Kalandozás a Göcsej dombjainak rejtekén

Itiner:

• A K+ jelzésen haladunk Salomvártól Erdeifaluig, ahonnan a Dél-dunántúli Kéktúra K jelzését követjük Kurstánszegig.
• A Kustánszegi-tóhoz a jelzetlen Tó utcán jutunk; a tavat a horgászösvényen kerüljük a túloldali félszigetig.
• A Kustánszegi-tótól jelzetlen szekérúton jutunk át Németfalun keresztül Bödéig.
• Bödétől csatlakozunk a P jelzéshez, amin visszajutunk Salomvárra.

A túráról részletesen

Harkály és Salamon

Salomvár központjából, a katolikus templom mellől indulunk a K+ jelzésen keletnek, majd az első utcánál dél felé fordulunk a dombok irányába. A faluhoz érdekes történelmi emlék kapcsolódik. Az Árpád-házi II. András király feleségét, Gertrúdot megölő főnemesek elől fiát, a később IV. Béla királlyá koronázott trónörököst Vasvári Miska ispán és fia, Salamon menekítette meg és bújtatta el. A király hálából a Harkály nevű települést adományozta Salamonnak, aki fel is vette a harkályi nevet, ellenben a települést Salamonvárnak, később Salomvárnak nevezték el. A falut a török pusztítástól a Zala folyó mocsara menekítette meg, míg a szegényes földeken tengődő lakosságot a zala-völgyi vasútvonal kapcsolta össze a külvilággal.

A település csendes zugában, a Salomhegyre vezető út mentén hagyjuk el a kies völgykatlant pöttyöző házakat. Rövid, de intenzív kapaszkodással érünk a Salomhegyre és a róla elnevezett szőlőskerteket, gyümölcsösöket magába foglaló településrészre. Jellemző gazdálkodási formája ez a zalai domboknak: a falu feletti hátakat beültető, boronafalas présházakat építő lakosság a nap végén rendszeresen feljárt a „szőlőhegyre” gazdálkodni, társadalmi életet élni. Pár öreg ház mellett újonnan épített nyaralót is látunk. Lakták is ezeket a dombtetőket a régi világban, amíg a kommunizmus alatt a faluba, városba nem parancsolták a szőlőhegyen élőket.

Egy matuzsálemi tölgyfánál elhagyjuk a házakat, és a Németfalu, Erdeifalu felé vezető széles murvás úthoz kapcsolódva szántók nyílt térségén át folytatjuk utunkat. A helyi magaslat a török időkben megsemmisült középkori település nevét őrzi, a Cigányhegy gerincén újból tanyák és házak sorakoznak. Itt egy puritán haranglábat és feszületet is találunk, ahogy az a szőlőhegyeken lenni szokott. A hát folytatásával virágos réteket és egy karácsonyfát termő ültetvényt elhagyva, a Németfaluba ereszkedő murvaútról letérve agyagos dózerúton lépünk be az erdősült vidékre. Bár az út mellett akácos honol, a két oldalt induló völgyben már szép keményfa erdők, tölgyesek, bükkösök élnek.

A víz vonzásában

A völgyek találkozásának mélypontjáról egy szántóval nyitott hátra kapaszkodunk, ahonnan körbetekintve a környező erdőségeket kémlelhetjük. A dombhát tetején érkezünk az egykor lakott területre, Erdeifaluba, ahol még iskola is működött a világháború után a 70-es évekig. Mára főként csak romokat láthatunk itt, pár ház élte túl az enyészetet. A terület ura, a legkisebb Eitner fiú fél évig bujdosott egy homokkőbe vájt üregben a közeli erdőben, hogy kivárja a világháború utáni világ eseményeit. Leghűségesebb szolgája látta el élelemmel, kisurranva a házból minden este, amíg végül ura feladva mindenét nyugatra menekült.

Jobbról bekapcsolódik a Dél-dunántúli Kéktúra K jelzése, amit ezután Kustánszegig követünk. A gerincen haladó utat rövidesen elhagyjuk, és a dombok hullámait meglovagló úton, tölgyes és akácos erdők között érkezünk Kustánszeg határába. A Göcsej egyik legnagyobb települését azonban csak érintjük, a szemközti domboldalra épült hétvégi házak között a völgybe ereszkedünk. Érdekes a templomot és a tájházat megtekinteni, ha szánunk rá időt. A falu másik nevezetessége, az északi határban, a ’80-as években épült völgyzárógátas víztározó ideális pihenőhely. A két kis patak folyását egyesítő tó körül fenyőkkel, nyírfákkal, füzekkel ligetes, hangulatos környezetet alakítottak ki, üdülő- és horgászparadicsomot teremtve a mocsaras területen.

Kustánszeg szélén, a Göcsej kempingnél hagyjuk el a K jelzést, és fordulunk északnak a tározóhoz vezető úton, hétvégi házak között, immár jelzés nélkül. A gátat balról kerülve érkezünk a stranddal, játszótérrel, büfével komfortos vízpartra. Érdemes itt megpihenni a túra féltávjánál, fürdeni, feltöltődni a folytatáshoz. Innentől a völgytalpon haladunk jelzés nélkül, de jól követhető utakon. Magát a tavat egy horgászoknak kialakított ösvény kerüli, amit a túloldali félsziget csúcsáig követünk, kis fahíddal keresztezve a tározót tápláló patakot. A tó szegletétől remek kilátás nyílik a víztükör felett húzódó Kustánszeg házaira, templomára.

Egy széles szekérút indul északi irányba, a tó partjától fokozatosan távolodva, ami átvezet Németfaluba. Pár száz méter után rákanyarodik a vezetékek alatt futó szekérútra, ami a következő faluig kísér minket. Egyedül egy hármas elágazás okozhat fejtörést; itt a középső, átlósan a mezőn átvágó utat választjuk, bár a legszélesebb bal oldali út is a falu felé kanyarodik.

Őzek, szarvasok vidéke

A völgytalpi mezőkön, szántókon keresztül érkezünk a Kustánszeghez hasonlóan dombhátra épült Németfaluba. A település nyugodt, csendes légkörén érződik zsákfalu jellege. Takaros házak közt érjük el a központban álló Nagyboldogasszony-kápolnát, ahol keresztezzük az utcát, és jobbra átellenesen, egy kibontakozó völgyben el is hagyjuk a települést. Mélyre vágódó homokos úton veszünk bele a völgytalpi gyertyánerdőbe, ami levezet a Jám- és a Szentmihályfai-patakok találkozásához. Éger- és fűzfaligetek között érkezünk a mezők széléhez, de itt balra, az erdő peremén, az Újhegy lábánál kerülünk észak felé, míg egy még tágasabb mezőhöz érkezünk. Ez a Szentmihályfai-patak forrásvidéke, a Göcsej egyik legnagyobb vízfolyásának kezdete. A lápos rétre rengeteg szarvas jár le inni, lakomázni. Az eldugott völgyben nyom nyomot ér, szinte érezzük a vadak tekintetét. Szinte biztosan látunk itt szarvast, őzet vagy rókát, ha csendben közlekedünk. A szekérút lekanyarodik a völgytalpi mezőre, és keresztezi a vízfolyást egy vadles mellett. Jobbra fordulva követjük a patak folyását, majd mezőket, ligeteket keresztezve érkezünk Bödére.

A falu sportpályája mellett csatlakozunk a Petőfi utcához és a P jelzéshez, ami keresztülvezet a kicsiny településen. A központban elhaladunk egy cseréppel fedett, szoknyás harangláb mellett. A Göcsej és az Őrség jellegzetes építménye a régi szegény világot idézi, amikor templomot nem építhetett a vallásos közösség.

A temető mellett hagyjuk el a falut, ahol hosszú kapaszkodás kezdődik a kávási határba, a Zala folyó feletti dombhát gerincére. Akácos és fenyves erdőkön keresztül érkezünk a dombtető tágas mezejére. Innen váltakozó irányú kilátásokkal haladunk túránk végéig. Itt lehet lerövidíteni a túrát a legkönnyebben, hiszen a jobbra, északi irányba induló utak mindegyike levezet Kávásra, a Zala völgyének fő közlekedési folyosójába.

Egy letűnt major emlékei

Mi nyugatra fordulunk a ritmikusan hullámzó dombhátakat követve a P jelzés mentén, ami Salomvárra visz vissza. Jobbra a Kávás feletti „szőlőhegyek” mindegyikének tetején házak, szőlő- és gyümölcsöskertek sorakoznak. Néhol alkalmunk is nyílik betekinteni a Zala folyó völgyébe, ami domboldalakkal szegélyezve húzódik kelet-nyugati csapással.

A legmagasabb dombra, a Kacsi-hegyre felérve mezőgazdasági épületek mellett haladunk el, az út kanyarulatában elvadult platánfák ligetében kísérteties kúriarom húzza meg magát. Ez volt a környéket birtokló Eitner család egykori központja. A Kurta major egészen a világháború utáni államosításig úri pompájában tündökölt. Az új világrend elől Ausztriába menekülő birtokosok után a cselédség képtelen volt a hátrahagyott földeket vetőmag, állatok híján művelni. Egy ideig még állami iskola működött a kúriában, de idővel a családok a faluba vagy Zalaegerszegre költöztek.

A majortól induló aszfaltúton aláereszkedünk a dombhátról, és Kávás házainak látványával, egy szántókkal borított tágas völgyben visszaérkezünk túránk kiindulópontjához.