Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Choose a language
Plan a route here
Ruin

Töki templomrom (Töki Rossztemplom)

Ruin · Bicske-Zsámbéki-medence · 177 m
Responsible for this content
Magyar Természetjáró Szövetség Verified partner  Explorers Choice 
  • A töki templom romja
    A töki templom romja
    Photo: Péter Farkas

A Zsámbéki-medencében, a Zsámbékkal lényegében összeépült Tök északkeleti határában áll az Árpád-kori, feltehetően késő 13. századi templom régóta ismert, műemléki védelmet élvező romja, amely 2022-ben állagmegóváson esett át, és a környezetét is rendezték.

A magányos falak a szántóföld közepén, a Nagy-Kopasz távolabbi előterében, a Rossztemplom-dűlőn dacolnak az elemekkel immár nyolcszáz éve. A keletelt, félköríves záródású szentéllyel épült, 14 m hosszú és 8 m széles, hossznégyszöges hajójú épület eredetéről írásos emlék nem maradt fenn, de valószínűleg az oklevélben 1278-ban említett Tök (Tek/Thewk) falu plébániatemploma lehetett. Igaz, más források egy, a török időkben elnéptelenedett, szomszédos településhez kapcsolják. Hovatartozása azért nem állapítható meg egyértelműen, mert a mai Tökről 1467 előtt nincs adat, míg a templom körül fellelt kerámiatöredékek legalább száz évvel korábbiak. A község jelenleg is használatos református templomát sokkal később, a 18. században emelték.

Annyi biztos, hogy szerkezete alapján a „Rossztemplom” építése az Árpád-korra, konkrétan a késői 13. századra keltezhető. A romot elsőként, 1874-ben Arányi János, majd pár évtizeddel később Foerk Ernő mérte fel, de részletes régészeti feltárására csak 2000-ben került sor. Már akkoriban is csupán az oldalfalai álltak 5-6 méteres magasságban, az apszis félköríves falazata részben kiomlott, a homlokzatából pedig nem látszott semmi. Az ásatásokkal együtt végzett rekonstrukció során megtalálták az épület alapjait, és beazonosították az egykori járószintet is. Megállapították, hogy a kapuja a déli oldalon lehetett, a hajó szentély felőli két végében pedig egy-egy negyedköríves záródású, kis fülke, két mellékoltár nyomaira bukkantak. Bár az északi maradt meg épebben, a délit állították helyre; ezt a részt a szemközti mintájára visszafalazták, és egy négyszögletes oltárkövet helyeztek el a fülke délkeleti sarkában. A szentély déli falsíkjában is megfigyelhetünk egy kicsiny fülkét, ez a régészek szerint szentségtartó lehetett.

A falak mesélnek

A kis templom történetéről ugyan kevés információnk van, építésének technikájáról azonban a romjai is sokat elárulnak. Sekély alapozása mészhabarcsba rakott kövekből állt, a sarkoknál szép kváderköveket rejtő falait főként durva és tömött mészkőből, valamint homokkőből emelték. A falazat megmaradt részeiben sok helyütt kb. 20x20 cm-es, teljes mélységű, négyzet alapú lyukakat vehetünk észre; ezek a templom építéséhez használt eredeti állványzat nyomai, a gerendákra ugyanis ráfalaztak, majd a fal síkjában lefűrészelték azokat, és a bent maradt, mára elkorhadt faanyagot vakolattal fedték be. A szentélyt és a hajót diadalív választotta el egymástól, amelynek a pillérei most is láthatóak. Az ezeket alul összekötő, egyetlen lépcsőt a 2000-es rekonstrukció során helyezték el az alatta feltárt alapozás mentén, bár a szentély megemelt padlószintjéből arra következtettek, hogy eredetileg inkább két lépcsőfok lehetett itt.

A tetőnek egyetlen része sem vészelte át a hosszú évszázadokat, de a templomot feltehetően a korra jellemző egyszerű famennyezet fedte, tornya nem volt. A falazatban itt-ott látható kiégett mészkődarabok arra engednek következtetni, hogy az épületben valaha tűz pusztított, és a faszerkezete is ekkor semmisülhetett meg.

Mivel a templom állapota a 2000-ben történt helyreállítást követő húsz évben újra leromlott, 2022-re a Market Építő Zrt. társadalmi felelősségvállalási tevékenységének részeként, a ROM Vándor program keretében 50 millió Ft-ból felújították. A falak megerősítéséhez a közelben fellelt eredeti köveket használták fel, a korábban fűvel borított padlót kaviccsal szórták le, és rendezték a maradványok környezetét is. A magántulajdonban lévő szántóföld közepén álló rom szabályos megközelítése eddig nem volt megoldott, de most két irányból is keskeny ösvényt alakítottak ki hozzá, köré pedig sövényt ültettek.

A templomtól körbenézve aligha fogunk csodálkozni azon, hogy a környék évezredek óta lakott: a medence közepéről kiválóan belátható a vidék a Budai-hegység csúcsaitól a Gerecse magaslataiig, míg északnyugat felé a töki szőlőhegy keretezi a láthatárt. A közelben, az 1920-as évekig működött vízimalom és a mára eltűnt Rossz-tó duzzasztógátjának romjai alatt ível át a Békás-patakon a szájhagyomány szerint eredetileg a rómaiak által emelt kétlyukú híd, amelyen át vezethetett a római „Nagy út”. Ha meglátogatjuk a romokat, érdemes tennünk egy rövid sétát Tök hangulatos pincéi között is.

Opening hours

Egész évben szabadon látogatható.

Price:

Ingyenes.

Profile picture of Péter Farkas
Author
Péter Farkas 
Update: November 21, 2022

Public transport

  • A templomromhoz legközelebbi buszmegálló a Tök, Körtvélyes, ahová többek között Kelenföldről és a Széll Kálmán térről közlekednek járatok.

  • Választhatjuk a Tök, Fő utca 100. buszmegállót is.

Getting there

  • A Tök, Körtvélyes buszmegállótól a Rossztemplom nevű dűlőúton sétálhatunk el a romig (kb. 1,5 km).
  • A Tök, Fő utca 100. buszmegállótól a Mária-utat kell követnünk az Ady Endre úton elindulva (kb. 2,6 km).

Ügyeljünk rá, hogy a szántóföldet ne tapossuk össze, a kijelölt sávban közelítsük meg a romot!

Parking

  • A rom közelében, a szántóföld mellett lehet parkolni. Ez a pont autóval a legegyszerűbben a 102-es útból a Tök, Körtvélyes buszmegállónál kiágazó földúton közelíthető meg.

Coordinates

DD
47.570768, 18.751781
DMS
47°34'14.8"N 18°45'06.4"E
UTM
34T 330910 5271043
w3w 
///merchandise.forehand.resizing
Arrival by train, car, foot or bike

Recommendations nearby

Endurance Hike · Budai-hegység
Alpintrail – kihívás a budai hegyekben
recommended route Difficulty difficult
Distance 46.5 km
Duration 7:00 h
Ascent 1,463 m
Descent 1,693 m

Ha valaki igazi kihívásra vágyik a főváros környéki hegyekben, annak ideális választás az Alpintrail instant teljesítménytúra: a túrázva, futva és ...

from Tamás Abelovszky,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Budai-hegység
Piliscsaba – Hűvösvölgy (OKT-13)
recommended route Difficulty easy Stage 13 Open
Distance 22.2 km
Duration 6:30 h
Ascent 580 m
Descent 585 m

The 13th section of the Blue Trail from the border of Pilis and Buda Hills to the green lungs of the capital is abundant in geological and ...

60
from Magyar Természetjáró Szövetség,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Budai-hegység
A budai Fehér út sárgáján
recommended route Difficulty easy Open
Distance 10.7 km
Duration 3:00 h
Ascent 181 m
Descent 314 m

Könnyű kirándulás a főváros környéki hegyvidék peremén. Budapest közelsége miatt bármely hétvégi délutánon gyorsan felkereshetők a Zajnát-hegy ...

6
from Áron Dömsödi,   Magyar Természetjáró Szövetség
Trail Running · Budai-hegység
A Nagy-Szénás és a Kutya-hegy
recommended route Difficulty moderate
Distance 12 km
Duration 1:20 h
Ascent 293 m
Descent 293 m

Számottevő, de azért könnyen teljesíthető szintkülönbségért cserébe meghódíthatjuk Buda egyik legmagasabb hegycsúcsát, ámultan foroghatunk a Nagy ...

from Edvárd Rózsa,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Budai-hegység
A Budai-hegység csúcspontjai
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 12.6 km
Duration 3:35 h
Ascent 387 m
Descent 387 m

Túránk a Budai-hegység valószínűleg legszebb és legjáratlanabb térségébe invitál, amely éppen a népszerű, mégis megunhatatlan Nagy-Szénás ...

15
from Áron Dömsödi,   Magyar Természetjáró Szövetség
Mountain Bike · Budai-hegység
Pilis Bike Anna-laki túra (Hideg-völgy P+B)
recommended route Difficulty easy Open
Distance 17 km
Duration 1:36 h
Ascent 400 m
Descent 400 m

Viszonylag rövid, kevésbé technikás túra, amely akár kezdők számára is bátran bevállalható, de mégis erdőben, terepen halad. Ideális kóstoló a ...

1
from Ádám Németh,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 14.6 km
Duration 1:12 h
Ascent 382 m
Descent 382 m

Csendes bemelegítő tekerés és kulturális látnivalók után a túra második felében egy masszív, murvás lejtő vár ránk, hogy visszajussunk a kezdőpontra.

from Ádám Németh,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Budai-hegység
A budakeszi erdő kilátásai
recommended route Difficulty easy Open
Distance 13.3 km
Duration 3:40 h
Ascent 416 m
Descent 416 m

A fenyvesekkel is foltozott Fekete-hegyek tömbjének egyetlen markáns völgyét kerülve a Budai-hegység legmagasabb pontjára, onnan pedig mellőzött, ...

6
from Áron Dömsödi,   Magyar Természetjáró Szövetség

Show all on map

Questions and answers

Ask the first question

Would you like to the ask the author a question?


Rating

Write your first review

Help others by being the first to add a review.


Photos from others


Töki templomrom (Töki Rossztemplom)

Rossztemplom-dűlő
2073 Tök

Special features

Place to visit Families
  • Content
  • Show images Hide images
Features
2D 3D
Maps and trails
  • 8 Routes nearby
Logo hm Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp