A Bükk tetején

Itiner:

• A Z▲ jelzésen indulunk a Gloriette-tisztásról. 
• A Szalajka-forráshoz a Felső-tó melletti aszfalton, majd jelzetlen ösvényen teszünk kitérőt.
• A tó gátjához visszatérve a ZΩ jelzésen indulunk felfelé, ami ismét a Z▲ jelzésbe csatlakozik.
• Oda-vissza kitérőt teszünk az Istállós-kői-barlanghoz.
• A Z▲ jelzésen megyünk tovább az Istállós-kő érintésével. A Szilvási-kőhöz a S▲ jelzésen tehetünk kitérőt.
• A Z jelzésen ereszkedünk vissza a Szalajka-völgybe a Kopasz-réten át.
• A Z▲ jelzés egy rövid szakaszán érünk vissza a Gloriette-tisztáshoz.

A túráról részletesen:

A Szalajka-patak egykor és most

A Szilvásváradi Állami Erdei Vasút felső végállomásától, a Gloriette-tisztástól indulunk a Z▲ jelzésen. Az egyetlen tömegközlekedés, ami felhoz idáig, maga a kisvasút, bár érdemes a Szalajka-völgyet gyalog is felfedezni, akár felfelé, akár lefelé megtoldva a túrát bő két kilométerrel. A Szalajka-patak a Bükk egyik leghangulatosabb és leglátványosabb vízfolyása mésztufagátakon lebucskázó vízeséseivel, duzzasztott erdei tavacskáival, a vizében élő rengeteg kecses pisztránggal, a patak felé hajoló égerfák árnyékában folyó kristálytiszta vizével. A csapadékra gyorsan reagáló karsztforrás azonban hirtelen drámaian meg tudja változtatni a völgy hangulatát. Így történt, hogy 1976 októberén több mint száz liter víz tört a felszínre másodpercenként a Szalajka-forrásból, ami zavaros áradattá változtatta a patakot, és vitt mindent, ami a Szalajka-völgyben útjában állt.

Hasonló esetek megelőzésére alakították ki a Felső-tavat rögtön a forrás fakadása alatt, amit túránk egyből a vasútvégállomás felett érint is. Régen itt, a tározó felett, a forrás mellett szerpentinezett fel az ösvény az Istállós-kői-barlanghoz - azonban 2017 áprilisában a már lombjukat fakasztott fák ágára tapadt a későn érkezett hó, ami erdőrészleteket döntött ki a viharos széllel karöltve. Utunk folytatásához vissza kell sétálnunk a tározó gátjáig, ahol a ZΩ jelzés felkanyarodik az épen maradt erdőn keresztül a hegyoldalba, és a döntés szélén haladva kapaszkodik fel a Szalajka-forrás felé. Itt egy sziklás kiszögellést kerül az ösvény, ami a meredeken a forráskatlanba szakadó oldal felé fakorláttal támogatott. Nem véletlenül vezet erre a vad vidékre a turistaút, a Szalajka-patak ősi forrása ugyanis itt található, közel 100 méterrel a mai kifolyás felett. A régmúlt lenyomata egy magasabb, kevésbé bevágódott Szalajka-völgyet képvisel. Ez az ősi forrás egy tágas forrásbarlangot vájt a Bükk nyugati letörésébe, amit egy rövid, pár tíz méteres kitérővel meg is tekintünk.

A bozótos sziklataréjok bezáródásánál ugyanis az ösvény még feljebb kapaszkodik az oldalazásból, és egy háromszög alakú szádával a bükki vadonba ásító, tekintélyes sziklakapuval a mélybe nyíló üreg tárul ki előttünk. A természetes menedék a jégkorszakban az ősember lakhelye is volt, de a bükki pásztorok is előszeretettel húzták meg magukat állataikkal a tágas üregben. A felettünk magasodó hegyoldalt erről az üregről nevezték el Istállós-kőnek. A közel 60 méteres csarnok sátortetőt formáló mennyezetén cseppkőlefolyásokat, tábortüzek nyomát is láthatjuk. A legnagyobb nyári melegben is hűvösen marad az üreg, míg a zord téli időjárásban enyhe leheletét eregeti a csarnokba a hegy belseje.

A Nyugati-Bükk bércein

A barlanghoz vezető leágazástól pár métert vissza kell ereszkedni a völgybe, aminek a legalján a görgeteges bevágásba simul az ösvény. A bükki szurdokvölgyek egyik legjellegzetesebb, legvadregényesebb képviselőjében járunk; körülöttünk merész formákkal, tekintélyt parancsolóan tornyosul a Bükk-hegység monumentális tömbje. Az elkeskenyedő Szalajka-völgy egy meredek hegyoldalba fut, ahol az ösvény felkanyarodik balra a barlang feletti gerinc által lekanyarított sekély bevágásban. Itt kezdődik az a közel 400 méter szintet leküzdő meredek kapaszkodás, amit kb. másfél kilométeren teszünk meg - ezzel a hegység egyik legnehezebb útján közelítjük meg a Bükk legmagasabb bérceit.

Ez a szakasz rossz időben csak tapasztalt turistáknak ajánlott: esőben felázott, de különösen havas, jeges felületen veszélyes kicsúszások is történhetnek. Ennek ellenére az útvonal maga szép, igazi hegyi jelleget mutat a sziklás gerincekkel övezett, öreg bükkök között kanyargó vadászösvény.

Az Istállós-kői-barlang feletti sziklás gerinc egy kis előcsúcsban tetőzik, ami egy merész, köves nyerget alkot az Istállós-kő oldalában. Itt egy régi, sziklába vájt úthoz csatlakozunk, ami a sziklás kiszögellést megkerülve oldalaz az irdatlan leszakadás közepén. Innen a túloldalon ismét egy bevágásban kapaszkodunk tovább. Ez a legmeredekebb szakasz, ahol valóban próbára teszi erőnlétünket a hegy. Az ösvény az öreg bükkök gyökerei között kapaszkodik méterről méterre; érdemes kihasználni a természetes, gyökerek alkotta lépcsőfokokat. Bő száz méter szintet teszünk meg itt kétszáz méter távon, azaz a lejtőszög tekintélyes egy turistaúthoz.

Szerencsére egy régi utat keresztezünk itt a legmeredekebb oldalban, ami az Ispán-hegy nyerge és a Nagy-Kopasz között valósággal körbeöleli az Istállós-kő tömbjét. Ezen a pihenő jellegű ösvényen kanyarodunk be a hegy északi oldalába, ahol az utolsó rohamot kell levezényelnünk a hegy bevételéhez. Ez még mindig rendkívül meredek, de már kevésbé megerőltető a középső szakaszhoz képest. Az erdő is fiatalabb, kevésbé látványos, de az északi, északnyugati oldal némi árnyékot adhat a reggeli órákban ezen az izzasztó szakaszon.

A lekerekedő hegytető jelzi, hogy közel vagyunk a csúcshoz, ahol váratlanul toppan elénk a lombsátorral körbevett erdei tisztás, ami a hegy legmagasabb pontja. Itt jobbra egy fakereszt, balra pedig a sziklás csúcs, ahol büszkén áll a hegy tetejét jelző faoszlop. A felírt 959 méteres magasság sokáig a hegység legmagasabb ismert pontja volt, amit azonban a modern, pontos műholdas mérések felülbíráltak. A hegységperemi kiszögellés mögött ugyanis az Istállós-kőtől alig pár száz méterre, a Szilvási-kőnek nevezett erdős hegytető másfél méterrel magasabbnak bizonyult. A tovább vezető utunk is erre halad, az Istállós-kő keleti gerincén, ami egy érdekes, hegytetői, lapos töbröt kerül.

Az Istállós- és Szilvási-kő közötti nyeregbe érkezünk, ahol az eddig követett Z▲ jelzés lekanyarodik a déli oldalon. Ha meg akarjuk nézni a valódi legmagasabb pontot, akkor az északra leágazó S▲ jelzésen kell pár száz métert a nyeregből oldalazni. A kis táblával ellátott leágazásnál egy jelzetlen ösvényen érhetjük el a Szilvási-kő sziklás, fenyves és bükkös határán magasodó csúcsát.

Eredeti útvonalunk azonban az Istállós-kő déli oldalában ereszkedik be a hegy alatti nyeregbe, ahol a Z jelzésen jobbra, nyugat felé ereszkedünk tovább a tekintélyes bükktörzsek csarnokában. Egy kis katlanban megpihen a lejtő, mielőtt valóban betérnénk újra a fennsík nyugati letörésébe.

Ereszkedés vissza a Szalajka-völgybe

Az eddig széles szekérúton haladó Z jelzés a Kis-hegy gerincét megkerülve jobbra levált a kényelmes útról; meredeken ereszkedni kezdünk egy bevágásban. Az ösvény a természetes lejtőt követi, ami a Nagy-Kopasz lekerekedett tömbjétől délre kialakult kúp alakú hegy lábánál. Ezen a szakaszon egy félkört teszünk meg a hegy körül, miközben lassan adagolva veszítjük küzdelmesen megszerzett szintünket.

A bevágás aljánál egy pihenőnél leágazik az eddig hűségesen velünk tartó K+ jelzés, ami az Őr-kő-rétig vezet, egy igen látványos, hegyi réteket felfűző alternatívát kínálva az ereszkedésre. Mi azonban a leghatékonyabb, leggyorsabban visszavezető úton, a Z jelzésen folytatjuk, ami azért mutat nekünk is egy jellegzetes fennsíki rétet. Az elágazás alatt ugyanis kiérünk a Kopasz-rétre, ami tipikus, lapos nyeregben elhelyezkedő hegyi kaszálórét. A harsányzöld fűvel és tarka virágokkal ékes tisztás túlfelén egy furcsa betonépület áll besüllyesztve a rét szintje alá. Itt nyílik ugyanis a Kopasz-réti-barlang, ami az épület mögött egy bokrok között eltűnő sziklás torokkal enged bebocsájtást a barlangászoknak a hegy belsejébe.

A Kopasz-rétnél ideiglenesen megenyhül a lejtő, de amint beérünk a Nagy-Kopasz és a Küllő-hegy közötti bevágásba, a dózerút fokozódó meredekséggel ível alá a fennsík pereméről. A köves hegyoldalak között azonban hamar kiérkezünk a Kis-Kopasz alkotta nyereghez, ahol egy már alig kivehető erdei tisztás bújik meg az öreg bükkösben. A kaszálóhoz vezető dózerúton már enyhe lejtéssel kanyarodunk balra, dél felé, és pár perces, közel szintben haladó szakasz után ismét lekanyarodik a Z jelzés a kényelmes útról egy meredek, köves bevágásba. A fennsík nyugati letörése itt már valóban komolyan beindul, azonban az ösvény okosan kifut egy sziklakiszögellés gerincélére. Ez a váll ideiglenesen enyhít az ösvény meredekségén, azonban a sziklás kiszögelés nyergében, jobb híján bevág a sziklagerinc alatti bevágásba. Ez a rövid, de valóban megerőltető, sziklás, görgeteges szakasz az ereszkedés kulcspontja. A meredek szakasz után egy szerpentinezve haladó ösvényen kanyarodunk be a szikla alá, ahol pár száz méter után megenyhül az egész hegyoldal, így kijutunk a technikás részről. A sziklataréj folytatásaként formálódó gerincet követjük a továbbiakban, amiről jobbra egy erősen benőtt úton elérjük az Ugró-kői bányából érkező, széles dózerútra. Ezen már kényelmesen leérünk a Horotna-völgyben oldalazó erdőgazdasági útra, ami teherautónyi szélességgel vezet vissza a Szalajka-völgy irányába.

Itt pár száz métert követjük csak az utat, amin kényelmesen visszaérhetnénk a kisvasút végállomásához, azonban a Z jelzés lekanyarodik balra a patakhoz. Ez az ösvény elég meredek, a kidőlt fák miatt több szakaszon nehezen is járható, azonban egy hangulatos patakparti sétányon érhetjük el a Szalajka-völgy torkolatánál az erdei múzeumot és a Fátyol-vízesést. Ha nagyon benőtt, vagy sáros, csúszós a patakparti ösvény, a patak duzzasztásánál átsétálhatunk a túloldalt kényelmesen ereszkedő erdei útra. A patakkal karöltve érjük el a hegyi emberek életét, erdei munkáját bemutató szabadtéri kiállítást. A kis tisztáson kialakított, ötletes és szemléletes erdei múzeum végénél, egy nagy fedett pihenőnél betorkollik a Horotna-völgy a Szalajka-völgybe, ahol régi ismerősként ismét üdvözölhetjük a Szalajka-patak sebes folyását. Jobbra tőlünk, a két völgy egyesülése felett található a Fátyol-vízesés, hazánk leglátványosabb mésztufagátrendszere, ahol széles, csillámló függönyeivel bukdácsol lefelé a Szalajka-patak. Itt újra csatlakozunk a Z▲ jelzéshez, ami utunk elején is kísért. A Gloriette-tisztáson keresztülvágva visszaérkezünk a kisvasút végállomásához, bezárul a körtúra.

Ha van még bennünk lelkesedés és felfedező kedv, érdemes az utolsó, rövid szakaszt a Fátyol-vízeséstől Szilvásváradig gyalog megtenni, ugyanis itt a természeti látnivalók, mint árusok a búcsúban, egymást követik a lefelé vezető, alig két kilométeres szakaszon. A sziklából fakadó, vízeséssel kis tóba csobogó Szikla-forrás, a pisztrángkeltető buja növényzettel körbevett medencéi, a Szalajka-patak látványos, kristálytiszta tavai, megannyi pisztránggal és látványos vízi növényzettel, vadaspark, erdészeti múzeum, kisvasút és bazársor, megannyi látnivalót érintve érkezünk vissza a faluba.