A budai Fehér út sárgáján

Itiner

• Végig a S jelzést kell követnünk.

A túra részletes leírása

Nagykovácsi

A főváros szomszédjában egészen kivételes Nagykovácsi fekvése: minden oldalról hegyek keretezik, valódi zsákfaluként fekszik medencéje alján. Területe már a római korban is lakott volt, de nevét egy későbbi időszakban nyerte el, amikor királyi szolgák, pontosabban fegyverkovácsok lakták. Aztán a török időkben elnéptelenedett, később pedig sváb telepesek érkeztek a hegyek közé. Melyek bőségesen ellátták őket munkával és javakkal: a medencét a korábbi patakok hordalékának termékeny talaja béleli, ami lehetőséget adott a mezőgazdálkodásra, de a mészkő, a dolomit, majd a szén bányászata is fontos bevételi forrást biztosított. Akár az erdő, ahol a fakitermelés, illetve a mészégetés jelentette a megélhetést. Németeket azonban már alig találunk: a II. világháborút követően, mindössze 3 nap alatt 800 családot ültettek vonatra a solymári vasútállomáson, ahonnan Németországba szállították őket. Csupán tucatnyi család maradt Nagykovácsiban - a kitelepítettek helyére pedig a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény keretében felvidéki magyarok érkeztek. (Kisebb számban jöttek új lakók Erdélyből és a Jászságból is.)

Nagykovácsi központjából, a rendezett főtérről indulunk nyugat felé a főutcán (a S jelzésen). A település széléhez érve két bozótos terület közt tör előre köves földút. Balra a Budapesten át (részben alatta) a Dunáig lefolyó Ördög-árok patak forrása fakad. Mérsékelten, de érzékelhetően emelkedünk, jobbra előre a Kutya-hegy 559 méter magas tömbje emelkedik - a térképre tekintve feltűnhet, hogy a hegység legmagasabb pontja, a dél felé magasodó Nagy-Kopasz neve mellett is épp ez a szám szerepel. A két csúcs (pontosabban tetőpont) közt nüansznyi különbség - a Nagy-Kopasz javára.

Erdők között

Egyelőre magas fák közt, uralkodóan tölgyesek fémjelezte társulásban baktatunk, jobbunkon kerítés tűnik fel, ami a vadakat hivatott távol tartani a facsemetéktől és a rétek növényritkaságaitól. A kopárosokkal tarkított, rétekkel is tűzdelt erdőség még a 20. század második felében is lezárt vadászhely volt, ahová máig csak egyetlen turistaút jelenti a belépési lehetőséget. Jelzésből és a kirándulókat szolgáló infrastruktúrából továbbra is hiány van errefelé - immáron elvileg természetvédelmi okból. A gyepterületek ugyanis ritka növényfajoknak jelentenek menedéket (mint pl. az István király szegfű), ahogy a szűk völgyek sziklás oldalainak sajátos mikroklímaviszonyai is speciális élőhelyi viszonyokat alkotnak.

Csatlakozik a Kutya-hegy felől érkező ösvény, és ezzel el is értük utunk legmagasabb (471 m) pontját, alig észlelhető ereszkedésbe kezdünk. A Fehér úton járunk, nevét a folyton-folyvást kibukkanó dolomit színéről kapta, mely az egész terület felépítője, és a keréknyomokat is megfesti. A könnyen murvásodó kőzetbe a földtörténet korábbi, csapadékosabb időszakaiban patakok vágtak mély árkokat, különösen szabdalt, élénk domborzatú zónát faragva itt, a hegység nyugati csücskében.

Kopárok peremén

A fenyőfoltok, tölgyesek és tisztások keveréke karakteres hangulatú szeglete a Budai-hegységnek, ahol már alig érezni a közeli nagyváros hatását. Egy ponton piciny csapás hív balra, pár méterrel előrébb, a bércorról nagyszerű kilátás nyílik a Zsámbéki-medence és a Gerecse irányába (baloldalt feltűnik a Velencei-hegység is, a távolban pedig a Vértes és a Bakony). A turistaút ereszkedik picit, és egykori koronauradalmi határkövek mentén, nem csillapodó szépségű vonalvezetéssel kalauzol a száraz sztyepprétek között. Egy újabb tisztás hosszúkás foltjáig gyalogolunk, ahonnan megint megcsodálhatjuk a Gerecse távoli domborulatait, de tisztán látszik a hosszúkás csíkként elterülő Vértes, no meg annak takarásából előbújva a Bakony is. A Velencei-hegység két kis halomként azonosítható, jobbra, a fák lombja fölött kibukkan a Pilis-tető háta. Előtűnnek a Mária-völgybe hajló lejtők zord dolomitkopárjai is, így már nem csak a térképen rajzolódik ki a terület különös meredeksége.

Mindössze néhány fát éltetnek a Mária-völgy oldalának kietlen dolomitbordái, szemben pedig a Meszes-hegy keresztjéről felismerhető, fátlan csúcsa emelkedik. Mögötte a Zsámbéki-medence hullámzó felszínén túl felfedezhetjük a Velencei-hegység kettős osztatú tömegét, és a Vértes csúcsmentes, hosszúkás magaslatát.

Bele a medencébe

Ha kinézelődtük magunkat, vár az útvonal kevésbé maradandó szakasza: mélyúton ereszkedünk le a Zajnát-tető oldalában. A sűrű, bozótos erdőben több mint 1 kilométert gyaloglunk, mire a Perbált környező szántókra, legelőkre jutunk. A jelzés itt megtévesztő lehet: a turistaút jobbra indul, tehát át kell kapaszkodnunk a létrával átjárhatóvá tett kerítésen. Tágas mezők kísérnek, hátrafordulva pedig végigmérhetjük a végigjárt hegycsoport meredek peremét, a Budai-hegység és a Zsámbéki-medence szegélyét. A hullámzó út nem tart sokáig, nyílt terepével szöges ellentéte az útvonal korábbi részének.

A földek szorításában vezető földút hamarosan csatlakozik a Perbál főutcáját képező, forgalmas autóútba. Ezen balra elhagyjuk a templom épületét, végül a központban megtaláljuk a helyközi buszok megállóját. Buszra szállás előtt tájékozódjunk, az utca melyik oldala felel meg céljainknak, nehogy meglepetés érjen (a budapesti buszok az érkezési irányunkkal ellentétesen indulnak).