Share
Bookmark
Print
Plan a route here
Embed
Acclivity

Kis-hegy, Becsehely

Acclivity · Zalai-dombság
Responsible for this content
Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Photo: MTDMSz/Cartographia, funiQ.hu
  • /
    Photo: MTDMSz/Cartographia, funiQ.hu
Map / Kis-hegy, Becsehely

A Becsehely fölött fekvő Kis-hegyen kilátó áll, ahonnan szép időben akár Horvátországba is elláthatunk. A kilátó közelében 2004-ben épült csillagdát találunk, vele szemben haranglábat. Az utca végén kapott helyet a vadászok védőszentjének, Szent Hubertusnak kápolnája.

A Becsehely felett magasodó Kis-hegyen szemet gyönyörködtető panoráma, végtelenbe nyúló szőlősorok, szőlőhegyi pincék várnak, sok más mellett.

A hegy tetején kilátótorony áll, ahonnan szép időben átlátni Horvátországba, Szlovéniába és Nagykanizsára is. A Kis-hegyen már az 1940-es években is állt kilátó, az volt a mai elődje. A kilátó mellett találjuk a Canis Minor Csillagdát, amely a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület obszervatóriuma. Ez Zala megye egyetlen tudományos célra is alkalmas csillagvizsgálója. 1981-ben Nagykanizsán az egykori Úttörőház csillagászati szakköre vehette át a ház udvarán álló Canis Maior csillagvizsgálót, amelyet még ma is használatnak. A város fényei és az ottani amatőr eszközök azonban nem feleltek meg a közben megalakult NAE növekvő igényeinek. Így 2004-ben a becsehelyi Kis-hegyen kezdődött el az új csillagda építése, amelyet 2010 szeptemberében adtak át. Az obszervatórium mellett meteorológiai állomás is üzemel.

A csillagdával átellenes oldalon fa haranglábat láthatunk, előtte kő kereszttel. A haranglábtól az úton továbbindulva tegyünk meg nagyjából 40 métert, ott találjuk a vadászok védőszentjének tiszteletére emelt Szent Hubertus-kápolnát. A térségben egyedülálló kápolna közadakozásból épült. A bárki számára látogatható kápolnában egy fából készült Szent Hubertus mellszobor és egy apró harang is helyet kapott.

Opening hours

Egész évben szabadon látogatható.

Fee:

Ingyenes.

outdooractive.com User
Author
funiQ
Updated: 2019-04-23

Public transport

  • Becsehelyen a Becsehely, Polai bolt megállóban szálljun le a helyközi buszokról.

Getting there

  • A buszmegállóból kanyarodjunk a Dózsa György utcába, közel 3 km múlva enyhe emelkedő érjük el a tetőt.

Parking

  • Autóval a hegytetőre fel lehet menni
Arrival by train, car, foot or bike

Community

 Comment
outdooractive.com User
Publish

Kis-hegy, Becsehely

 Becsehely