A Magas-Mátra csodája, az Ilona-völgy

Itiner:

•  A Szent István-csevicekúttól a Z jelzésen haladunk egy kilométert felfelé az Ilona-völgyben.
• Az Ilona-völgyi-vízeséshez a Z● jelzés visz fel; ezen megyünk tovább a parádi hurokút kanyarjához.
• A Z jelzésen folytatjuk az utat a Markazi-kapuba, ahonnan egy rövid szakaszon a K jelzésre váltunk a gerincen.
• Pár száz méter után a Kis-Saskő alatt leágazunk a S jelzésre, amin a Rózsaszállásig megyünk.
• A Szállás-kő felé a S● jelzésen, majd a pár száz méterre kiágazó jelzetlen úton jutunk; ugyanezen jövünk vissza.
• A Rózsaszállástól a S jelzésen ereszkedünk le a Macska-lyuk völgyön keresztül a kiindulópontunkhoz.

A túráról részletesen:

A tágas Ilona-völgyben

A Szent István-csevicekút, túránk kiindulópontja már eleve a Keleti-Mátra egyik leghangulatosabb része. Mélyen az Ilona-völgyben öreg gesztenyefasorok mentén érkezünk a lankás rétek és öreg erdő találkozásánál lévő forráshoz. Az oldott szénsavat tartalmazó ásványvizet már a régi időktől kezdve használták a helyiek: legfőbb ellenszere volt az italozás utáni kiszáradásnak. A kút körül remek táborhelyet találunk esőbeállóval, padokkal és asztalokkal, valamint tűzrakó hellyel.

Utunk a rét szélén, a gesztenyefasor mentén indul a hegyek közé az aszfaltúton a Z jelzésen. Ha fogékonyak vagyunk a geológiai érdekességek iránt, érdemes a következő pihenőhelynél az oldalról beágazó völgybe lekanyarodni a tanösvény jelzésével, és meglátogatni az Ördög-gátat. A látványos képződmény az Ilona-völgytől alig pár száz méterre található. A puha agyagpala alkotta völgyet keresztbeszeli az üledékbe benyomult és megszilárdult andezittelér. Mivel a lávakőzet anyaga sokkal ellenállóbb, mint az agyagpala, így a patak és az erózió kipreparálta a vulkáni képződményt, mely masszív, több méter magas várfalként húzódik keresztbe a völgyben. 

Visszakanyarodva a pihenőhely és egy sírhely után a Z jelzés leágazik a fővölgyből, de mi a murvautat követjük az Ilona-völgyben a Z● jelzésen. A Gloriette-pihenőhelynél összezárnak a hegyoldalak, és a beszűkült völgy élénk kanyargásba kezd. Az egyre kövesebb mederfenék és a meredek oldalfalak sejtetik, hogy valami készülődik, közelítünk a földtani esemény felé.

Az Ilona-völgyi-vízesésnél

A köves, kacskaringós meder egy ponton már hatalmas fatörzsekkel és leszakadt kőtömbökkel szabdalt. Egy kanyar után feltűnik a völgyet lezáró, utunkat álló komor sziklafal. Az itteni földtani képződmény hasonló az Ördöggátaknál látottakhoz, csak nagyobb és masszívabb. A közel 10 méteres sziklafalon alábukó patak hazánk legnagyobb természetes vízesését képezi. Az áradások erejét mutatják a vízesésnél felhalmozott farönkök és andezitgörgetegek. Különös hangulatot árasztanak a kőemberek, melyeket a patak által lekerekített kövekből építettek a turisták; néma őrzői a helynek, strázsálnak a patakmederben és a sziklafalakon.

A turistaút balra, a lankásabb terepen kerüli meg a sziklafalat, és halad el a vízesés feletti peremen. Látványos, ám veszélyes rész, érdemes odafigyelni. A völgyben feljebb még kísérik a patakot kisebb sziklafalak, de mi a vízfolyás felett, a hegyoldalban haladunk. Szembetűnő a sötét, szűk völgy után a délies fekvésbe forduló hegyoldal fényözöne. Az erdő a hűvösebb, csapadékosabb időt kedvelő gyertyános-bükkösből átvált melegkedvelő tölgyre. Hamar kiérkezünk a völgyből a hegyoldalban szerpentinező parádi úthoz.

A Mátra gerincén

A parádi hurokút visszafordító kanyarjánál a Z jelzésen megyünk tovább a Markazi-kapu felé. Ha nem kívánunk magasabbra kapaszkodni, ez egy kézenfekvő rövidítési pont lehet: csak tovább kell menni a dózerút felső ágán, és egy kilométer lankás harántolás után a Rózsaszálláshoz érünk, ahol az eredeti útvonal is halad. Érdemes azonban meglátogatni a Markazi-kaput és a gerincet, mivel látványos része ez is a túrának. Bár a kapuig egy szokványos, északi oldalban gyakori bükkösben haladunk, a gerinc bevágásához érve drasztikusan felélénkül a táj.

A Markazi-kapu egy természetes bevágás, mélypont a Keleti-Mátra gerincén, ahol a hegység két oldalán élők közlekedtek a túloldalra. A kékesi kaldera patakjának felharapózásával keletkezhetett, ahogy a lefolyó víz eróziója egyre mélyítette a völgyet, és így az belevájt a gerinc ívébe. Maga a kaldera a Markazi-kapuból nem kivehető, viszont a Kékes tömbje uralja a tájat.

A gerincút itt oldalazva halad a meredek északi letörésen K jelzéssel navigálva. A Kis-Sas-kő impozáns rétje alatt leágazunk a S jelzésre, ami szintben kerüli a sziklás gerincet. Azon a ponton, ahol egy derékszögű kanyarral átbukunk a Kis-Sas-kő sziklasávjának folytatásán, ott érdemes egy nagyon rövid kitérővel lefelé kinézni az erdőből. Nem köztudott, viszont remek kilátópont van a S jelezés alatt kb. 150 méterrel a Kis-Sas-kő folytatásánál. Sombokrok és kisebb sziklák között érkezünk egy tágas, réttel koronázott térségre, mely sziklafallal szakad le az alant húzódó Ilona-völgybe. Rálátunk a völgy kanyarjára, ahogy épp kikerüli a Marhát tömbjét - amin egyébként egy középkori vár maradványai találhatóak. Hosszan belátni a Parádi-völgybe és a mögötte húzódó Heves, Borsod és Nógrád megyék találkozásánál hullámzó tájra. Az ösvényre visszatérve innen már hamar leérünk a köves oldalban harántoló ösvényen az alattunk futó dózerútra.

A Szállás-hegy kilátópontja

Az erdőgazdasági úton a Rózsaszállás felett egy elágazáshoz érünk, ahol a S jelzés is lekanyarodik. Ez lesz majd utunk későbbi folytatása, de előtte kinézünk a rövid sétára található Szállás-hegyre, ami a Kékes tömbjének legszebb panorámáját nyújtja. Ehhez a dózerúton megyünk tovább a S● jelzés kíséretében. Pár száz méter után, a következő balos kanyarban a hegygerincen egy ritkán járt ösvény vezet az öreg bükkök között a szemben lévő kiemelkedés tetejére. A  jelzetlen úton felérünk a lokális kiemelkedésre, ahol a hegy nyugati oldalán egy sziklával övezett rét található.

Ahogy lejjebb sétálunk a füves területen, egyre jobban kibontakozik a közvetlenül felettünk magasodó Kékestető jellegzetes trapéz alakjával és a felhőket karcoló átjátszó adójával. A vulkáni roncs északi oldala meredeken szakad le felénk; sűrű, öreg erdő borítja ezt a szinte megközelíthetetlen tájat, így a fák felett meredező tornyon kívül semmilyen épület nem látható a kékestetői kavalkádból. Korlátozott kilátás adódik még a Galyatetőre és a Mátra északnyugati lábára, de a Kékes látványa mindent ural.

Vissza a völgybe

Az idefelé megtett úton érünk vissza a Rózsaszálláshoz, ahonnan a S jelezés mentén ereszkedünk le a hegyoldalban. A Rózsaszállás mellett biztos vízjárású forrást találunk, ahol lemoshatjuk az idáig megtett út verejtékét magunkról, hiszen innentől már csak lefelé ereszkedünk egy rövid úton. A patakvölgyből kiérve lankás oldalban keresztezzük a parádi hurokút alsó szárát, és a Lapossás-domb fenyőerdővel borított lankás szakasza után meredekebben érkezünk a hegy alatti nyeregbe.

Innen kanyarodhatunk el nyugat felé a S+ jelzésen Parádóhuta irányába, de az eredeti útvonal szerint a S jelzésen jutunk vissza a Szent István-csevicekúthoz. Az egyre meredekebb Macska-lyuk oldalában egy vízmosás szélén ereszkedünk vissza ősi bükkök árnyékában az Ilona-völgybe, ahol a felső gesztenyefasornál érkezünk ki a műútra. Innen a már ismert útvonalon pár száz méter után megérkezünk kiindulópontunkhoz, bezárul a körtúra.