Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Choose a language
Plan a route here
Religious Institution

Kálvária, Márianosztra

Religious Institution · Börzsönyvidék · 282 m
Responsible for this content
Magyar Természetjáró Szövetség Verified partner  Explorers Choice 
  • Kilátás a márianosztrai kálváriától
    Kilátás a márianosztrai kálváriától
    Photo: Harangozó Ádám, funiQ.hu

A kálváriautat a pálos szerzetesrend alakította ki, 1759-ben állították fel a 16 stációt és a kereszteket. Mellettük található a Szent Sír-kápolna és a bástyaszerű kálváriakápolna is, amelyek mellől csodás panoráma tárul elénk.

A kálvária kialakítását a nosztrai pálos szerzetesrend szorgalmazta. 1756-ban szentelték meg a kálváriakeresztek helyét, 1759-ben pedig Szluha Gergely és Kopacsek Péter szerzetesek felállították a 16 stációt. Még abban az évben megérkezett az első zarándok a keresztútra, amely később zarándokhellyé vált - ennek hatására 1771-ben a fakereszteket lecserélték mészkőből faragottakra.

Ekkor épült fel a Szent Sír-kápolna is, majd 1777-ben kicsivel fölé építették a kálváriakápolnát, amely mai, bástyaszerű külsejét a 20. században nyerte el.  A kívülről nyolcszög, belülről kerek alaprajzú kápolna fő ékessége a sasvári Piéta szobor másolata.

A kálváriadombon sétálva több mint 250 éves hársfákat láthatunk, amelyeket még a pálos szerzetesek ültettek. Egyiküket a helyiek "Lyukas fának" nevezték el, mivel törzsét már csak a kérge tartja.

A dombtetőre nem csak a barokk szoborcsoport és a kápolna miatt, hanem a panorámáért is érdemes felsétálni: A Börzsöny hullámzó vulkáni formái előterében rálátunk Márianosztra házaira, a kápolna előtt állva pedig éppen a Nagy-Galla szabályos kúpját láthatjuk, míg észak felé a Kopasz-hegy csupasz teteje zárja a horizontot.

Opening hours

Egész évben szabadon látogatható.

Price:

Ingyenes.

Profile picture of funiQ
Author
funiQ
Update: March 20, 2019

Public transport

  • Busszal a Márianosztra, zebegényi elágazás megállónál szálljunk le.

Getting there

  • A buszmegállótól a település felé indulunk el, majd jobbra az első utcán (Gagrin utcán) bekanyarodunk. Az utca végén érjük el a kálvária alját (650 m).

Parking

  • A Dózsa György utca végén, ahol kezdődik a kálvária, letehetjük a kocsit.

Coordinates

DD
47.864650, 18.882690
DMS
47°51'52.7"N 18°52'57.7"E
UTM
34T 341648 5303427
w3w 
///villa.wags.arithmetic
Arrival by train, car, foot or bike

Recommendations nearby

Hiking Trail · Börzsönyvidék
A Dél-Börzsöny legszebb csúcsain
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 17.3 km
Duration 6:30 h
Ascent 691 m
Descent 691 m

A túra a Dunakanyar bűvöletében telik, hiszen a folyóra és hegyvidékeire nyíló nagyszabású panorámák sorozata teszi tartalmassá és feledhetetlenné ...

19
from Áron Dömsödi,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Börzsöny
Túra a Börzsöny dagadókúpjain
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 11.2 km
Duration 3:30 h
Ascent 500 m
Descent 440 m

Patak mellől a hegycsúcsra, aztán a völgybe, onnan ismét a tetőre, végül megint le – jellemezhetjük útvonalunk hullámzó szintprofilját.

4
from András Kisida,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Börzsönyvidék
Félreeső kilátások útja
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 12.6 km
Duration 4:00 h
Ascent 506 m
Descent 494 m

A Börzsöny nyugati, szerényebb kiemelkedésű magaslatairól nagyszerű panorámák nyílnak minden irányba: felnézhetünk a hegység legmagasabb csúcsaira, ...

1
from Áron Dömsödi,   Magyar Természetjáró Szövetség

Show all on map

Questions and answers

Ask the first question

Would you like to the ask the author a question?


Rating

Write your first review

Help others by being the first to add a review.


Photos from others


Kálvária, Márianosztra

 Márianosztra

Special features

Place to visit
  • Content
  • Show images Hide images
Features
2D 3D
Maps and trails
  • 8 Routes nearby
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp