére megérkezve a P jelzésen folytatjuk utunkat.
• Átvágunk a kis fennsíkon, majd megérkezünk a plató túlsó oldalán található kilátóponthoz.
• A Pogányvárról hosszan ereszkedünk a P jelzésen, majd a Monosza (Monica) nyeregben a völgybe induló S jelzésre váltunk.
• Széles, gépekkel járt erdei úton ereszkedünk le Sőregre (Šurice); az úton már messziről látható a falu impozáns sziklatornya, a Bagolyvár (Soví hrad).
• A S jelzésen kitérőt teszünk, és megmásszuk a Bagolyvárat.
• Visszatérve a főutcára először a S, majd a Z jelzést követve sétálunk be Ajnácskő vasútállomására.

A túra részletes leírása:

A Pogányvár bazalttakaróján

Ajnácskő központját elhagyva igazi időutazás veszi kezdetét: először hamisíthatatlan szlovák falusi miliőben, egyemeletes panelkockák között koptatjuk az aszfaltot, majd a „legmodernebb”, mediterrán hangulatú házak között hagyjuk el az egyébként fantasztikus fekvésű települést a Z jelzést követve. A mezei úton a Tilics (Tilič) felé vezető gerincen haladunk, s mögöttünk egyre jobban kinyílik a táj. Mielőtt belépnénk az erdőbe, feltétlenül nézzünk is hátra: talán innen nyílik a legmegkapóbb látkép Ajnácskőre (Hajnáčka), amely neves földrajztudósunk, Hunfalvy János szerint ott található, „hol a történelem a mesével összefolyik”. A falu közepén álló sziklatű egy kipreparálódott vulkáni kürtőkitöltés, amelyről a vulkáni törmelékszórás fázisában keletkezett, puhább anyagból álló kráter teljesen lepusztult már az idők során. Az impozáns sziklán valaha – meglepően sokáig, 1744-ig lakott - vár is állt, de ennek ma már csak egy-egy részletét lehet kivenni a természetes sziklák között.

Az erdőbe belépve tábla jelzi hamarosan, hogy beértünk a legvédettebb, legmagasabb besorolású Pogányvár Nemzeti Természeti Rezervátum 223,35 hektáros szentélyébe. Az erős kaptatót érdemes megszakítani egy rövid, pár perces kitérővel a Tilics (Tilič) vulkáni kúpjára (Z▲). Fotósok kedvelt helyszíne ez a kis oldalkúp, ugyanis az év bizonyos szakaszában pont Ajnácskő fölött kel fel a nap, káprázatos fényekbe borítva a különleges települést. Amúgy geológiai szemmel nézve is érdekes ez a kis kúp: amikor már a Pogányvár alatti magmakamrából feltörő láva járatai eltömődtek, akkor az ajnácskői oldalon kezdett el működni egy kisebb vulkán. Ez volt a mai Tilics, amelynek erejéből azonban már nem tellett arra, hogy lávát ömlesszen a felszínre, az még a kiömlés előtt megszilárdult a kürtőben. A Tilics tetejéről jól látszanak az Ajnácskő mögötti vulkáni kúpok: a Ragács (Ragáč, 537 m), a Zaboda-kő (Zaboda, 468 m) és a Szárkő (Steblová Skala, 486 m), de páratlan látképet kapunk a magyarlakta Medvesalja településeire, s kivehető Almágy különleges, a táj felett őrködő román kori temploma is.

A Z jelzés látványosan, sziklák között kanyarogva éri el végül a Pogányvár platóját. A peremen található, táblával jelölt elágazástól a P jelzésre váltunk. Keresztezzük az egykoron legeltetett, mára erősen becserjésedett fennsíkot, majd elérjük a kis fennsík túloldalán található látványos bazaltsziklákat. A Pogányvár (578 m) a környék egyik legrégebbi vulkánjának számít a maga 4,7 millió évével. Az egykori kürtőből mintegy 600x800 méteres területre folyt ki a láva, amely egyes helyeken a 30 méteres vastagságot is eléri. A Medves-fennsík kistestvérének tekinthető bazaltfennsíkon nem találhatók kőbányák, alakzatai a legeredetibb formában őrizték meg a vulkánosság és az azt követő lepusztulás folyamatát. A Pogányvár kilátópontjáról, a bazaltsziklák tetejéről valóban gyönyörű panoráma nyílik a Medves-fennsíkra, továbbá az alatta elhelyezkedő medvesaljai falvakra: Óbást, Újbást, Vecseklő, Tajti, Hidegkút, Bakóháza és a magyarországi Cered. A távolban jól kirajzolódik a geoparkhoz tartozó Szilvás-kő tömbje, míg a horizontot az innen monumentálisnak ható Mátra és Bükk zárja.

A Pogányvár egyik legnagyobb földtörténeti érdekessége ugyanakkor alattunk, a sziklák között rejtőzik. Az egykori völgyeket kitöltő lávafolyamok később tektonikus mozgások eredményeképpen kiemelkedtek, s az így létrejövő hegyek széléről a puhább, üledékes kőzeteket idővel elmosta az erózió. A fennsík peremére kerülő vulkáni kőzetben pedig repedések jöttek létre, amelyek mentén a szélső tömbök lecsúsztak és ledőltek a meredek lejtőn. Hasonlóan a Balaton-felvidék bazaltorgonáihoz, a látványos peremszéli sziklaalakzatok alatt itt is hatalmas kőtengerek maradtak fent, a lecsúszó oszlopok között pedig hasadékbarlangok jöttek létre. Nem is akármilyenek! A Pogányvárnál 31 (!) felmért, nem karsztos barlang található, köztük Szlovákia második leghosszabb nem karsztos barlangjával, a 182 méteres Oszlopos-barlanggal (egyik barlang sem látogatható).

A környék sok esetben bizarr formájú szikláit a nép gyakran illette nevekkel, s a helyi hagyomány sokszor természetfölötti lények vagy emberek „kővé válásával” magyarázta a sziklák formáját és eredetét. A lábunk alatt látható, kiemelkedő sziklát Ördög János sziklának nevezik, s az ún. „ördögtornyok” közül ez az egyik legismertebb. A helyiek régen úgy tartották, hogy a keresztény hódítók elől a fennsíkon bujdosó pogányok faragták ki a hegy oldalából a sziklaalakzatot, és kultikus tisztelettel imádták azt. Néprajzi gyűjtések szerint a szikla fejét állítólag egy környékbeli lakos robbantotta le.

A sziklákat elhagyva a P jelzés még egy rövid ideig a peremet követi, majd betér az erdőbe és jól követhető szekérutakon hosszan ereszkedik egy kisebb nyeregig. Innen egy enyhén lejtő szintúton gyalogolva érkezünk meg a S jelzés elágazásába. A S jelzés erdészeti járművekkel is járt úton ereszkedik le a széles völgybe Sőreg felé.

A Bagolyvár legendákkal átszőtt tornyában

A zömében magyarok által lakott Sőreg (Šurice) felett áll egy 84 méter magasan kiemelkedő sziklatű, a Bagolyvár (Soví hrad), amelyet a Pogányvárról ereszkedve már messziről láthatunk. A látványos szikla Somoskő, Salgó és Ajnácskő „testvére”, ugyanis ez is egy vulkáni kürtőkitöltés (diatréma), amelynek tufagyűrűje már lepusztult. Hasonlóan a többi sziklához, ezen a sziklatűn is vár állott egykoron: Dánoskő vára, amely még a tatároknak is ellenállt.

A falu főutcájáról tábla jelzi a Bagolyvárat, a szikla alatti pihenőtől pedig a S jelzés ösvénye a magaslatot megkerülve kapaszkodik fel a szikla aljába. A fantasztikus kilátást az ösvény végéből is élvezhetjük, a szikla tetejére felmászni viszont veszélyes mutatvány. A hely nagyon látványos, ugyanis a 285 méter tengerszint feletti magasságot elérő sziklaszirt falai a falu felől nézve lényegében függőlegesek, és nem mellesleg tökéletes metszetét adják a több millió évvel ezelőtt történt földtörténeti eseményeknek. A zömében vulkáni törmelékből (finomszemcsés vulkáni hamuból, vastagszemcsés tufából, tufabreccsából és vulkáni bombákból) álló sziklát nyolc darab bazalt benyomulás (telér) szabdalja át, amelyek ily módon a kevésbé ellenálló tufát megvédték a lepusztulástól. Az 1964 óta fokozottan védett terület természetesen a geológusok paradicsoma, a kipreparálódott csúcsról már 1865-ben tanulmányt írtak.

Egykoron ezen a sziklatűn is vár állott (Dánoskő vára), amelyet az 1241-es tatárjárás során a helyiek saját költségükön megerősítettek, és így sikeresen ellenálltak a tatárok támadásának. Ez hatalmas szó volt akkoriban, mint tudjuk azt a történelemből. Hősies cselekedetükért IV. Béla király 1245-ben a várvédőknek nemesi rangot adott. Ebben az időszakban keletkezhetett a legjelentősebb emberi beavatkozás is a sziklán: egy kb. három méter átmérőjű és hat méter mély víztartály, amelyet a szikla legmagasabb platóján véstek ki a várvédők vízellátásának biztosítására. A szikláról gyönyörű kilátást kapunk a Pogányvárra és a szomszédos Monoszára, a szikla aljában elterülő falura, valamint a geopark felvidéki oldalának többi, kevésbé markáns hegyhátaira.

Ezzel a látképpel búcsúzunk, ugyanis visszatérve a falu főutcájára, a S, majd a Z jelzéseket követve gyorsan el is jutunk túránk végpontjára, Ajnácskő vasútállomására.