Gerecse nagy kör, avagy ami a Turul mögött van

Itiner :

• Alsógalla vasútállomást az Aradi utcán hagyjuk el, majd egyenesen haladunk tovább a Cementgyári úton és a Tarjáni úton.  Ez utóbbi az 1-es utat keresztezve már kivezet a településről.
• Szép, erdei úton érkezünk meg Tarjánba.
• Tarján központjában Gyermely felé fordulunk a közúton.
• Gyermelyt (kitérő lehetősége Gyarmatpusztára) követően Szomor, Máriahalom és Epöl érintésével érkezünk meg Bajnára, de Epölről gyalogos kitérőt tehetünk az Öreg-lyukhoz és az Őr-hegyre.
• Bajnáról Bajót felé indulunk el a közúton, majd a közúti táblával jelölt helyen a kavicsos útra térünk Pusztamarót irányába.
• Pusztamaróton a széles, kavicsos úton tekerünk át, amely a Vízválasztó érintésével kel át a Nagy-Gerecse tömbjének túlsó oldalára.
• A Vízválasztótól már erdészeti betonúton ereszkedünk le hosszan Bikolpusztára, ahol balra fordulunk Tardos irányába a közúton.
• Heprifalvánál kitérőt tehetünk a Vörös hídnál található lombkorona sétányhoz. 
• Tardos központjában először Vértestolna felé, majd a falu szélén Tata felé fordulunk.
• Tardosról kiérve ismét Tata felé fordulunk, s elhaladunk az Agostyáni arborétum, majd az ökofalu mellett, így érünk Agostyánba.
• Agostyánról Tatára tekerünk, az Agostyáni út szinte az Öreg-tó partjáig vezet bennünket (az utca legvége egyirányúvá válik, itt érdemes a járdán tolva átkelni az 1-es úton, majd az 1-es út túloldalán, kicsit jobb kéz felé induló Bartók Béla utcán legurulni a tóhoz), ahonnan meglátogathatjuk a városon belüli helyszíneket, de vonattal visszatérve Tatabányára kitérőt tehetünk a Szabadtéri Bányászati Múzeumhoz is.

A túra részletes leírása:

Tatabányáról Bajnáig a Gerecse kevésbé ismert dombjai között

A Tatai-árok és a Duna völgye között elhelyezkedő Gerecse jellegzetes, szétszabdalt röghegység. Az egyes rögök azonban kis terjedelműek, ezért a karsztos képződmények méreteikben elmaradnak más hegységeink (pl. Bükk, Budai-hegység, Gömör-Tornai-karszt) hasonló képződményeitől. A hegység a nevét egyrészt a morva „grics” (hegy, meredély) szóból, másrészt viszont a kerecsensólyom nevéből származtatják (a hegység titkos szegleteiben ma is fészkel ez a pompás madár).

Az ipari múltjáról és vasalt útjairól ismert Tatabányán kezdjük meg túránkat. A bánhidai csata emlékére 1907-ben állított Turul - Európa legnagyobb fémből készült madara - alatt elterülő iparvárossal ne legyünk előítéletesek, különösen, ha a Gerecsét kívánjuk megismerni! Kevesen tudják például, hogy az egykoron az egyik legszennyezettebb hazai településnek számító város hazánkban elsőként, már 2007 óta klímabarát település!

A látnivalók tekintetében persze szűkebb a paletta, mint Tatán, de az alsógallai vasútállomástól nem is messze található Szabadtéri Bányászati Múzeum, vagy más néven ipari skanzen nem csupán a tágabb környéket gazdaggá tevő ásványkincsekről nyújt tájékoztatást, de egy fontos történelmi korról is pontos képet ad. Ha tehetjük, a túra legelején, vagy talán inkább a legvégén iktassuk be a programba ezt a méltatlanul ismeretlen kiállítást, ahol több érdekesség mellett két korhű – egy 1920-30-as és egy 1960-70-es évekbeli – osztálytermet is megtekinthetünk.

A térség földtani felépítésének köszönhetően Tatabányát elhagyva kaptató vár ránk, majd Tarján felé lankásabbá válik a terep. Tarjánban a lakosság harmada ápolja német nemzetiségi hagyományait. A faluban átkarikázva ez talán kevésbé szembetűnő, de éppen a Gyermely felé vezető úton találjuk az Öreg Favágó Bajorországot idéző éttermét, ahova legalább egy kávéra érdemes betérni!

Ezt követően nyakunkba vesszük a Gerecse dombjait, s Gyermely előtt rögtön nevezetes és különleges helyszín mellett haladunk el (kb. 1 km-es kitérő): az egykor önálló Gyarmatpuszta vadaskertjében egy 19. században épített vadászkastély és egy gyönyörű kápolna áll, ahol nem mellesleg a Gerecse legismertebb történelmi alakját, Sándor Móricot, az „ördöglovast”, és kedvenc lovát temették. De Gyarmatpuszta másról is nevezetes, egyike volt ugyanis a Kádár János által 1964-ben létrehozott, zártkörű Egyetértés Vadásztársaság által használt ún. elsődleges vadvédelmi területeknek.

Gyermelyt elhagyva Szomor, Máriahalom és Epöl környékén érdemes átadni magunkat a kerékpározás élvezetének. Az alsóbbrendű utakon sok autó nem fog zavarni bennünket, így gyönyörködhetünk a környező, vadregényes dombok látványában, a falvakban pedig még találunk egy-egy szép, hagyományos házat és pincét. 

Az Öreg-lyuk és az ördöglovas kastélya

Ha ránézünk a Gerecse turistatérképére, rögtön szembetűnik, hogy Bajna tágabb környezetében, Héregtől Bajnán át Zsámbékig igazából nincs egyetlen turistaút sem. Pontosabban, szinte égeti a természetjáró szemünket az az egy szem Z▲ jelzés, amely Epöl Bajna felé eső szélétől kanyarog fel az Őr-hegy 347 méter magas bércére, érintve a talán ezért is kevésbé ismert, a Gerecse látványos barlangjai mellett (Jankovich-barlang Bajót mellett, Szelim-barlang) mindenképpen méltatlanul háttérbe szorult Öreg-lyuk tátongó üregét. Mivel a turistaút nem hosszú (1,3 km és 172 m emelkedő a tetőig, a barlang pedig mindössze 500 méterre van a közúttól), ezért mindenképpen érdemes lelakatolni bringáinkat, és meghódítani ezt a különleges csúcsot, de a barlangot mindenképpen.

Az Öreg-lyuk széles szájú bejáratához pár méteres, egyértelműen jelzett kitérő vezet a turistaútról. A tekintélyes méretű barlangnyílás mögött egyenletes lejtéssel vezet a mélybe a tágas, széles folyosó. Mivel a barlangnak csak egy bejárata van, és a folyosó lejt, ezért a hideg levegő látványosan beszorul a járatba, ezért nyáron a hőmérsékletkülönbség ezen a pár tíz méteren is jelentős (és kellemes). Érdemes felkapaszkodni a csúcsra is, ahonnan szép panoráma tárul elénk a Gerecse központi tömbjére, meg a környező, kevésbé ismert sasbércekre, bár a kilátást egyre jobban takarja az ég felé nyújtózkodó vegetáció.

A hegy alatt fekvő, festői Bajna a Sándor–Metternich-kastélyról nevezetes, amely a 19. század harmincas éveiben az „ördöglovasként” ismert Sándor Móric gróf lakhelye volt. „Akinek tanulni kell a lovaglást, az soha nem fogja megtanulni” – mondta állítólag a magyar főúr, császári és királyi kamarás, Bajna, Bia és Both uradalmak örökös ura, amikor már felnőtt korában egyszer csak lóra szállt mindenféle előképzettség nélkül. A különc gróf meg sem állt az európai hírnévig, az ördöglovas legendája ugyanis Londonig ért, életútja pedig egyértelmű történelmi kalandfilmért kiált. Tényleg érdemes utánajárni és megismeri e különös gróf szeszélyeit és történelmi gondolatait (az „Ördöglovas” bajnai, nem mellesleg Hild József, neves klasszicista építészünk által tervezett kastélya a tervek szerint 2020-ban nyitja meg újra kapuit, benne az ördöglovas életét is bemutató kiállítással). 

Hegyi puszták népe

Bajnát elhagyva gyönyörű úton tekerünk a Duna felé, balra a Nagy-Gerecse tekintélyes tömbje látható, jobb kéz felől már a Pilis körvonalazódik, de érdemes néha hátra is tekinteni a festői Bajna irányába. A közútról a jelölt helyen ráfordulunk a kavicsos útra, hogy felkapaszkodjunk Pusztamarótra.

A mára már üdülőterületté, táborrá átváltozott Pusztamarót neve egy sajátos településformára utal. A puszták önálló települések külterületi lakott helyei voltak egykoron, mezőgazdasági jelleggel. Legtöbbjük az Alföldön jött létre, de kisebb számban hegységeinkben is megtalálhatóak voltak (a Gerecsében, köszönhetően a változatos felszínnek, több is található belőlük). Ezek általában uradalmak részét képezték, lakosságuk néhány tucat lelket tett ki, akik túlnyomó része ún. mezőgazdasági cseléd volt. A telepek cselédlakásokból, istállókból, javítóműhelyekből, fűrészüzemből, egyéb gazdasági épületekből álltak, a jelentősebbeken urasági kúria vagy kastély is épült. A hegyi pusztákon az állattartás dominált (elsősorban juh, szarvasmarha, ló), a növénytermesztés rendszerint gyümölcsösökre (alma, szilva, stb.), házi kertekre, és a takarmány megtermelésére korlátozódott.

Emellett általában vadászterület-, erdőgazdaság központi szerepkörrel bírtak, a nagyobbakhoz pedig még keskeny nyomtávú vasút is épült. A szocializmus évtizedeiben ezek elnéptelenedtek, a Másfél millió lépés Magyarországon forgatócsoportja is már csak néhány fős lakosságot és omladozó épületeket talált Pusztamaróton. Napjainkban a „szerencsésebb” hegyi puszták üdülőterületté, szállóvá alakultak, esetleg egy-egy épületben turista-, kulcsosház vagy erdészház működik. De legtöbbjük ma már funkció nélkül az enyészetre vár, csak pusztuló házak, és a temető őrzi a dolgos múlt emlékét.

Pusztamarót azon kevesek közé tartozik, amelynek sikerült - részben - megújulnia: az épületek egy részét ma is használják, s a hegység egyik forgalmas turistaközpontjává vált. Működik az egykori úttörőtábor, az egyik majorsági épületben fogadót alakítottak ki, van forrás, büfé, illetve a tágas réten kiépített pihenőhelyek biztosítják a kényelmet. A régi temető mellé történelmi emlékhelyet emeltek, ami az 1526 szeptember 15-i tragikus eseménynek állít mementót. A törökök elől itt elsáncolt környékbeli lakosság és a sok menekült 3 napig tudott ellenállni a túlerőnek. Az ostrom során és az azután történt öldöklésben források szerint 25 ezer ember vesztette életét.

A Gerecse szívében

Az eddig is követett kavicsos, autóval is járt út először a Vízválasztóra vezet fel bennünket – eddig lehet bejönni autóval Pusztamarót felől. Innen szerencsére egyre jobb minőségű erdészeti aszfaltúton haladunk, sőt, egyre inkább suhanunk lefele. Jobb kéz felől találjuk az egykori Pisznice bányát, ahol már a rómaiak is bányászták a Gerecse „aranyát”, a „vörös márványt”. Tölgyhát, Vöröshíd, Pisznice, Kis-Gerecse, Bányahegy - utóbbit kivéve már a legtöbb helyen megszűnt a gerecsei „vörös márvány” bányászata. Valójában persze nem márványról, hanem vörös mészkőről van szó, amely kiváló fényezhetősége miatt kapta a „márvány” elnevezést.

Ez a jura időszaki kemény, de jól megmunkálható mészkő számos középület falait, járófelületeit díszíti hazánkban. Számos pesti bérház, a visegrádi királyi palota, az esztergomi Bakócz-kápolna mellett többek között a krakkói Wavelben is számlálgathatjuk benne a sokak által csigáknak hitt lábasfejűek maradványait. Az inkább a polippal rokon mészvázú lábasfejűek, az ammoniteszek kőbelei olykor tömegével fordulnak elő ugyanis a jura mészkövekben. A Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatban is részletesen bemutatott Pisznicén már évtizedek óta nem bányásszák a vörös mészkövet, a ritka növény- és állatfajoknak menedéket adó bányaudvar fokozottan védett terület, amely csak a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság hozzájárulásával látogatható.

Miután az erdészeti útról kiérünk a Tardos-Süttő közútra, s azon balra fordulunk Tardos felé, érdemes rácsodálkozni az egykori Bikolpuszta maradványaira az út mentén jobbra található információs tábla mellett. A török időben kipusztult Bikolpuszta egykori helyén ma különleges, az uradalomhoz köthető sírokat találunk. Egy kicsit fentebbről pedig jól rálátunk a szelíd dombok között elhelyezkedő, klasszicizáló, késő-barokk kúriára is, amelyet az 1760-as években épített a Nedeczky család. A kúria látképe a mögötte tornyosuló erdőrengeteggel megkapó látvány, leginkább Erdélyre emlékezteti az embert.

Tardosra, a Gerecse és a „vörös márvány” központjába gyönyörű erdei úton tekerünk.  A térképen Heprifalvaként jelölt helyen rövid kitérőt tehetünk a 2019 őszén átadott lombkorona sétányhoz. A Vörös hídnál található egykori kőfejtő területén kialakított, kör alakú, 44 m átmérőjű és 105 m hosszúságú sétány legnagyobb magassága 11 méter a talajszinttől. Ezen a helyen valóban átadhatjuk magunkat az erdő csodálatának!

Tardos előtt találjuk a Malomvölgyi Szabadidőparkot, amely szintén ideális helyszíne lehet egy pihenőnek. A vörös „márványt” ma már csak Tardoson, a Bánya-hegyen bányásszák. Ezért ahogy a környéken mindenhol vöröses kavicsokra, sziklákra bukkanunk, ebben a községben úton-útfélen a dekoratív kővel találkozunk, járdán, kerítésen, falutáblán egyaránt. Tardos központjában először Vértestolna felé, majd a falu szélén Tata felé fordulunk.

Agostyán: arborétum és ökofalu

A tatai útra vezető kapaszkodót megmászván jobbra térünk, s innentől lényegében Tatáig gurulhatunk. Pontosabban gurulhatnánk, ha nem lenne az úton két különleges látnivaló is, ahol feltétlenül érdemes megállni. Az első az arborétum, melyet egyesek a Gerecse gyöngyszemének is neveznek. A 30,5 hektáros arborétum létrejötte részben az Eszterházy-családhoz köthető, amely 1912-ben a különleges mikroklímájú területre vörösfenyőt telepített – ezek ma az arborétum legidősebb fái. Később ezen alapulva alakították ki a ma is látható arborétumot - ékességeinek azóta is a különböző tűlevelűek számítanak.

Az előzetes bejelentkezéssel látogatható „ökofalu” igazából a Természetes Életmód Alapítvány bemutató területe és oktatóközpontja. A humánökológiai alapelvekre építő központban egy önfenntartó gazdaságot, szelíd energia tanösvényt, emlékerdőt és egy egyedülálló, történeti ökológiai központot találunk, természetesen varázslatos erdei környezetben. Ez utóbbi egy épülő középkori település, melynek alapját a közeli Baj községhez tartozó Öreg-Kovács-hegyen történt ásatások adják. A központban környezeti neveléssel foglalkozó programokat, táborokat is szerveznek.

Tata, a vizek városa

Tatán rengeteg természeti- és kulturális látnivaló vár bennünket, itt most csak a tágabb földrajzi környezethez kapcsolódó természeti érdekességeket emeljük ki. A Gerecse és Vértes mészkővidéke között fekvő város földrajzi elhelyezkedéséből adódó legfőbb attrakciójának a karsztforrások számítanak. A vízben álló varázslatos erdő felett kanyargó Fényes Forrás tanösvény kihagyhatatlan látnivaló, hiszen a „Vizek Városában” éppen itt, a Fényesen törtek fel egykoron a legnagyobb hozamú karsztforrások, amelyek azonban a környék szénbányászata (pontosabban a mélyművelésű szénbányák fokozott vízkiemelése) miatt a szocializmus évtizedeiben kiapadtak.

Ebben az időszakban a szintén híres hévízi, tapolcai és budai karsztforrások hozama is csökkent, de az ökológiai katasztrófa legnagyobb vesztese minden bizonnyal Tata volt. A bányászat megszűntével a kétezres évek elején ismét elkezdtek működni a források, s a különleges tanösvény segítségével ma már szájtátva barangolhatjuk be az ország egyik legkülönlegesebb élőhelyét, a kristálytiszta vízzel táplált láperdőt.

A tatai forrásokat nemcsak az ókori rómaiak tartották kimerülhetetlennek, a 19. század végén felmérés készült, hogyan lehetne Budapest ivóvíz ellátását Tatáról biztosítani – a mennyiséggel nem is volt gond, ellenben a feltörő 20-22 °C fokos víz nem hűlt volna le kellő mértékben a Budapestig kiépítendő csőrendszerben. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy az egykori vízhozam a főváros mai lakosságnak is elegendő lenne!)

Az Által-ér mesterségesen felduzzasztott vízfelülete, a híres Öreg-tó szintén kiváló kerékpáros terep. A tavat kerülő, a tó lakatlan oldalán csendes parkerdőben vezető (részben föld-) út mintegy 7 km hosszú, ráadásul a tóparton ökoturisztikai központot találunk. Tata harmadik nagyobb tava, a Cseke-tó megint egy másik világ, elsősorban a mellette található Angolkert miatt, amelyet a 18. század végén építettek az itt feltörő karsztforrások körül - ezek szintén az elmúlt években kezdtek magukhoz térni. A gyönyörű kertben találunk copf stílusú kiskastélyt, a kert romantikus és szentimentális jellegének hangsúlyozására épült török mecsetet, de grottát, azaz műbarlangot és műromokat is.

Egyszóval Tatát nagyon érdemes megismerni, s erre célszerű egy külön napot szánni, így kényelmesen visszatérhetünk a kiindulópontunkhoz közeli tatabányai Szabadtéri Bányászati Múzeumhoz is.